2p
Csupán a közfoglalkoztatottak 13,3 százalékának sikerült elhelyezkednie a nyílt munkaerőpiacon a közmunkát követő hat hónapon belül.

 

 

A nők és a 25 év alatti fiatalok nagyobb arányban találtak munkát, mint a férfiak és az idősek. Az adatok is bizonyítják, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál könnyebben lép ki a közfoglalkoztatásból, ahogy az is számít, hogy az álláskereső mennyi ideje munkanélküli. A képzésben való részvétel növeli az elhelyezkedés esélyét, a részmunkaidő azonban rontja – írja a Magyar Nemzet.

A tanulmány Belügyminisztérium által közzétett kivonata szerint azt vizsgálták, mely tényezők segítik, illetve melyek hátráltatják a közfoglalkoztatásból kilépők elhelyezkedését. Az elemzés alapja egy, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által előállított adatbázis, amely a 2011 és 2013 közötti időszak munkaügyi történéseit öleli fel.

Az adatok szerint a vizsgált időszakban a korábban közfoglalkoztatottként dolgozók 45,8 százaléka a közmunkából való kilépést követő 180. napon még mindig regisztrált munkanélküli volt. Valamivel több mint egyharmad volt azoknak az aránya, akik azóta újra közfoglalkoztatottak lettek, 6,7 százalékuk pedig nem dolgozott és munkanélküliként sem regisztráltatta magát.

Fél év elteltével mindössze a korábban közfoglalkoztatottként dolgozók 13,3 százalékának sikerült munkába állnia az elsődleges munkaerőpiacon.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG