Kuna Tibor (Forrás: Facebook) |
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Az egykor Szijjártó Péter külügy- és Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszterrel is jó kapcsolatot ápoló üzletember a Trinity Communications Kft.-t és a Young and Partners Kommunikációs Kft.-t (Y&P) is értékesítette. Elég jól mutatja, hogy Kuna Tibor körül az elmúlt egy-másfél évben mennyire elfogyott a levegő, hogy a nemrégiben még milliárdos állami megrendelésekkel kitömött ügynökségek eladásáról még a piacon sem nagyon hallottak. Ahogy egyébként a vevőről sem, aki szakmai körökben egyáltalán nem ismert.
Villámgyors felemelkedés, még gyorsabb bukás
Pedig a Trinity és a Young and Partners tényleg hatalmas cégek voltak. A csúcson, 2017-ben együttesen több mint 29 milliárdos árbevételt és közel 4,5 milliárdos adózott nyereséget hoztak össze. Mindezt úgy, hogy egészen döbbenetesen gyorsan nőttek nagyra: öt évvel korábban alig haladta meg a 800 milliót a két társaság bevétele.
A látványos felfutás elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kuna ügynökségei bekerültek abba a rendkívül szűk körbe, ahol az állami kommunikációra szánt milliárdokat elköltötték. Alig két és fél év alatt, 2016 első és 2018 második negyedéve között majdnem 25 milliárd forintnyi megbízáshoz jutott a Trinity és Y&P alkotta konzorcium az állami tendereken.
Az állami megrendelésre elvégzett munkák között olyan botrányos ügyek is voltak, mint a budapesti vizes vb hárommilliárdos kommunikálása – külföldön egyáltalán nem sikerült promótálni az eseményt, a kormánymédiát azonban kitömték hirdetésekkel -, illetve a vb 230 millióból összerakott utókommunikációs filmje, amely szakértők szerint legfeljebb néhány millió forintba kerülhetett. A legnagyobb megrendelésük pedig az ekkor szintén egy elég komoly korrupciós ügybe keveredő állami energiaóriástól, az MVM Zrt.-től érkezett, amely 6,4 milliárdot fizetett a 2017-es kommunikációs feladatok ellátásáért.
A Kuna-ügynökségek felemelkedésénél csak bukásuk volt gyorsabb. Bár a milliárdokat hozó állami keretszerződés kifutása után első körben még bekerültek a következő ilyen megállapodásba is, ám néhány nappal később, némi meglepetésre szerződést bontottak velük. Hasonlóan jártak a korábban a sajtóban csak Rogán Antal szomszédjaként futó Csetényi Csaba ügynökségei is. Róla a Magyar Nemzet azt írta, hogy elszámolási viták vezettek a bizalomvesztéshez, és ugyanez a pletyka terjedt el a piacon Kuna Tiborról is.
Ezt erősíti, hogy Kuna nemcsak a zsíros állami megbízásokat bukta el egyik pillanatról a másikra, hanem ennél sokkal nagyobb bajba került. Az ügyészség ugyanis már több mint egy éve nyomoz ellene hamis számlák befogadása miatt, és május végén a vállalkozó a Fővárosi Törvényszéken beismerő vallomást is tett az ügyben.
Az egyetlen piaci ügyfél is elment
Az állami megrendelések elapadásával a Trinity-YP kettősnek sok munkája nem maradt. Amikor Kuna ügynökségei a csúcson voltak, akkor is azt mesélték róluk a konkurensek, hogy az államiak mellett igazából csak egyetlen érdemi piaci szereplőt tudtak megszerezni, a Lidlt. Most azonban már a diszkontlánc sem dolgozik velük: Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője lapunknak azt mondta, hogy már nem állnak kapcsolatban a Trinityvel, mivel a határozott időre kötött szerződésük 2019 júniusában lejárt, és nem hosszabbították meg.
Azaz Kuna cégei lényegében ügyfél nélkül maradtak. Ez már a 2018-as évükön is érezhető volt: tavaly úgy feleződött az árbevétel, és tűnt el szinte a teljes profit, hogy abban az évben az állami megrendelések egy része még kitartott, sőt az első félévben még újak is bejöttek. Mostanra azonban minden megbízásuk kifutott, így az elmúlt hónapokban egyszerűen nem volt min dolgozni az ügynökségekben.
Ez egyébként az alkalmazottak számán is meglátszott. Már tavaly szeptemberben írtunk róla, hogy elöntötték a piacot azoknak a szakembereknek az önéletrajzai, akik korábban a két ügynökségnél dolgoztak.
Akkor a néhány hónapos csúszással megjelenő létszámadatokon még nem látszott a rohamos elvándorlás, néhány héttel később azonban már igen, mostanra pedig a korábbi stábnak csak a töredéke maradt. A két cégnél jelenleg annyian sem dolgoznak, mint az állami megrendelések felfutása előtt, a 2018 eleji csúcsnak pedig csak ötöde a létszám.
Az utolsók között a Trinity korábbi ügyvezetője, Énekes Szabolcs is elhagyta a süllyedő hajót. Az egykori cégvezető tavaly nyáron megalapította saját ügynökségét, a NEST Communications Kft.-t. Utóbbi cég azóta a tömegsport területén terjeszkedő Rogán Cecília környékén tűnt fel.
Kiírták magukat a szakmából
Mindez azt jelenti, hogy Kuna Tibor két, néhány éve ugyan még prosperáló, mostanra viszont teljesen kiüresített céget adott el június közepén. A cégbírósághoz leadott iratok szerint a tulajdonosváltásról másfél hónapja döntöttek, pár nappal később pedig be is jegyezték az új tulajdonost, Bíró Istvánt.
Akinek az első lépése az volt, hogy elköltöztette és átnevezte a két társaságot.
A Trinityből SBH Solution Kft., a Y&P-ből pedig – nem túl kreatívan – HSB Product Kft. lett. Jelenleg mind két cég egy Római parti – minden jel szerint az új tulajdonos fiának birtokában álló – ingatlanba van bejegyezve. A költözés önmagában nem meglepő, a cégek átnevezése azonban egy külső szemlélőnek már az lehetne. Viszonylag ritka, hogy egy olyan márkanevet, amely néhány éve még piacvezető volt, egyszerűen eldobnak egy teljesen ismeretlen betűszóért. Ez is jól mutatja, hogy a Trinity és a Y&P mögött valójában nem volt piaci teljesítmény, így márkanévként sem lehetett értelmezni őket. A szakmában nem is igazán tekintették kollégának Kunáékat, mert egyszerűen más ligában játszottak.
Ezt erősíti némileg az is, hogy az ágazatban a cégek eladásáról sem hallott senki. Az elmúlt napokban több mint féltucat szakmabelivel beszéltünk, és ha Kuna bukása után meglepetést nem is okozott számukra a tranzakció, az ügyletről korábban nem tudtak.
Rejtélyes vevő
Ráadásul a vevőt sem ismeri lényegében senki. Az biztos, hogy Bíró Istvánnak nincs ügynökségi múltja, igaz, egyéb területeken azért már vállalkozott. Az üzletember nagyjából egy tucat vállalattal került eddig kapcsolatba tulajdonosként vagy ügyvezetőként, ugyanakkor ezek nagy részével a 90-es évek végén, 2000-es évek elején, ráadásul a társaságok közül sok már nem is működik. Akad köztük olyan, amely a hírhedt tatabányai cégtemetőben végezte.
Bírónak jelenleg a két új szerzeményén kívül további két vállalatban van érdekeltsége: egy éves szinten 80-150 millió közötti bevételt hozó biztonsági szolgáltatóban és egy nagyjából hasonló méretű tanácsadó vállalkozásban. Utóbbi ugyanoda van bejelentve, mint a Kuna-cégek utódai.
A vállalkozót több csatornán keresztül is próbáltuk elérni, mert kíváncsiak lettünk volna, hogy mi a célja a két ügynökséggel, tervezi-e tovább működtetni őket, esetleg gondolkodik-e profilváltásban, ám egyelőre nem kaptunk választ. Ahogy nem reagált megkeresésünkre Kuna Tibor sem, a Trinityt korábban vezető Énekes Szabolcsot pedig nem sikerült elérnünk. Így az sem derült ki, hogy ők miként látják a két cég sorsát, és miért döntött Kuna Tibor épp most az értékesítés mellett.
Mindenesetre a piacon nem nagyon hisznek abban, hogy ezeket a cégeket még életre lehetne kelteni. Bár hallottunk pletykákat arról, hogy fideszes körök mozgolódnak a háttérben, a többség valószínűtlennek tartotta a Trinity és a Y&P rehabilitálását.
(G7)