1p
Már az idén elkezdődik és várhatóan fél év alatt végbe is megy az ISD Dunaferrnél a tervezett mintegy 800 fős leépítés. Az acélipar nehéz helyzete és az elavult technológia miatt került nehéz helyzetbe a cég, de igyekeznek fejlesztésekkel előre menekülni - ehhez ha kell, a kormánytól is segítséget kérnek.

A Meleghengermű bezárásával indul a sor

Serhiy Klyuchkin, a cégcsoport HR vezérigazgató-helyettese közölte: a létszám optimalizálásában a magyar törvények és a cégcsoport kollektív szerződése alapján járnak el.

A létszámleépítés a Lőrinci Meleghengermű december elsejére tervezett bezárásával mintegy 250 ott dolgozót, továbbá Dunaújvárosban, a termeléshez nem közvetlenül kapcsolódó, a kiszervezésre kerülő tevékenységeket végző, valamint az irányítási és adminisztratív munkakörben dolgozókat érinti.

A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint az elbocsátásra kerülők minden segítséget megkapnak a Dunaferr Acélalapítványtól. Keresik a lehetőségét annak, hogy a lőrinci gyártómű bezárásával megszűnő munkahelyekről kikerülők egy részét Dunaújvárosban tudják foglalkoztatni, illetve kiváltsák velük az ottani tagvállatoknál dolgozó kölcsönzött munkaerőt.

Az elbocsátások költségei várhatóan elérik az 1,5 milliárd forintot - mondta az MTI kérdésére Serhiy Klyuchkin.

Rájár a rúd az acélosokra

A tevékenység- és létszám-optimalizáció kizárólag szakmai és gazdasági döntés, amelyre az acélpiac kedvezőtlen helyzete, az acéltermelés költségeinek növekedése, és a gazdasági válság kényszerítette a társaságcsoportot - mondta Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: Dunaferr

 

Mint elmondta, a Dunaferr vesztesége a kedvezőtlen piaci tendenciák miatt tavaly elérte a 20 milliárd forintot, s az idén várhatóan még nagyobb lesz, az elmúlt három hónapban 10 milliárd forint volt.

A vezérigazgató a Lőrinci Meleghengermű bezárását indokolva elmondta: a gyártómű technológiája elavult, az ott gyártott lemezek minősége nem megfelelő - emiatt több hazai üzleti partnert is veszített már a cég - s magasak a feldolgozási költségek. A hengermű az ott dolgozók helytállása ellenére tavaly év vége óta veszteséges, vesztesége ez év feléig elérte az ötmillió dollárt. Az üzem modernizációja annyiba kerülne, amennyiből egy új gyártóművet lehetne felépíteni - tette hozzá.

A vezérigazgató cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a lőrinci gyártómű veszteségeihez hozzájárult, hogy magas áron, Ukrajnából kapta a gyártáshoz szükséges bugákat.

Jelentős fejlesztéseket terveznek - a kormányhoz is fordulnak

Evgeny Tankhilevich elmondta: az ISD Dunaferr a következő három évben jelentős fejlesztéseket tervez Dunaújvárosban, egyebek között befejezi a meleghengermű 40 százalékos kapacitásnövekedést eredményező modernizációját, amelynek keretében már elkészült a léptetőgerendás hevítő kemence.

Mintegy kétmillió dolláros költséggel tervezik a bugatér bővítését, továbbá új előnyújtó állvány építését, a coil-boksz korszerűsítését, a második csévélő berendezés beüzemelését, a hengerállvány modernizálását, valamint egy új logisztikai központ létrehozását.

Fejleszteni kívánják a kokszolót, már kidolgozták a második kokszolóblokk üzleti partnerekkel közös építésének mintegy 120 millió dollárért megvalósítható projektjét. Szükség lenne a két nagyolvasztó nagyjavítására, s az acélkonverter cseréjére is.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a problémákat elsősorban maguk akarják megoldani, s csak abban kérnek segítséget a kormánytól - amellyel egyébként jó együttműködés van kialakulóban - amivel nem tudnak boldogulni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG