Munkamániás fiatalok - tényleg azt hiszik, hogy ők többet érnek?

A fiatalok a munka mártírjainak érzik magukat

Sok kutatás sok mindent vizsgált már az Y-generáció tagjairól, tudjuk, hogy mindent a mobiljukon intéznek, hogy már digitális bennszülötteknek minősülnek – a róluk kialakult általános képnek azonban nem igazán része az, hogy különösebben sokat dolgoznának, nem emlegetik őket úgy, mint  a legkeményebben melózó generáció.

A Harvard Business Review azonban most egy friss kutatást idéz, amelyet az Egyesült Államokban végzett a Project:Time Off és a GfK. Eszerint az Y-generáció tagjai sokkal inkább látják magukat  - egyébként meglehetősen büszkén – a munka mártírjainak (akik feláldozzák magukat a cégért), mint más generációk, és sokkal kisebb valószínűséggel veszik ki a rendes szabadságukat.

Az Y-generáció tagjai az alábbi állításokkal kiemelkedő arányban értenek egyet:

• „Senki más nem tudja elvégezni a munkámat a cégnél, amíg távol vagyok.”
• „Teljes elkötelezettséget szeretnék mutatni a cégem és a munkám felé.”
• „Nem akarom, hogy mások pótolhatónak tartsanak.”
• „Bűntudatom van, ha fizetett szabadságra megyek.”

A „munkaügyi mártírok” 43 százaléka Y-generációs – pedig az összes válaszadónak csak 29 százaléka tartozott ebbe a kor-kategóriába. Ráadásul abban is vezetnek, hogy mennyire szeretnék, hogy a munka mártírjainak lássák őket.

Elbukott szabadságok - fölöslegesen?

Az, hogy ez a korosztály a leginkább munkamániás, meglátszik a szabadsághoz való hozzáállásukon is: körükben a legnagyobb annak a valószínűsége, hogy elbukják a nekik jogosan járó fizetett szabadságukat, mert inkább dolgoznak helyette. Számukra pedig ez különösen kellemetlen lehet: mivel fiatalabbak a többi munkatársnál, eleve kevesebb szabadnapot biztosít számukra a rendszer. (Az amerikai munkajog persze más, mint a magyar, a szabadságok kiadásának rendje is eltér – nálunk elvileg csak elég macerásan lehet következő évre átvinni, pénzre váltani pedig csak akkor, ha megszűnik a munkaviszony; ki kell adni/venni a szabadnapokat, és kész. Ennek ellenére a gyakorlat még ma is eltér a papíron vezetett elmélettől.)

A P:TO egy másik kutatása pedig épp arról szól: a cégvezetők egyáltalán nem bánják, ha a dolgozók szabadságra mennek. Egy korábbi felmérésben 80 százalékuk azt válaszolta, a szabadság segít abban, hogy a csapat energiája ne csökkenjen, 67 százalék szerint pedig még a termelékenységet is növeli a vakáció.  Ez a pozitív üzenet mondjuk nem annyira megy át a dolgozóknak: kétharmaduk szerint negatívan, vagy legfeljebb vegyesen kommentálják a főnökeik, amikor bejelentik, hogy fizetett szabadságra mennek, vagy nem is mondanak semmit – pozitív üzenet mindenesetre nem nagyon jött át a vezetés felől.

Túl nagyra tartják magukat a fiatalok?

Egyik részről nem szabad figyelmen kívül hagyni a különböző korosztályok összehasonlításakor azt a tényt, hogy az Y-generációsok egyszerűen csak fiatalabbak, mint a többiek – a különbségek egy része így az idő elteltével (magyarán ha megöregednek), egyszerűen eltűnik. Vannak azonban olyan szignifikáns eltérések, amelyek a két idősebb generáció között például nincsenek meg - nem lehet azzal elintézni, hogy majd kinövik. Ilyen az a tény, hogy mennyire nagyra értékelik saját fontosságukat a fiatalok – vagy ahogy a Project:Time Off szakértője mondja, mennyire túlértékelik azt. Nem reális az a látásmód, hogy nélkülözhetetlennek gondolják magukat, úgy vélik, senki sem tudja ellátni helyettük munkájukat. Ebben tehát valóban különbözhet a generáció a korábbiaktól.

Ez a munkanap soha nem érhet véget

Arra, hogy a szabadidőt milyen nagy mértékben áldozzák fel a fiatalok a munka oltárán, az okostelefonok és az internet lehet az egyik magyarázat. Régen a munkaidő végén felálltak az emberek az asztaltól, és azt mondták, mára bezár a bazár. Az Y azonban az első teljes mértékben online generáció, már az első munkanapjukon is létezett az e-mail, ami a munkaidőtől függetlenül bármikor beeshet a zsebben lévő mobilra.

Az Y-generáció tagjai közül a legtöbben egy nehéz (világ)gazdasági helyzetben álltak munkába – vagy a dotcom-válság vagy a világgazdasági válság idején. Talán ennek tudható be, hogy ők félnek a legjobban attól, hogy a szabadság kivételét egy fizetésemelés vagy előléptetés bánhatja, 20 százalékuk szerint akár a munkájukat is elveszíthetik, ha tényleg annyit pihennek, amennyi jár. Amerikában (ahogy egyébként Magyarországon is) ez a generáció rendelkezik a legnagyobb összegű diákhitellel, így aztán a munkahely elveszítésétől való félelem is nagyobb lehet.