1p
Összesen 541, a társaságnál eddig a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg a négy szabolcsi kórházat működtető Egészségügyi Holding Zrt.

A bejelentés szerint a leépítés gyógyító munkát végző dolgozót nem érint, a tagvállalatoknál a háttérszolgáltatási (élelmezés, kontrolling, informatika) feladatokat ellátó munkatársak nagy részét bocsátja el a holding. A létszámleépítés a komoly likviditási gondokkal küzdő társaságnál a már korábban bejelentett racionalizálási és átalakítási folyamat része, amelytől mintegy 700-800 millió forintos megtakarítást remélnek.

Az Egészségügyi Holding Zrt.-nél, illetve gyógyintézményeiben az elbocsátások után mintegy 4,200-an fognak dolgozni. A társaság adósságállománya elérte a négymilliárd forintot, és ennek nagyobb része lejárt szállítói tartozás. A cégvezetés bejelentette, hogy jövőre a működés racionalizálásából származó megtakarítások elérik a 1,5 milliárd forintot. Ez minden évben jelentkező megtakarítás, amelyet a szerződések és a fizetési átütemezések áttárgyalásával érnek el.

Már tájékoztatták az érdekképviseleteket, egyeztetések zajlanak a konkrét létszámról és minden elbocsátandó munkavállaló megkapja a munkaszerződése alapján neki járó maximált összeget. Mindenkinél megpróbálják a lehető legjobb megoldást megtalálni, vagyis ha az érintett dolgozónak más - például ápolói - szakképesítése is van, a holding igyekszik majd a nyitott pozíciókra átvenni.

Kórházat nem zárnak be, viszont januártól két gyógyintézménnyé alakul át a holding négy tagkórháza, ennek értelmében jövőre a mátészalkai és a fehérgyarmati, valamint a nyíregyházi és a nagykállói kórház alkot majd egy-egy intézményt. A megyei betegellátás sem fog sérülni, hiszen két pólusból áll majd, az északi pólushoz (Fehérgyarmat és Mátészalka) várhatóan jövő év elején csatlakozik a kisvárdai, valamint az elképzelések szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő sátoraljaújhelyi kórház is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG