1p
Felsőoktatási tanulmányai mellett a hallgatók jelentős része vállal munkát. A önköltséges finanszírozási rendben tanulók közel kétszer akkora arányban dolgoznak, mint az állami ösztöndíjas képzésben résztvevők.
A felmérésbe 941 hallgatót vontak be a Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében.

A Budapesti Gazdasági Főiskola felmérése szerint a hallgatók 39%-a dolgozik tanulmányai alatt, egyrészt a pénzkereset miatt, másrészt így szereznek gyakorlati tapasztalatot már a diákévek alatt. A munkát vállalók nagyobb része állandó jellegű, határozatlan időtartamú munkaszerződéssel rendelkezik (43%), de közel ugyanilyen arányban vannak azok, akik diákmunka, vagy gyakornoki munka keretében dolgoznak (36%).

Az is meghatározó, hogy kell-e fizetni az iskoláért

A kutatásból kiderült: azoknak a hallgatóknak, akik nappali tagozaton tanulnak, mintegy harmada vállal munkát a tanulás mellett, míg a levelező és távoktatásos képzési rendben részt vevők közel 90%-a dolgozik. Bár a nappali hallgatók esetében gyakoribb az alkalmi, vagy határozott időtartamra szóló munkavállalás (52%), több mint egyötödük helyezkedik el teljes állásban már a felsőoktatási tanulmányok alatt. A levelező és távoktatásos munkarendben tanuló hallgatóknál ez az arány jóval magasabb, 90% feletti.

Nagymértékben befolyásolja a munkavállalást az is, hogy a hallgatóknak kell-e fizetniük a tanulmányaikért. Az önköltséges finanszírozási rendben tanulók közül ugyanis 56% dolgozik tanulmányai mellett, míg az állami ösztöndíjas képzésben részt vevők esetében ez az arány 31%. Azok, akik önköltséget fizetnek tanulmányaikért, nagyobb eséllyel helyezkednek el főállásban (68%), míg az állami finanszírozású helyeken tanulók között népszerűbb a diák-, vagy gyakornoki munka (52%).

Fontos, hogy szakmába illő legyen a munka

A munkavállalási hajlandóság és a munkavégzés jellege erős összefüggést mutat a hallgatók életkorával: minél idősebb a hallgató, annál nagyobb hangsúlyt kap az állandó jellegű, határozatlan idejű munkaviszony, míg ezzel párhuzamosan a diákmunka egyre kisebb szerephez jut.

A hallgatók többsége a saját szakterületén (17%), vagy ahhoz közeli területen (50%) vállal munkát; az egyéb területeken többnyire alkalmi jellegű munkákat végeznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG