KKV
A rovat támogatója:
KKV
Eddig bírták, a fuvarozók az e-útdíj átmeneti leállítását kérik
Privátbankár.hu | 2013. július 8. 12:45
A fuvarozók szerint kész ráfizetés az e-útdíj rendszer, egy hét alatt 100 millió forint lett a káruk. A kormány szerintük nem ismeri a valóságot.
KKV
Hogyan lesz a dobozgyárból műanyaghulladék-feldolgozó?
Privátbankár.hu | 2013. július 8. 11:15
Uniós pénzből és civil támogatással létesülne műanyag hulladékokat feldolgozó üzem Gyepükajánon. Húsz embernek lenne munkája. A befektetőt még keresik.
KKV
Soha ennyi csődöt nem látott még Magyarország
Privátbankár.hu | 2013. július 8. 10:49
Soha annyi cég nem szűnt még meg Magyarországon, mint 2013 első felében. Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében. A cégalapítások alacsony száma miatt a cégfluktuáció máris csökken. Ez a trend fel is erősödhet, ha igaznak bizonyul az Opten szakértőinek előrejelzése, mely szerint legkésőbb 2014 első félévében a cégamortizáció is csökkenni fog.
KKV
Lemondott a magyar erőműről a Gazprom
Privátbankár.hu | 2013. július 8. 07:43
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem vásárolná meg a Győr melletti gönyűi E.On-erőművet az orosz Gazprom - írja a Napi Gazdaság hétfői számában.
KKV
A volt cégvezető fizetheti a cechet - változásokat hoz az új Ptk.
Privátbankár.hu | 2013. július 7. 09:22
Ingyenes céginformáció és csőd esetén felelősségre vonható cégvezető. Több jogszabály is változik az új Polgári törvénykönyv miatt, amely jövő tavasszal lép hatályba.
KKV
Megalapították az új Malévot!
Privátbankár.hu | 2013. július 6. 09:26
Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.
KKV
Így védenék a gazdákat a spekulációtól
Privátbankár.hu | 2013. július 5. 15:17
Segítséget kapnak a betakarított gabona biztonságos elhelyezéséhez a termelők a szaktárcától.
KKV
Lassult a magyar ipar: nem kellene aggódni?
Privátbankár.hu | 2013. július 5. 10:29
Szakértők szerint csak ideiglenes az ipari termelés májusi csökkenése, mivel mind a rendelésállományok, mind a bizalmi indexek biztatóak a szektor teljesítményét illetően.
KKV
Bérkompenzáció: nem kellett a minisztérim pénze a cégeknek
Privátbankár.hu | 2013. július 5. 08:36
Az előzetes várakozásokkal szemben nagyon kevés munkaadó igényelte a kormány minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez adott támogatását.
KKV
Lassan minden gazda elfelejtheti az údíjat
Privátbankár.hu | 2013. július 5. 08:19
Traktorral és kombájnnal is díjmentesen lehet használni az utakat. A mentességet más tevékenységre is kiterjesztenék.
KKV
Rossz hír: bezárja magyar gyárát a Sanyo, 500-an kerülnek utcára
Privátbankár.hu | 2013. július 5. 07:28
Szeptemberben leáll a munka a Sanyo Hungary Kft. dorogi napelemgyárában, az üzem mintegy 500 dolgozóját elbocsátják - közölte a Sanyo anyavállalata, a Panasonic. Hazamennek Japánba.
KKV
Kétszeres túljegyzés a megmaradt trafik-koncesszióra
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 15:58
Folyamatosan érkeznek a megmaradt koncessziókra a pályázatok. Legkésőbb két hónapon belül eldől, ki kerül be a bizniszbe.
KKV
Idén is reklámozzák a görögdinnyét a nagy áruházláncokban
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 15:55
Már tavaly is népszerűsítették a dinnyét, hogy többet adjanak el belőle belföldön, mint külföldön.
KKV
Pintér Sándor több kedvezményt adna a gazdáknak az útdíj miatt
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 12:36
Nem terheli majd illeték a termelők útdíjfizetés alóli mentesítését a belügyminiszter javaslata szerint. Vagyis ingyenes lenne az ingyenességet biztosító eljárás.
KKV
Fontos változás jön, milliókat fizethetnek a kft.-k
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 11:31
Jövőre jelentős átalakulás indulhat meg a magyarországi cégpiacon, mivel a kft.-k működtetéséhez szükséges tőkét 3 millió forintra emelik. Ha már működő cégekre is vonatkozik majd a szabály, akkor több 100 milliárdos tőkeigény keletkezik. A szabályváltozás azonban jó eredménnyel is járhat.
KKV
Irodaházak a zsebedben itthon és külföldön
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 11:10
Megérkezett az irodapiac első iphone és android alkalmazása, irodakeresővel, hírekkel és tranzakciókkal (x)
KKV
Nagyon jó hír jött a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 11:02
Nagyon megugrott a K&H kkv bizalmi index, ez évek óta a legnagyobb mértékű pozitív változás.
KKV
Volánbusz visz Zágrábba és Ljubljanába
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 09:50
A menetidő a horvát fővárosba öt, míg a szlovénba hét óra.
KKV
A kormány gyámsága alá került a Pápai Hús
Privátbankár.hu | 2013. július 4. 08:34
A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús 1913 Kft.-t és a Pápa-Ser Sertéstenyésztő- és hízlaló Kft.-t, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
KKV
Új céget alapított a Budapest Airport
Privátbankár.hu | 2013. július 3. 17:42
Saját biztonsági céget indított a Budapest Airport, a BUD Security Kft. július elsején megkezdte működését - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
KKV
Egy évig csak magyar sajtot esznek a jordániai katonák
Privátbankár.hu | 2013. július 3. 16:05
A Kőröstej fémdobozokban viszi az ömlesztett sajtot Jordániába, a cég további terjeszkedésre készül.
KKV
A gazdák is nyögik az útdíjat: az agrárkamara több kedvezményt akar
Privátbankár.hu | 2013. július 3. 15:53
A termelők jelentős része kiszorul a mostani kedvezményekből, mert nem saját autóval fuvaroznak, ezért újratárgyalnák az erről szóló kormányrendeletet.
KKV
Az OTP is nyer az útdíjon
Privátbankár.hu | 2013. július 3. 07:45
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. zárt tenderén, egyetlen ajánlattevőként, az OTP Bank nyerte el az e-útdíj online bankkártyás fizetéshez szükséges banki szolgáltatás végzését.
KKV
Levelet kapnak a szerencsésebb régi trafikosok
Privátbankár.hu | 2013. július 3. 07:28
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. folyamatosan értesíti azokat a kereskedőket, akik év végéig folytathatják a dohányárusítást. Most már hivatalosan is tudjuk: hatvanan vannak.
KKV
Kész a Continental milliárdos fejlesztése Veszprémben
Privátbankár.hu | 2013. július 2. 17:19
Közel egymilliárd forintos fejlesztés zárul le a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi telephelyén. 123-mal többen dolgoznak a gyárban.
KKV
Vége a sufnituningnak, felszámolják a garázsműhelyeket
Privátbankár.hu | 2013. július 2. 13:31
Az állam olyan törvényeket alkot, amelyekkel megakadályozzák, hogy illegálisan működjenek autójavítók. A kereskedők szerint 10-ből hét forintot nem hivatalos autójavítóknak fizetünk ki.
KKV
Egészségesebb joghurt egymilliárdból
Privátbankár.hu | 2013. július 2. 08:08
Az Új Széchenyi Terv támogatásával több mint egymilliárd forintos beruházással bővíti egészségtudatos vásárlóknak szánt termékválasztékát a Sole-Mizo Zrt.
KKV
Néhány régi trafikosnak szerencséje volt, koncesszió nélkül árulhat
Privátbankár.hu | 2013. július 2. 07:37
Olyanok is kaphattak ideiglenes engedélyt, akiknek nincs meg az ehhez szükséges 20 éves múltjuk.
KKV
Új világ: többé már nem lehet titok, kié a pénz
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 14:00
Július elsejével jelentősen változik a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény: pontosabban meghatározható lesz a pénz igazi tulajdonosa, könnyebben beszerezhetőkké válnak az átvilágítás során rögzítendő adatok, és jelentősen emelkedik a kiszabható bírság mértéke.
KKV
Az aratás végéig spórolhatnak a gazdák az útdíjon
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 13:21
Betakarításkor nem nem kell útdíjat fizetniük a gazdáknak. A mentességre jogosító igazolást pedig a jegyző adja ki.
KKV
Ahol a polgármester választja a trafikost
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 13:15
Ezernél is több településen nem lehet cigarettát kapni, visszajöhetnek a régi trafikosok, de csak rövid időre.
KKV
A kormány vizsgálja, ki támadta meg az útdíj-rendszert
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 12:43
Vizsgálják a túlterheléses támadást, ami az e-útdíj rendszert érte hétfőn hajnalban - mondta Giró-Szász András. Ha valami rosszul működik, módosítják a rendszert - élesben tesztelnek?
KKV
Hiába minden próbálkozás, a körbetartozás marad?
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 12:14
Július 1-jétől szigorúbb a Polgári Törvénykönyv; ha a cégek betartanák az új szabályokat, minden huszadik számla semmis lenne.
KKV
Retteghetnek a falusi boltosok, nyílnak a trafikok
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 12:13
Csaknem a települések felében nem nyílt trafik, ugyanis annyi koncessziót még nem osztottak ki. Vagyis nagyjából másfél millió ember környezetében nincs dohánybolt. Ahol pedig megnyílt, az a többi boltosnak okozhat fejfájást.
KKV
Jó számok jöttek: életre kel a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 09:11
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke: 50,8. Ez alapján a válaszadók nagyobb hányada májushoz képest összességében minimálisan kedvezőbb folyamatokról számolt be. Örvendetes, hogy az új rendelések száma meglódult.
KKV
Hát ez nem jól indul: másodszor is leállították az e-útdíj-rendszert
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 08:35
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ismét üzemszünetet rendel el hétfőn 7.30 és 10 óra között, így a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművek díjmentesen használhatják a teljes díjköteles úthálózatot - közölte a társaság hétfőn reggel.
KKV
Születésnapján támadták meg az e-útdíj informatikai rendszerét
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 07:40
Túlterheléses támadások érték az elektronikus útdíj informatikai rendszerét rögtön az indulásakor.
KKV
Ma nyitnak az új trafikok
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 07:28
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
KKV
Fuvarozók, ugye nem felejtették el? Indul a rendszer
Privátbankár.hu | 2013. június 30. 18:04
Július elsejétől a 3,5 fél tonnánál nehezebb teherautóknak használatarányos útdíjat kell fizetniük. Folyamatosan regisztrálják autóikat a fuvarozók az útdíjfizetési rendszerbe. Eddig 12 ezer felhasználó regisztrált. A használatarányos útdíjat éjféltől kell fizetni a teherautók után.
KKV
Az ügyfelek isszák a levét: áthárítja az útdíjat az egyik fuvarozó
Privátbankár.hu | 2013. június 28. 15:26
Az biztos, hogy a július 1-jén életbe lépő új rendszeren évente 4 milliárd forintot bukik a cég.
KKV
Vitának helye nincs, aláírta az államfő az új földtörvényt
Privátbankár.hu | 2013. június 28. 15:21
A kormány szándéka szerint a jövőben megszűnnek a nagybirtokok. A földeket pedig a helyiek művelhetnék meg.
KKV
Kitömték a magyar zsákot, százmillárdokkal kapunk többet
Privátbankár.hu | 2013. június 28. 14:39
Magyarország 13 százalékkal több uniós agrártámogatást kap 2014-2020 között, mint az előző ciklusban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
KKV
Feladta az önkormányzat, már darabokban is eladó a húsgyár
Privátbankár.hu | 2013. június 28. 13:22
Másodszor is meghirdették a Kapuvári Húsgyárat, de úgy tűnik, az önkormányzat már arról is lemondott, hogy a tovább működjön az üzem. Az esetleges vevő már részenként is viheti a gyárat.
KKV
Úgy tűnik, egyelőre elmarad a nagyobb drágulás
Privátbankár.hu | 2013. június 28. 09:24
Az ipari termelői árak 1,2%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest. A bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ágon kívül minden ágban visszaesést figyeltek meg. Jelentősebb árcsökkenést a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, a vegyi anyag, termékgyártása és a kohászat, fémfeldolgozás ágazatokban tapasztaltak.
KKV
A cél előtt dőltek ki, másfél ezer cég nem látja meg szebb napokat
Privátbankár.hu | 2013. június 27. 12:50
A cégstatisztikák még nem jelzik az építőipari válság végét: az ágazatban 1520 cég szűnt meg a május végéig tartó három hónapban, így az ágazat történetének második legsúlyosabb negyedévét tudhatja maga mögött.
KKV
Mi történt itt? Hirtelen kifizetik egymást a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2013. június 26. 14:02
A vállalkozások a bankok helyett továbbra is inkább a szállítói hitelhez nyúlnak, 4-ből három cég dönt a halasztott fizetés mellett. Ugyanakkor a 90 napon túli fizetések aránya jelentősen csökkent tavalyhoz képest. Úgy tűnik, a tartozásokat is jobban szedik be a cégek.
KKV
Katások, figyelem! A lét a tét
Privátbankár.hu | 2013. június 26. 08:54
A katásoknak a hónap végéig érdemes befizetni az adót, mert egy bizonyos összeg felett már az adóhatóság hajtja be, ráadásul az adózói körből is kizárja a renitenseket.
KKV
A Főtaxi is zsebbe nyúl az autók színe miatt
Privátbankár.hu | 2013. június 26. 07:58
Ősztől érvényes a fővárosi taxirendelet, amely szigorúan meghatározza, hogy milyen autókkal lehet taxizni Budapesten.
Friss
Vállalat
Hollandia remek napot szerzett Elon Musk-nak
Hollandia engedélyezte a Tesla felügyelt önvezető szoftverének alkalmazását
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Bajba kerülhet, akinek már van jegye egy Ryanair-járatra
15:24
-
Régóta várt remek hírt kapott Elon Musk
14:46
-
Bombaformában várja a forint a vasárnapi választásokat
13:17
-
Rekordot döntött a lakáshitel-törlesztés egészségpénztári forrásból
12:01
-
Nagy változás jön Ausztriában, a magyar turistákat is érinti
11:17
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egerbe is ellátogat Orbán Viktor a választás előtti napon
15:04
-
Harminchárom kortárs mű érkezik az egri várba
09:11
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2026. április 11. 08:40
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
2026. április 11. 09:01
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00
-
Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
2026. április 11. 14:16
A brit kormány felfüggesztette a legnagyobb brit-amerikai támaszpontot érintő megállapodás végrehajtását. 


