KKV
KKV
10 milliárdos alap született a kkv-k USA-irányú exportjának segítésére
Privátbankár.hu | 2019. november 19. 08:14
A Columbus Alapba az Eximbank hétmilliárd forintot fizetett be, hárommilliárd pedig magánforrásból került bele, jelentette be Szijjártó Péter. Elsősorban az infokommunikáció, az egészségügyi technológiák és az agrárinnováció kivitelét mozdítanák előre az alappal.
KKV
Ha a bolondok pénze sem elég, jöhetnek az angyalok
Valkai Nikoletta | 2019. november 18. 15:05
Teljesen másként nézett ki 5-10 évvel ezelőtt a finanszírozási térkép, az úgynevezett ökoszisztéma Magyarországon. Az alapokat mára lerakták, emellett számtalan pozitív változás történt az elmúlt években. Milyen befektető lehet a legjobb egy cégnek az érettség különböző szakaszaiban? Honnan szerezhet fejlesztési forrásokat egy magyar vállalkozás életciklusának kezdeti szakában? Kik azok az angyalok? Többek között erre adtak választ a Privátbankár.hu Finanszírozás 2019 konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői.
KKV
Még mindig olcsóbb nálunk startupot építeni, mint Nyugat-Európában
Kriston László | 2019. november 17. 17:02
Minden startup számára az okos tőke a leghasznosabb, mely szaktudást és releváns kapcsolati hálót, összeköttetéseket nyújt a tőkén túl, derült ki a Privatbankar.hu Finanszírozás 2019 konferenciáján rendezett panelbeszélgetésből.
KKV
Kulcsfontosságú a digitalizáció, új finanszírozási modell - mi jön a magyar cégek életében?
Kriston László | 2019. november 14. 17:20
A digitalizálódó gazdaság, a dolgok internetének térnyerése az üzleti folyamatokban azt eredményezi, hogy a cégek működésében egyre fontosabbá válnak a szoftverek, szenzorok és a munkaerő tudása. Csakhogy a banki finanszírozási modellek ezekkel még nem igazán tudnak mit kezdeni: hitelfelvételnél nem ismertethetők el fedezetként. Új finanszírozási modellt kezdeményez az állam, melynek egyik első lépése a KKV-stratégiáról szóló határozat. Ezt ismertette Szepesi Balázs az ITM Gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Privatbankár.hu Finanszírozás 2019 című konferenciáján.
KKV
Pénz helyett tudást ad az induló mentorprogram
Privátbankár.hu | 2019. november 12. 15:00
November 30-i lehetett jelentkezni az országos vállalkozói mentorprogram pályázati kiírására. Ez a pályázat alapjaiban tér el a korábbi, vállalkozásokat segítő hazai pályázatoktól; a program pénz helyett tudást, anyagi támogatás helyett pedig megélt tapasztalatot ad. A programról Dr. Balla Gergelyt, az Országos Vállalkozói Mentorprogram projektvezetőjét kérdeztük
KKV
2,4 milliárd forint támogatást nyert 150 kkv munkahelyteremtésre
Privátbankár.hu | 2019. november 12. 09:55
Ez 3 ezer munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
KKV
Most 20 milliárd uniós forintra startolhatnak rá a kkv-k
Privátbankár.hu | 2019. november 11. 07:58
Indul az épületenergetikai fejlesztéseket támogató GINOP-pályázat. A kisvállalkozások minimum 3, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el.
KKV
Itt az új kkv stratégia - mit tervez a minisztérium?
Privátbankár.hu | 2019. november 10. 16:15
Bemutatták a „2019-2030 –KKV Stratégia” névre keresztelt programtervet, amelynek célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítése.
KKV
Az új technológia új üzleti lehetőségei: hogyan lehet pénzt csinálni a Narrowband-IoT-ból?
Privátbankár.hu | 2019. november 8. 09:09
A keskenysávú IoT nem csak technológiai robbanást hozhat, hanem kiváló üzleti lehetőségeket is rejt magában – legyen szó akár mezőgazdaságról, akár egészségügyről vagy okos infrastruktúráról.
KKV
Kkv-stratégia: sebességet válthatnak a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2019. november 8. 08:59
A Magyar Lízingszövetség úgy látja, az új állami kkv-stratégia eredményeként fokozott tempóban fejlődhetnek a vállalkozások, ez pedig a finanszírozási oldalon a magyar lízingpiacnak is lehetőséget nyújt a növekedésre.
KKV
Egy új vezeték nélküli technológia forradalmasítja az okos eszközök világát
Privátbankár.hu | 2019. november 6. 15:56
A Narrowband-IoT egy igazi célszerszám: olyan keskenysávú kapcsolaton keresztül működő vezeték nélküli technológia, amely lehetővé teszi az IoT-eszközök tömeges elterjedését alacsony költségszint mellett.
KKV
Át tudná venni a cégektől a NAV az áfa-bevallást
Privátbankár.hu | 2019. november 6. 10:32
Magyarországon hatalmas adminisztrációs teher sújtja a vállalkozásokat. De tényleg ilyen rossz a helyzet? A Pénzügyminisztérium szerint egy kisvállalkozás akár az árbevételének 2,5 százalékát is kénytelen az adózáshoz kapcsolódó költségekre fordítani. Ennél még az iparűzési adó is kisebb kiadás. A PM terve, hogy ezt 2021-re gyökeresen megváltoztassa. Mit érezhetnek ebből a vállalkozások?
KKV
Több mint 2 milliárd forint adót nem fizettek be a zöldség- és gyümölcskereskedők
Privátbankár.hu | 2019. november 5. 08:24
A feketézés, a számla átadásának elmulasztása és az online pénztárgépek előírásainak megsértése adta a szabálytalansági toplista dobogósait az elmúlt fél évben.
KKV
Bugár Csaba-interjú: Tőke kisebbségi részesedésért
Privátbankár.hu | 2019. október 17. 15:45
Az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója a Piac & Profitnak adott interjúban olyan szemléletes példákon keresztül avatja be az olvasót a kockázatitőke-finanszírozás rejtelmeibe, amelyekből minden bizonnyal sok kkv kaphat értékes fogódzót.
KKV
SEO tippek Gary Illyes-től
Privátbankár.hu | 2019. október 15. 14:04
Gary Illyes, a Google trendelemzője, rendszeresen megjelenik a médiában. Most sem volt másképp, a 2019-es Pubcon konferencián adott elő, és számos SEO tippet osztott meg a közönséggel.
KKV
14 milliárd forint vált elérhetővé vállalkozásfejlesztésre
Privátbankár.hu | 2019. október 15. 07:51
Megjelentek a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásai, melyeket a megnevezésükkel szemben a kis- és középvállalkozásoknak írtak ki.
KKV
Olcsóbban mehetnek biztosra a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2019. október 14. 12:22
A hazai mikro- kis- és közepes vállalkozások további fejlődéséhez adhat lökést az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. év végéig tartó akciója, melynek keretében az eddiginél is kedvezőbb díj fejében vállal kezességet a vállalkozások hiteleire, így a Széchenyi program beruházási hiteleire is. A Garantiqa kezességével biztosított hitelek állománya 2019-ben elérte az 1000 milliárd forintot.
KKV
Jó kapcsolatot szeretnél tartani üzleti partnereiddel?
Privátbankár.hu | 2019. október 11. 09:18
Az üzleti siker több komponensből tevődik össze, ugyanakkor az egyik lényegesen kiemelkedik a többi közül. Ez pedig nem más, mint a kapcsolati háló. Sőt, nem túlzás azt állítani, hogy a jó partneri viszonyok, egy színes kapcsolati rendszer valódi vagyont jelent. Egy kincsesládát! Ezért nélkülözhetetlen a fenntartása és folyamatos ápolása. Az újabbnál újabb szálak kiépítéséről már nem is beszélve.
KKV
Források startupoknak: Az ötletre is van pénz
Privátbankár.hu | 2019. október 10. 11:06
A kkv-k ma nem panaszkodhatnak, ha tőkére van szükségük, akkor meglehetősen széles palettáról válogathatnak – osztotta meg benyomásait a Piac & Profittal Oszkó Péter, akinek cége, az OXO Csoport 2015-től juttatja forráshoz a hozzájuk fordulókat.
KKV
Tízből hét taxis jogsértően dolgozik Budapesten
Privátbankár.hu | 2019. október 8. 07:49
A tavalyihoz képest nem javult a helyzet.
KKV
Ötmilliárdos Városi Tőkealap Fehérvárnak
Privátbankár.hu | 2019. október 7. 14:29
Öt milliárd forintos keretösszeggel vállalkozásfejlesztési céllal Városi Tőkealapot indít az MFB Csoporthoz tartozó MFB Invest Zrt. Székesfehérváron.
KKV
2,5 millió euró egy médiaelemzéssel foglalkozó magyar startupnak
Privátbankár.hu | 2019. október 7. 13:48
Az intelligens szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle Labs 2,5 millió euró kockázati tőkebefektetésről írt alá hétfőn megállapodást.
KKV
Konferenciaterem bérlés: erre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2019. október 6. 12:32
Üzleti tárgyalás, osztálytalálkozó, családi rendezvény – rengeteg olyan alkalom van, amikor termet, konferenciatermet kell bérelnünk. Sajnos ez Budapesten még mindig nem egyszerű: a kínálat széles, de a színvonal sajnos változó. Cikkünkkel segítünk jó ár-érték arányú megoldást választani.
KKV
Elrajtolt a mentorprogram
Privátbankár.hu | 2019. október 1. 16:24
Kedden Budapesten megtartották az Országos Vállalkozói Mentorprogram közép-magyarországi nyitórendezvényét.
KKV
Lehet még jelentkezni az ingyenes mentorprogramba
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 30. 15:47
A vállalkozói mentorprogram közvetítésével egymásra találhatnak a kkv-k és az őket segíteni képes tanácsadók és szolgáltatók.
KKV
Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások támogatására
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 26. 08:18
A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe.
KKV
Újabb milliárdokra pályázhatnak építőipari kkv-k
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 25. 13:50
A technológiai fejlesztési program keretében 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak építőipari mikro-, kis- és középvállalkozások.
KKV
Bizonytalan hazai cégvezetők: tovább csökkent az üzleti bizalom
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 17. 12:20
400 vállalatvezetőt kérdeztek meg. Nincs javulás az előző negyedévhez képest.
KKV
Kibertámadás, természeti katasztrófa: a te céged felkészült ezekre?
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 17. 10:40
Technológiai malőrök, kiberbűnözés, természeti katasztrófák - a cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel és majdnem 70 százalékuk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik – derül ki a PwC kutatásából.
KKV
Milliós bírsággal sújtotta a versenyfelügyelet Rubint Réka cégét
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 16. 13:17
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta Rubint Réka cégét, az Alakreform Kft.-t és a The Body Shop termékeket forgalmazó Avanzo-Trade Kft.-t, mert nem teljesítették maradéktalanul online média-megjelenéseikkel kapcsolatban korábban vállalt kötelezettségeiket.
KKV
Kiskereskedelem: bruttó 220 ezres kezdő fizetés alatt már biztosan nem lehet dolgozót találni jövőre
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 16. 08:07
Véli egyöntetűen a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Mindketten gyors bértárgyalásokra és 10-12 százalékos ágazati fizetésemelésre számítanak.
KKV
Hogyan menti meg a céget a webáruház készítés?
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 15. 11:34
Minden adott: a tőke, a szépen felszerelt bemutatóterem, a gondosan válogatott termékportfólió is - az üzlet mégsem hozza a várt eredményeket. Még a legprecízebb tervezés ellenére is előfordul, hogy a koncepció nem úgy működik, ahogyan elképzeltük. Hála a webes megoldásoknak, a vállalkozás még ilyen esetekben is egyszerűen menthető.
KKV
Ma még fantázia, de holnap már a valóság
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 15. 11:27
Minden bizonnyal párhuzamot vonhatunk a 21. században zajló technológiai fejlődés és az elmúlt korok ipari forradalmai között. Nemcsak a történelemkönyvek lapjain hagyták lenyomatukat, hanem a való életben elevenedtek meg a zseniális feltalálók vívmányai.
KKV
A KKV-szektort célozta meg a Hiventures új tőkealapja
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 5. 13:36
Kiszélesíti a fókuszát a Hiventures alapkezelő, az új tőkealappal a kkv-szektort, például a generációváltással küzdő családi cégeket erősíti.
KKV
Pénzesőre számíthatnak a kisvállalkozások, ha eredményesek
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 23. 07:47
Összesen 2 milliárd forintra pályázhatnak kkv-k és a pénzt megtarthatják, ha a kitűzött célokat megvalósítják.
KKV
Megérte fejest ugrani Kásás Tamásnak az étterembizniszbe?
Kollár Dóri | 2019. augusztus 15. 06:03
A világ egyik legsikeresebb vízilabdázója, Kásás Tamás visszavonulása után a medence helyett a vendéglátóipart választotta, a Tommy di Napoli étterem a Császár-Komjádi Sportuszoda mellett üzemel, már közel öt éve. Az előző évekhez képest azonban úgy tűnik, hogy 2018-ban igazán beindult a biznisz.
KKV
Mennyire gyakori a nyári szünet a hazai kkv-knál? Most kiderült
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 14. 16:53
Nem igazán elterjedt még az időszakos leállás a magyar cégeknél.
KKV
Fizetésképtelen cégek Franciaországban: hullámvölgyben a mikrovállalkozások
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 9. 17:00
Ugyan az év kezdetén a sárgamellényesek mozgalma kedvezőtlen hatással volt a francia vállalatok fizetőképességére, a mozgalom erejének alábbhagyása, illetve a gazdaság kitartó növekedése márciusban és áprilisban már pozitívan befolyásolta a fizetésképtelenségi statisztikát.
KKV
Minden oké a balatoni lángossütőkkel
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 7. 11:07
Vizsgálódása után erre jutott a Nébih.
KKV
Amerikában már sorban állnának a befektetők az első magyar kézműves ginért
Privátbankár.hu | 2019. július 24. 15:32
Kétezer liter alkohol ment kárba, míg rátalált a tuti receptre az Első Magyar Gin Manufaktúra, azóta viszont a profit folyik.
KKV
Egy év alatt 8 ezerrel csökkent a működő cégek száma Magyarországon
Privátbankár.hu | 2019. július 22. 11:05
Folytatódik a trend.
KKV
Lehúzzák a rolót a magyar közértek: fél év alatt közel 2300 üzlettel lett kevesebb
Valkai Nikoletta | 2019. július 12. 20:30
Összesen 2257 üzlet zárt be a tavalyi év első felében.
KKV
Óriási razziát tartottak, lekapcsoltak jó néhány taxishiénát az országban
Privátbankár.hu | 2019. július 10. 11:12
Budapesten, Sopronban és Zamárdiban, összesen 227 taxist ellenőriztek a hatóságok.
KKV
Eddig 2532 milliárd forintot adott kkv-fejlesztésre az EU a 2014-2020-as ciklusban
Privátbankár.hu | 2019. július 3. 08:01
A Ginop-program vissza nem térítendő támogatásai mellett a nullaszázalékos kölcsönöket is habzsolják a magyar kisvállalkozók.
KKV
Strandrazziát indít a NAV
Privátbankár.hu | 2019. július 2. 07:25
A héten a Balatonon ellenőriznek, a vendéglátóhelyek mellett a szuvenírboltok és a strandcikkeket árusító üzletek a célpontok.
KKV
Fogy az idő: bajba kerülhetnek az automatások, ha nem kapnak időben észbe
Privátbankár.hu | 2019. június 28. 07:45
Egy hónap van már csak arra, hogy regisztrálják az automatákat.
KKV
Melegíthetnek a kkv-k, augusztusban megint lehet sprintelni az ingyenpénzért
Privátbankár.hu | 2019. június 21. 08:30
Jön a következő pályázat a munkahelyteremtésre, összesen 3,5 milliárd forintra lehet rámenni.
KKV
Négyezer dolgozó tűnt el fél év alatt a kisboltokból
Privátbankár.hu | 2019. június 21. 07:33
Már százezren sem dolgoznak a hazai az élelmiszer-kiskereskedelemben.
Friss
Nemzetközi
Trump fokozza a kitoloncolásokat a demokrata városokban
Az ellenállást szeretné letörni.
9 perce
Nemzetközi
Gázkérdésben együtt vétózott Magyarország és Szlovákia
Szijjártó Péter az orosz energiaimport miatt vétózott.
29 perce
Személyes pénzügyek
Fontos bejelentés az OTP-től: sok bankszámlást érintett
Egyelőre megy tovább a régi internetbank, kaptak még egy kis időt az ügyfelek.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
-
Elkótyavetyéli a város az Ifiház épületét?
14:51
-
Frontális ütközés miatt lezárták az M3-ast
12:10
-
Elindul az egri óvodák átfogó fejlesztése – csaknem 800 gyermeket szolgáló beruházássorozat kezdődhet
10:39
-
Távolról egy Ifiház... mégis a szemünk előtt
07:45
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
top 24
-
Mit művelt a forinttal a legújabb háború? Tessék, nézze!
2025. június 16. 07:26
-
Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő
2025. június 16. 11:58
-
Új taktikát alkalmazott Irán? Vészjósló fenyegetés érkezett Izraelből
2025. június 16. 10:21
-
Van egy nagyon szűk keresztmetszete az Irán elleni izraeli csapásoknak
2025. június 16. 05:43
-
Keményen szembeszállt Trumppal, a demokraták sztárja lett
2025. június 16. 09:36
