2p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

KKV
Bár most két lépcsőben csökkentik a vendéglátás áfáját, ezt keresztülhúzhatja a két év múlvára tervezett turizmusfejlesztési hozzájárulás.

A különböző élelmiszerek mellett az internet és a vendéglátás általános forgalmi adóját is lefelé készül vágni a kormány, utóbbi kettőt két lépcsőben előbb 18, majd öt százalékra módosítanák. Ez mindaddig szép és jó, amíg nem vetünk egy pillantást a Törvényalkotási Bizottság 2018-as terveire, amiből látszik: vannak ötletek, amikkel elő lehet idézni az okos lány esetét – vagyis adót is csökkentünk, meg nem is.

A javaslat szerint ugyanis 2018. január elsejétől bevezetnék az úgynevezett turizmusfejlesztési hozzájárulást. Az új, négy százalékos adónemet az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után kell majd megállapítani, bevallani és kifizetni, amely az év elejétől öt százalékos áfával adózik. A közterhet a szolgáltatások áfa nélküli értékére kell kiszámolnia az étteremnek, és az önadózás szabályai szerint kell majd bevallania.

Mire kell ez?

Az RSM Hungary adóüzletág vezetője, Hegedüs Sándor szerint más célok is meghúzódhatnak az eddig nem kommunikált különadó hátterében, mint a turizmus fejlesztése. Ezzel a lépéssel ugyanis technikailag megkerülhető az az uniós rendelet, amely szerint a tagállamok összesen csak két kedvezményes adókulccsal dolgozhatnak. Így a jogalkotó korrigálhatja a két év alatt elérni kívánt 22 százalékos adókulcs-csökkentést.

Mit szól ehhez Brüsszel?

Hegedüs szerint a beterjesztett törvényjavaslat valószínűleg nem kelt majd akkora visszhangot, mint a korábbi, erős lobbi érdekeket sértő ágazati különadók – elég csak a telekommunikációs, a reklám vagy a kiskereskedelmi láncok adóira gondolni. A korábbi esetekből tanulva a szöveget ugyanis úgy fogalmazták meg, hogy egyszerre feleljen meg és cselezze ki az összes uniós előírást, így nem minősül sem egy második általános forgalmi adónak, se nem vezet be progresszív adóztatást. Mindezt egybevéve nagy a valószínűsége, hogy a bizottság át fog siklani a javaslat felett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG