5p
KKV
Satya Nadella, a Microsoft ügyvezető igazgatója most először jár Budapesten, amióta 2014-ben kinevezték a cég élére. A cég atyaúristene bemutatta a Microsoft legújabb fejlesztéseit, miközben felvázolta a digitalizációs jövőt és a lehetőségeket a hazai üzleti partnereknek.

Satya Nadella alatt az IT-óriás hatalmas átalakuláson esett át: egy rideg nagyvállalatból úgy alakította át a brandet egy szerethető hardver- és szoftvergyártóvá, hogy közben felküzdötte magát a hatalmas pénzt hozó felhőpiac egyik legnagyobb szereplőjévé, miközben megtartotta vezető pozícióját az operációs rendszerek piacán, összességében pedig annyira bejött az új irány a cégnek, hogy egyre-másra lepik meg a negyedéves adatok a befektetőket, amit jól jelez, hogy 2014 óta a papír árfolyama több mint 50 százalékkal nőtt.

Jelentős bevételt persze az üzleti felhasználók termelnek a cégnek, őket célozta Nadella előadása is csütörtökön, a cég harmadjára megrendezett Future Decoded technológiai konferenciáját, ahol a magyar partnerek példáin keresztül mutatta be a hazai digitális átalakulás néhány mozzanatát a Microsoft szemén keresztül, miközben bemutatta, mire lehetnek képesek az új termékek és miért van rájuk szükség.

Élet-halál kérdése

A digitalizációra minden egyes cég képes kivétel nélkül, és szükségük is van rá, ha versenyképesek akarnak maradni. Nadella szerint a Microsoft célja is az, hogy ebben segítsenek, a vállalat minden egyes lépését ennek szentelik.

Alapjaiban alakítja át a vállalkozásokat a digitalizáció. Új megoldásokat jelent az üzleti modellben, a folyamatoknál és a vásárlói interakcióban is. Röviden a  vállalat egész természete megváltozik, erre az új szemléletre viszont minden cégnek szüksége van már. A Microsoft olyan szolgáltatásokon dolgozik, amelyek segíti ezt az átmenetet, amelynek három pilléréről és az azokat támogató rendszerekről beszélt Nadella.

Satya Nadella. Fotó: Privatbankar.hu
  • Újragondolt produktivitás és folyamatok

A Microsoft-vezér hisz abban, hogy a technológiának segítenie kell a figyelmünket a legfontosabb dolgokra terelnie. A mobilunknak, a mesterséges intelligenciának, a közös munkának, az üzleti alkalmazásoknak és a biztonságnak is ehhez kell alkalmazkodnia.

Tény, hogy a negyedik ipari forradalom legnagyobb vagyona az adat, amely egy nagy hálón keresztül bejárja az egész vállalkozásunkat. Ez a hatalmas adattömeg az, ami forradalmasítja a közös munkát is: látni akarjuk, hogy a kolléga, akivel beszélünk, éppen milyen projekteken dolgozik, lehetőleg valós időben. A cél viszont az, hogy ebből az adatmennyiségből sikeresen analizáljunk és jelezzünk előre dolgokat.

De a legfontosabb feladata a technológiának, hogy mindenkiből a legjobbat hozza ki a cégeknél és ez az, amit a Microsoft el akar érni: sikerült például ezt elérni a Mobilsofa vagy az Invitel esetében, amelyek úgy tudnak szolgáltatásokat nyújtani, hogy közben a belső folyamatokat már digitalizálták.

  • Építs saját robotot okosfelhőben

3 milliárd dollárt költött Európában a Microsoft, hogy meglegyen a biztonságos felhőhöz szükséges infrastruktúra. Azonban nem csak az a cél, hogy adatokat lehessen tárolni és küldeni, olyan hibrid megoldásra törekszenek, amely már a felhőben segít abban, hogy megfelelő elemzések után le tudjuk vonni a megfelelő következtetéseket, “hiszen az önvezető autó sem mozdul, ha nem tudja meghatározni, hogy mire lehet számítani az úton”. A Microsoft az Azure szolgáltatásával próbálja ezeket egy csomagba tenni.

Nadella beszélt Cortanarol is, a Microsoft asszisztens mesterséges intelligenciájáról. Szerinte nem az a cél, hogy Cortanát használják a cég partnerei, hanem az, hogy a segítségével a saját elemző mesterséges intelligenciájukat alkossák meg. Ehhez a Microsoft infrastruktúrát kínál. A Microsoft vezér a Mol-t és az Otp példáját hozta, amelyek egyaránt hasznát vették annak, hogy azt a rengeteg adatpontot, amelyekkel dolgoznak, a mesterséges intelligencia kezébe adták, ezzel időt és pénzt spórolva. Ugyanezt tette a NetPincér is, ami jól mutatja Nadella szerint, hogy az összes céget át lehet alakítani a mesterséges intelligencia segítségével.

  • Dolgozz többet, kevesebb idő alatt

“A számítási kapacitás biztos nem lesz kevesebb. Egyre gyorsabban kell egyre több feladatot megoldani”. Ami viszont szerinte igazán megváltoztatja majd a számítógépekkel való viszonyunkat, az nem a számítási kapacitás növelése lesz, hanem a felhasználói élmény. A Microsoft álmaiban a számítógép végső, tökéletes formája, amikor a szemünkön keresztül vetül ki a “kijelző” és a valóságra egy új réteg kerül, amely digitális mozgásteret alkot valódi felületen. Erre tesz kísérletet a Microsoft a HoloLens-szel.

A Microsoft új időszakát is ez a “vegyes valóság” határozza majd meg,  Satya Nadella pedig azzal a gondolattal zár, hogy nézzen ki bárhogy és legyen ott bárhol, a technológia célja végtére is az, hogy segítse az embert hatalmas dolgok végrehajtásában.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG