1p
KKV
Összesen öt nap áll rendelkezésére annak, aki a használatarányos útdíj beszedésére alkalmas rendszer (UD) szállítására pályázna; az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az Európai Unió hivatalos lapjában (TED) jelentette meg a 42 milliárdos tendert.

Az ÁAK szerint az e-útdíj rendszer 2013. július 1-jei bevezetése csak akkor biztosítható, ha legkésőbb 2012. december elején a nyertes ajánlattevővel megkötik a szerződést. A pályázat gyorsított eljárás, mégis hirdetménnyel induló - írja a szerdai számában a Népszabadság. Jelentkezni október elsejéig lehet, és a felhívásból az is kiderül: a szerződéskötésre december 3-án kerítenének sort.

A kiírás szerint ha a tendergyőztes szállító szerződésszegésére hivatkozva az ÁAK felmondja a szerződést, a pórul járt szállító meghiúsulási kötbért fizet, amelynek összege az UD árának fele is lehet. Ha az átadott rendszer hibásan működik, hibás teljesítési kötbért számítanak fel, napi 100 millió forint értékben. De elég, ha a rendszerszállító megcsúszik a fejlesztői üzemeltetői konzultációval, máris óránként 200 ezer forintot fizethet - írja a lap.

20 milliárd alattiak kíméljenek

Az ajánlatra az a cég jelentkezhet, amelynek árbevétele az elmúlt három évben elérte a 20 milliárd forintot, az UD-hez hasonló rendszerek üzemeltetéséből is évente legalább 10 milliárd forint bevétele származott, és az elmúlt három évben épített 500 kilométer, most is üzemelő útdíjszedő rendszert - írja a Népszabadság.

Korábban már megírtuk: több cég jelezte, hogy pályázna - a Deutsche Telekom érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. a műholdas GNSS technológiával indulna, és az EFKON Group, a világ egyik vezető intelligens szállítási és útdíj-megoldásokat kiépítő és üzemeltető vállalata is bejelentette indulási szándékát.

Ki mennyit fizet?

Az új rendszerben kizárólag a tehergépkocsik fizetnek a megtett távolsággal arányos díjat az autópályákon, autóutakon és egyes főútszakaszokon, összesen 6318 kilométeren. A 3,5 tonna feletti járművek számára az M0 körgyűrű és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31 kivételével a teljes gyorsforgalmi hálózat díjköteles lesz. A személygépkocsik és autóbuszok a jelenleg is működő e-matricás rendszerben maradnak.

A kormányhatározat szerint a kéttengelyes J2 járműkategóriában a gyorsforgalmi úton 39,29 forintot, főutakon 16,72 forintot kell majd fizetni kilométerenként. A háromtengelyes J3 kategóriás járműveknél a gyorsforgalmi utakon 55,14 forint, főutakon 28,94 forint lesz a tarifa, míg a négy- és többtengelyes tehergépjárművekre a gyorsforgalmi úton 85,35 forintot, főutakon 53,23 forintot határoztak meg.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint az útdíjrendszer bevezetése azonnali 30 százalékos fuvardíj-növekedést okozna.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG