2p
KKV
Nőtt a munkabalesetek száma az idei év első negyedévében, mintegy 4182-en váltak három napnál hosszabb időre munkaképtelenné.

 

 

Ez körülbelül tíz százalékkal több mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentéséből.

Az adatok szerint 15 halálos kimenetelű munkabaleset történt az idén az első három hónapban, ami 16 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

Budapest a legveszélyesebb

A statisztikából kiderül, hogy az összes eset 13 százaléka, 563 Budapesten fordult elő, majd Borsod-Abaúj-Zemplén megye következik 298 esettel, amit Győr-Moson-Sopron megye követ 288 munkabalesettel. Zala és Nógrád megyében történt a legkevesebb baleset, 83 és 82 alkalommal szenvedtek három napon túl gyógyuló sérülést a munkavállalók.


A kis gyárak munkásai veszélyben?

Az összes munkabaleset csaknem 60 százaléka a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő. A legérintettebb korcsoport a 35-44 évesek, a munkabalesetek több mint negyede köthető ehhez a korosztályhoz.

Csaknem 900 baleset, az összes több mint ötöde történt a gépiparban, amit a feldolgozóipar követ 695 munkabalesettel, majd a kereskedelem, 450-nel. Az építőiparban 169 munkabaleset történt az első negyedévben, azonban ezek között 6 halálos volt.

A felügyeleti szervek az első három hónapban 11,9 millió forint munkavédelmi és 380 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG