1p
KKV
Korrupció, "súlyos gazdasági bűncselekmények miatt" rendőrségi eljárás van folyamatban a GlaxoSmithKline multinacionális gyógyszergyártó cég kínai vállalatának négy vezetője ellen. Az elmúlt hat évben állítólag 3 milliárd jüant (109 milliárd forintnak megfelelő összeget) fordítottak vesztegetésre.

Mindenkinek csurrant-cseppent?

A kínai közbiztonsági minisztérium tájékoztatásában szereplő nevek alapján az érintett vezetők valamennyien kínaiak, köztük van két alelnök, az egyikük Liang Hung, aki egyben az operatív menedzseri feladatokat is ellátta, valamint a HR igazgató és a jogi részleg vezetője. Mark Reilly, aki a cég brit központjában a kínai üzletért felel, június vége óta Kínában tartózkodik.

A közbiztonsági tárca gyanúja szerint a GSK alkalmazottai kormányzati hivatalnokokat, vezetőket fizettek le nagy összegekkel, gyógyszeripari szervezeteket, alapítványokat vesztegettek meg, kórházakat és orvosokat pénzeltek közvetlenül és közvetve, hogy növeljék eladásaikat, vagy emeljék termékeik árait. A vesztegetések kivitelezésébe több mint 700 embert vontak be,

A Hszinhua hírügynökség úgy tudja, hogy az országban mintegy háromezer képviselőt irányító Liang volt az, aki egyben vezető kormányzati tisztviselőkkel és orvos szakértőkkel is kapcsolatot tartott. Elmondta, hogy évente jüan-százmilliók felett rendelkezett.

Emiatt drágább a gyógyszer?

Világszerte egyre rosszabb a korrupciós helyzet a Transparency International kutatása szerint. Tavaly minden negyedik ember fizetett csúszópénzt közintézményben. Részletek >>

A cég állításai szerint belső vizsgálat van folyamatban orvosok széles körű megvesztegetésével kapcsolatban, amivel egyes gyógyszerek felírását ösztönözték. Külön is vizsgálják a Botox nevű szer felírásának jutalmazását.

A GSK vezetői a kenőpénzt, ami a gyógyszerárak 20-30 százalékát is kitehette, utazási irodák közbeiktatásával és "projektmenedzseléssel" juttatták a "kedvezményezetteknek". A cég 2007 óta mintegy 3 milliárd jüant folyósított nekik illegálisan az irodákon keresztül. "A GSK ebben az ügyben a keresztapa" - jelentette ki Kao Feng, a gazdasági bűncselekményekben folyó nyomozások vezetője. A hírügynökségi beszámoló szerint az is kiderült, hogy egy 30 jüanos (1100 forint) gyógyszer a fogyasztónak végül akár 300 jüanjába (11000 forint) kerülhetett.

A céget számlahamisítás és adócsalás miatt is vizsgálják, vezetése már korábban közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal.

Magyar korrupciós körképA legtöbb magyart zavarja a mindent átható mutyi, de mégsem tesz ellene semmit. A politika, az üzleti élet és az egészségügy a legfertőzöttebb terület.Minek jelenteni a korrupciót? Úgyse történik semmi >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG