1p
KKV
Még a jelenlegi magas gázárak és alacsony villamosenergia-árak mellett is elérhetnek 5-10 százalékos megtakarítást egyes termelővállalkozások, amennyiben a kapcsolt energiatermelés mellett döntenek. A kapcsolt technológia a folyamatosan, 3 műszakban termelő vállalkozások számára nyújt igazán költséghatékony megoldást.

A Dalkia Energia szakemberei szerint habár a magas földgáz- és rendkívül alacsony áramárak generálta jelenlegi költségstruktúra mellett a legkedvezőbb esetben a kapcsolt energiatermeléssel elérhető megtakarítás mindössze 5-10 százalék körül alakul, 2-3 éven belül már egyértelműen ennek a technológiának az alkalmazása jelentheti az energiaköltségek csökkentésének egyik leghatásosabb módját.

Részleges függetlenedés az árampiactól

Ha a gázárak szintje nem is csökken jelentősen, a villamos energia ára az elkövetkező két-három évben várhatóan emelkedni fog a szakemberek szerint. A kapcsolt technológia legnagyobb előnye pedig az árampiactól való részleges függetlenedés. Fernezelyi Ferenc, a Dalkia Energia Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint a berendezések telepítésére és a tapasztalatok begyűjtésére ideális az időpont, mivel jelenleg a gázmotorok iránt alacsonyabb a kereslet, és több a szabad telepítési kapacitás is.

Az ipari termelés az utóbbi hónapokban trendszerű lejtmenetbe fordult. Az utóbbi hónapokban az ipari termelés még nagyobb mértékű zuhanását egyedül a járműgyártás fogta vissza. Részletek>>

Fernezelyi elmondta, hogy a kogeneráció egy kiforrott és versenyképes technológia azon vállalkozások a számára, ahol hő- és áramfogyasztás egyszerre jelentkezik. Hozzátette, hogy újabb hőforrásokat biztosít a termeléshez és diverzifikálja az árambeszerzési forrásokat is, valamint jelentős környezet- és klímavédelmi előnyöket kínál a vállalkozásoknak és számottevően növeli az ellátásbiztonságot is. A szakértő szerint 2015 környékén pedig már reális költségcsökkentő eszköz is lesz a vállalkozások kezében.

A szakember ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek a technológiának az esetében sem szabad fejest ugrani a kapacitások közé. Az előnyök legteljesebb kiaknázásához feltétlenül érdemes mérlegelni néhány szempontot, többek között azt, hogy a kapcsolat energiatermelés – a gázmotorok vagy gázturbinák – alkalmazása akkor igazán költséghatékony, ha mind a megtermelt villamos energiát, mind a hőenergiát a termelési és működési folyamatokra teljes egészében, helyben fel lehet használni.

A folyamatosan termelő vállalatok számára nyújt előnyt

A szakértő szerint nem véletlen, hogy éppen a három műszakban termelő vállalkozások élnek leginkább a kapcsolt energiatermelés nyújtotta lehetőségekkel, ugyanis ennek a technológiának a sajátossága, hogy a leggazdaságosabban akkor üzemeltethető, ha folyamatosan termel. A Dalkia Energia szakembereinek tapasztalata szerint a fél megawatt villamos kapacitás a kritikus méretnagyság, ez alatt nem érdemes ipari kogenerációban gondolkozni, mert a beruházás költsége a jelenlegi piaci környezetben elviszi a hasznot.

A szakértő szerint a technológiák közötti választás is meghatározó, mivel a jelenlegi piaci körülmények és energiaárak mellett elsősorban a gázmotoros kogenerációt érdemes választani, mert a villamos hatásfoka 10 százalékkal magasabb, mint a gázturbinás megoldásé. Ebből adódóan egy gázmotor kedvezőtlenebb piaci körülmények között is életképes marad.

A Dalkia Energia szakemberei szerint mérlegelni kell azt is, hogy a kapacitásokat a hőigényre tervezzünk, ne az áramra. A technológia alkalmazása szempontjából a legfontosabb, hogy a termeléshez és üzemeléshez kapcsolódjon egy viszonylag nagyobb, állandó hőigény. A probléma ugyanis nem a villamos energia hasznosításával, hanem a hőenergiatermelő-kapacitások megfelelő kihasználásával szokott adódni. A költséghatékonyság pedig csak úgy biztosítható, ha a megtermelt hő teljes mértékben hasznosul.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG