5p
KKV
A Watergate-ügytől a korrupcióval vádolt magyar kormánytagok amerikai kitiltásáig sok kétes ügyben fontos szerephez jutottak a whistleblowerek - Magyarországon az év eleje óta szabályozzák a munkahelyeken a visszaélések bejelentésére szolgáló rendszerek működését, a munkavállalók azonban féltik egzisztenciájukat. Fontos lenne a megfelelően védett rendszerek kialakítása.

A munkáltatók által alkalmazható visszaélés-bejelentési ("whistleblowing") rendszerek jogi kereteit tavaly fektette le az országgyűlés, a vonatkozó jogszabály pedig idén januárban lépett hatályba, mégsem terjedt el eddig széleskörűen.

Mit csinál egy whistleblower?

A visszaélés-bejelentési rendszerek lehetővé teszik a munkavállalók, illetve egyéb érintettek (pl. beszállítók) részére, hogy kifejezetten egy erre kialakított rendszeren keresztül – akár anonim módon is – bejelentést tegyenek a munkáltatóval kapcsolatban tudomásukra jutott jogsértésekről. A bejelentéseket a munkáltató köteles kivizsgálni és amennyiben a vizsgálta során visszaélésre derül fény, megfelelő intézkedéseket alkalmazni.

whistleblowing, azaz a szervezeten belüli visszaélések bejelentésének formába öntése évtizedes múltra tekint vissza külföldön. Számos ország, így például az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már régóta foglalkozik azzal, hogy a munkavállalók miként jelenthetik munkáltatóiknak a munkahelyükön felfedezett anomáliákat, illetve hivatalok és civil szervezetek segítik a közérdekű bejelentőket.

Magyarországon 2014. január 1-jétől hatályos a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló ún. whistleblowing törvény.

A bejelentési rendszert úgy kell kialakítani, hogy az egyrészt védje a bejelentő személyét, másrészről pedig megfelelő védelmet biztosítson, hogy a vizsgálat lezárásáig illetéktelenek ne férhessenek hozzá a bejelentéssel kapcsolatos információkhoz – mondta dr. Balogh Tamás, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda ügyvéde.

Akár ügyvédekre is bízhatjuk

Az üzleti visszaélések minél hatékonyabb felderítése, a bejelentési rendszer előírásszerű működtetése, továbbá a bejelentések jogszerű kezelése érdekében a munkáltató akár dönthet úgy is, hogy egy erre szakosodott külső szakértőt, bejelentővédelmi ügyvédet bíz meg a bejelentések fogadásával és kezelésével.

A bejelentővédelmi ügyvéd feladata, hogy minden olyan jelzést, amely a munkáltató jogi vagy üzleti érdekeit sérti, jogszabályokba ütközik, vagy akár a közbiztonságot, közegészséget, a környezetet veszélyezteti, megfelelően dokumentáljon és az adatvédelmi szabályok betartásával továbbítsa a munkavállaló megfelelő szervezeti egysége részére. A bejelentővédelmi ügyvéd függetlenségét biztosítja, hogy sem a megbízás elfogadását megelőző öt évben, sem pedig a megbízás ellátása során nem állhat a munkáltatóval ügyvédi megbízási, vagy munkavégzési kötelezettséggel járó egyéb jogviszonyban.

Kösz, de inkább név nélkül mondanánk...

A whistleblowing rendszereket tipikusan olyan nagyvállalatok alkalmazzák, amelyek számos munkavállalóval, illetve szerződéses partnerrel rendelkeznek. 

Rendkívül fontos a bejelentő adatainak bizalmas kezelése, ugyanis a bejelentések kapcsán nagy mennyiségű és érzékeny információ továbbítására is sor kerülhet a munkáltató részére. A bejelentővédelmi rendszer lényegét kérdőjelezné meg, amennyiben a bejelentő adatai, illetve a bejelentések tartalma hozzáférhetővé válhatna a munkatársak számára. A kialakított rendszernek a legteljesebb védelmet kell biztosítania, fontos, hogy a titkosított jelentéseket a munkáltatónál kizárólag az illetékes személyek tudják megnyitni.

„Személyes tapasztalatunk, hogy a bejelentők még mindig félnek bejelentéseket tenni, meglévő állásukat féltik és ezért inkább név nélkül kívánnak nyilatkozni. Többen kritikusan viszonyulnak a bejelentési rendszerhez, aggódnak, hogy a vizsgálat során „besúgóként” tekintenek rájuk.” – mondta el dr. Balogh Tamás.

A Watergate-ügytől a korrupt magyar kormánytagokig

Az Amerikai Egyesült Államok nemrég 6 magyar állampolgár - akik egyrészt a magyar kormányzathoz, másrészt a magyar kormányzathoz közelálló szervezethez tartoznak - beutazási lehetőségét tiltotta meg, mert azok amerikai értesülések szerint korrupciós ügyekbe keveredtek, ilyen ügyekből húztak hasznot. Az amerikai hatóságok nemzetközi szervezetektől, magyar civil szervezetektől és közérdekű bejelentőktől, azaz whistleblowerektől szerezték információikat arról, hogy Magyarországon a legmagasabb szinten is virágzik a korrupció. "A Watergate-ügyet is egy sípfújó robbantotta ki, és egy sípfújó vezette el a CIA-t Oszama bin Laden rejtekhelyéhez is. Minden komoly kiszivárgási ügy mögött a sípfújók állnak" - írta nemrég a 444.hu.

A Transparency International szerint a közérdekű bejelentések nagyban hozzájárulnak a vállalatok, intézmények átlátható működéséhez, ezért fontos szerephez jutnak a korrupció elleni küzdelemben is.

Miért jó a cégnek, ha feltárják nála a jogsértéseket?

Eddigi tapasztalataink szerint egy megfelelően kiépített bejelentővédelmi rendszer alkalmas arra, hogy a munkavállalónál lényegi problémákat tárjon fel és elősegítse a vezetőség részére a feltárt visszásságok megoldását még azt megelőzően, hogy az nagyobb problémává nőné ki magát.

Úgy látjuk, hogy a munkavállalók legtöbbször valóban olyan érdemi észrevételekkel és kivizsgálásra váró problémákkal jelentkeznek, amelyek eredményesen megszüntethetőek a munkáltató részéről, ezzel is hozzájárulva a cég jó hírnevéhez – emelte ki dr. Balogh Tamás.

Címkék: KKV
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG