4p
KKV
A webáruházak zömét Magyarországon a kkv-szektorba tartozó vállalkozások üzemeltetik, akik az elektronikus kereskedelemre vonatkozó jogszabályok 2017 februári változása miatt nem lehetnek teljesen nyugodtak. Ugyan továbbra is él az a szabály, amely szerint a kkv-szektorba tartozó vállalkozások az első, például adatvédelmi, fogyasztóvédelmi jogsértés esetén nem bírságolhatók, azonban a vállalkozásokat legalább ennyire hátrányosan érintő egyéb új szankciókra ez nem vonatkozik.

Az elmúlt években megkezdődött gyakorlatot követve mind az e-kereskedelmi területért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mind pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is láthatóan igyekszik növelni a fogyasztóvédelmi tudatosságot mind a vásárlói, mind a szolgáltatói oldalon. Ennek keretében a NAIH ez év februárjában egy részletes, 21 oldalas tájékoztatót tett közzé a webáruházakra vonatkozó adatvédelmi követelményekről.

A Minisztérium pedig oktatási céllal létrehozott egy olyan minta webáruházat, amely az online kereskedelemre vonatkozó leglényegesebb fogyasztóvédelmi szabályokat mutatja be, ezzel is elősegítve a tájékoztatást és az önkéntes jogkövetést – mondta dr. Halász Kristóf, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda jogásza.

Emelkedtek a bírságtételek

A webáruház-üzemeltetők a fogyasztóvédelmi jogszabályváltozásokkal is kénytelenek szembenézni 2017-ben. A fogyasztóvédelmi törvény 2017. január 1. napján hatályba lépett módosítása alapján a webshop üzemeltetők ismételt jogsértés esetén 200 ezer forinttól egészen az éves nettó árbevételének 5 százalékáig, de legfeljebb 500 millió forintig, illetve a fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén 2 milliárd forintig terjedő bírsággal sújthatók.

A kkv-szektorba tartozó vállalkozások pedig ismételt jogsértés esetén a 200 ezer forintos minimumtól egészen 2 millió forintig bírságolhatóak.

Mindenki félelme: a feketelista

A kkv-szektort a fenti bírságolásnál is érzékenyebben érintheti azonban az a feketelista, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezet a jogsértő webshop üzemeltetőkről, melyen már 4 vállalkozás szerepel. Erre a listára azok a vállalkozások kerülnek fel, amelyek elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő (például webáruház üzemeltetés körében), súlyos jogsértést valósítottak meg, és ezt a Gazdasági Versenyhivatal, a fogyasztóvédelmi hatóság, vagy bíróság jogerős döntésében megállapította.

Utóbbi eset az ügyvédi iroda szerint kiterjed a NAIH határozatának bírósági felülvizsgálata tárgyában hozott határozatra is, vagyis az elektronikus kereskedelemhez fűződő adatvédelmi jogsértés is belépő lehet ebbe a legkevésbé sem vonzó klubba.

Kiemelt veszélye a feketelistának, hogy az azon szereplő vállalkozást a listáról a Minisztérium csak 2 év után törli – de ismételt jogsértés esetén újabb 2 évre fennmarad a vállalkozás neve a szégyenfalon. Ráadásul a lista részletesen azonosíthatóvá teszi a vállalkozást és szűrni lehet a tartalmát egyebek mellett a vállalkozás nevére, annak az elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása során használt, a fogyasztók számára beazonosítható elnevezésére (például webáruház neve), és honlapjának címére is, amely még jobban erősíti a nyilvántartás hátrányos hatását a rajta lévő vállalkozásra nézve.

A nyilvántartásba bekerülő vállalkozás üzleti hírneve, illetve fogyasztói elismertsége ily módon olyan mértékben csorbulhat, amely a pénzbírságnál adott esetben sokkal jelentősebb kárt okozhat a vállalkozás számára, mivel hosszabb távon jelent súlyos versenyhátrányt a piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG