3p
KKV
A Siemens és a Mitsubishi is javított az Alstomnak tett ajánlatán. Most már a francia vállalat igazgatótanácsán a sor.

Az Alstom francia nagyvállalat pénteken bejelentette, hogy az igazgatótanácsa hétfőig összeül, hogy kialakítsa álláspontját az amerikai Genereal Electric (GE), illetve a német Siemens és a japán Mitsubishi Heavy Industries (MHI) közös ajánlatáról.

"Addig az Alstomnak már nem áll szándékában a folyamatban lévő eljárásról több tájékoztatást adni" - olvasható az alig egy órával azután kiadott közleményben, hogy a Siemens/MHI tovább javított ajánlatán. 

A francia konglomerátum energetikai ágazatáért az amerikai GE-vel vívott harcban a német-japán páros most már 8,2 milliárd euró készpénzt tenne lenne az asztalra, míg a korábbi ajánlatban csak 7 milliárd szerepelt.

Ezenkívül a Siemens a vasúti jelzőrendszereket érintő tevékenységét is felajánlja egy közös vállalat létrehozására.

A két cég közös ajánlatát összesen 400 millió euróval 14,6 milliárd euróra növelte.

Az elnök is véleményt mondhat

A két vállalat elnöke, Joe Kaeser a Siemens és Shunichi Miyanaga az MHI részéről pénteken személyesen ismerteti az új ajánlatot Francois Hollande francia elnökkel, aki Jeff Immelt-t, a GE elnökét is fogadni fogja újra. 

A francia államnak ugyan már nincs részesedése a magáncégben, de annak nemzetstratégiai fontosságára való hivatkozással és a franciaországi munkahelyek megvédése érdekében véleményezheti az ajánlatokat. A végső szót azonban az Alstom igazgatótanácsa mondja ki.

A GE is feljebb tornázta az ajánlatot

Időközben a GE is javított a vételi ajánlatán: három közös vállalat létrehozását szeretné az Alstommal a gázturbinák, az energiahálózatok, valamint a megújuló energiák divíziójában, megtartva az eredeti 12,35 milliárd eurós értékű ajánlatát.

Az új változat lényeges eleme, hogy garanciákat biztosít a nagyon kényesnek számító nukleáris ágazatban: az 50-50 százalékos tulajdonú gázturbina szövetségben a garancia államnak vétójogot biztosítana a biztonsági, valamint a "specifikusan kormányzati jogok" kérdéseiben. Az Alstom látja el ugyanis a francia nukleáris erőműveket gázturbinákkal, ezért Párizs nem venné jó néven, ha az ország szuverenitását érintő szektor amerikai ellenőrzés alá kerülne.

A GE korábban arra is ígéretet tett, hogy a négy energetikai divíziójának székhelyét áthelyezi Franciaországba.

Az amerikai ajánlat, amely a legjelentősebb a GE történetében, hétfőig van érvényben. A Siemens és az MHI csak a hét elején tette meg a hivatalos ajánlatát (amely jövő péntekig van érvényben), azóta a francia kormány a két vállalat szembeállításával próbálja tovább emelni a licitet.

Holdingban gondolkodnak

A német-japán ajánlatban egyszerre szerepel felvásárlás és közös cégek létrehozása. Ennek szerkezete péntekre egyszerűsödött. Az MHI egy közös holdingot hozna létre az Alstommal a gázturbinák, a vízierőművek és az energiahálózatok divíziójában, amelynek hatvan százaléka francia kézben maradna, nem pedig három közös céget, ahogy az eredeti elképzelésben szerepelt. A japánok 10 százalékos részesedést is vásárolnának az Alstomban.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG