Milyen felnőtt lesz a fiataljainkból?

Megállíthatatlannak tűnik a mai magyar fiatalság kettészakadása, sőt, az érvényesülni képesek és a lemaradók közötti olló egyre tágabbra nyílik – írja a Figyelő legfrissebb címlapsztorijában. A társadalmi helyzet ráadásul öröklődik, azaz nemcsak a következő, hanem további generációk sorsa is eldőlni látszik. Ami pedig mindezeken túlmenően a felnövő nemzedék tagjairól elmondható: a tévé helyett az internetre esküsznek; szélsőségesen korán vagy éppen későn kezdik a szexuális életet; egyre kevésbé vallásosak; az előző generációnál idegenellenesebbek és erőszakosabbak; s bár nem sportolnak annyit, mint régebben, a cigarettának valamelyest kevésbé rabjai.

„Nevelünk egyfelől egy olyan generációt, amely hisz abban, hogy önmaga sorsát alakíthatja, és ehhez megtanítjuk nekik az eszközöket is. Ezzel párhuzamosan nevelünk viszont egy olyat is, amelynek tagjai a tehetetlenséget tanulják meg, és nem csupán hitük nincs, de valóban eszközeik sincsenek” – fogalmazza meg ezt a társadalmi kettősséget Zsolt Péter médiaszociológus a Figyelő cikkében. A mostani felnőtt nemzedékek szemében mindkét véglet deviánsnak tűnhet, de míg az egyik az építkezésben és újrateremtésben tér majd el tőlük, a másik a rombolásban. „Az pedig – jegyzi meg Zsolt Péter – külön rejtély, hogy ez a két csoport mit tud majd egymással kezdeni.”

A két, szembeötlően eltérő úton haladó csoport sorsa még élesebben különválhat, ha megvalósul a jelenlegi kormányoldalról bedobott elképzelés: a tankötelezettség korhatárának leszállítása 18-ról 16 vagy akár 15 évre. Vekerdy Tamás gyerekpszichológus ezt a minap egyenesen nemzeti katasztrófának nevezte. A terv szerinte meglepő, érthetetlen és értelmezhetetlen.

Ma a legtöbben 14 évesen fejezik be az általános iskolát, márpedig ilyen végzettséggel sehol a világon nem lehet elhelyezkedni. A döntés hatására csak még több lenne a munkanélküli, a segélyre szoruló ember. Mindez pedig nemcsak egy korosztály boldogulási esélyeit csökkenti, hanem a következőkét is. Ezt a vélekedést támasztja alá Bauer Béla ifjúságkutató, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kutatási igazgatóhelyettese is, aki szerint a társadalom elitje sosem „termelte újra” önmagát olyan szinten, amennyire ma teszi ezt.

Kényszerpályák

A Figyelő szerint a legutóbbi, 2008-ban készült átfogó ifjúságkutatás eredményeiből például kiderül, hogy a mindössze általános iskolai végzettségű apák gyermekeinek több mint egyharmada ugyanezen a képzettségi szinten marad, ami szinte biztosan munkaerőpiaci gondok elé állítja őket. Mindezt összevetve a településtípussal is, ahol a fiatalok nevelkedtek, a szakadék még látványosabb. Míg ugyanis a megyei jogú városokban lakó, diplomás apák gyermekeinek 62 százaléka szintén felsőfokú végzettséget szerzett, a községekben élő, csupán általános iskolát végzett szülők gyerekeinek mindössze 2 százaléka jutott el a diplomáig. Vagyis ha már 15 évesen nagy számban kerülnének ki fiatalok az oktatásból, ez nem csak az ő életüket állítaná kényszerpályára egyszer s mindenkorra, hanem sokuk gyermekeit is hasonló sorsra predesztinálná.

A Figyelő által megkérdezett pedagógusok szintén nem vinnék 16 év alá a tankötelezettséget. Sokak szerint 17 éves kor alatt „nincs még kész” egy ember. „Nem egyszer előfordul, hogy 14–15 éves diákokat kell megtanítani a kés és a villa használatára” – meséli például Fekete János, a budapesti Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója. Ráadásul ez még egy viszonylag egyszerű feladat, jóval nehezebb a minimális fegyelemre, kötelesség- és felelősségtudatra nevelni az ifjúságot.

A család ebben a korábbinál nagyságrendekkel kevésbé partner; szocializációs szerepe egyes társadalmi rétegek esetében minimálisra csökkent. Annak, hogy a család nevelési szerepe visszaszorul, alapvetően két oka van. A mai tinédzser korosztály számos tagjának a szülei elváltak, ez az élet „normális része”, következésképpen megroppant a család hagyományos kohéziós ereje. „Ezt súlyosbítja, hogy diákjaink szüleinek napjainkban olyan léptékű létbizonytalansággal kell számolniuk, amilyen az elmúlt évtizedekben ismeretlen volt” – mondja Mihályné Molnár Zsuzsa, a Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola ifjúságvédelmi felelőse. A válásoknak mind nagyobb hányadánál fordul elő, hogy az anya új életet kezd, a gyermekek pedig az apánál maradnak.

Generation gap

Az anya távozását nehezebben dolgozzák fel a fiatalok, s gyakran képtelenek megküzdeni a mellőzöttséggel, a „nem kellek” érzéssel. Számos bajnak ez a forrása. A szakemberek szerint tinédzserek tömegei sodródnak a bűnözés – lopások, prostitúció, kábítószer-kereskedelem – felé. Az agresszió terjedését jelzi, hogy lányok is egyre többször keverednek utcai verekedésekbe. A háttérben ott rejlik a hátrányos helyzetű családok számának növekedése is, hiszen a bűnelkövetés „motivációja” jellemzően a pénzhez jutás.

Tévedés lenne persze azt feltételezni, hogy az úgynevezett elit oktatási intézmények tanárai nem szembesülnek hasonló problémákkal. A többségében értelmiségi szülők nem mindig figyelnek oda a fiatalokra, nem biztosítják azt a szellemi és érzelmi hátteret, amelyre a fejlődésükhöz szükség lenne. Az iskola diákjai anyagiakban nem szenvednek hiányt, ám ez nyilván nem pótolhatja a folyamatos odafigyelést, az értékrend kialakítását, az együttgondolkodást.

Abban a kutatók többsége egyetért, hogy ha változott is általában a gyerek–szülő kapcsolatrendszer, illetve ha mások is az értékrendek, a fiatalok pályáját döntően befolyásolja a közeg, ahonnan jönnek. „Az iskola csak erősít a különbségeken” – állítja például Bauer Béla ifjúságkutató, aki szerint azoknak a gyerekeknek a többsége, akik otthon a munkát, a tanulást, a kultúrát értékként ismerték meg, ezt tovább fogja vinni.

Ugyanígy látja Somlai Péter szociológus is, aki szintén úgy véli, valóban kétféle típusú generáció nevelődik, ám a leszakadás szerinte nem tizenévesen, hanem már a születés után elkezdődik. S korántsem csupán az iskolaválasztási, illetve azon keresztül az érvényesülési esélyekről van szó: a szülők végzettsége és a gyerekek társasági kapcsolatai között is van összefüggés. Míg a felsőfokú végzettségű anyák gyerekeinek mindössze 7 százaléka állítja, hogy nincsenek barátai, a legfeljebb általános iskolát végzett nők gyerekei közül minden negyedik mondta ezt magáról - derül ki a Figyelő cikkéből.

Figyelő