1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
A világ vállalatvezetőinek hatvan százaléka szerint egy éven belül véget ér a válság, ötöde pedig úgy gondolja, hogy a krízis már most a múlté - derül ki egy friss felmérésből 
A világ vállalatvezetőinek hatvan százaléka szerint egy éven belül véget ér a válság, ötöde pedig úgy gondolja, hogy a krízis már most a múlté – derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből.

A világ vállalatvezetőinek hatvan százaléka szerint egy éven belül véget ér a válság, ötöde pedig úgy gondolja, hogy a krízis már most a múlté – derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből. A nemzetközi Tőkebizalmi barométer rámutat arra, hogy rövid távon növekvő M&A (cégfelvásárlási) aktivitásra számítanak a megkérdezett döntéshozók.

„A tőkebizalom helyreállása lehetőséget teremt a vállalatok számára, hogy az eddig tapasztalt védekezési stratégiák helyett a növekedésre koncentráljanak. Mindenképpen az akvizíciós kedv növekedésére számítunk a következő hat hónapban, ahogy a cégek egyre inkább elkezdenek élni a jelenlegi környezet kínálta lehetőségekkel. A világpolitikai és világgazdasági tényezők azonban még módosíthatnak ezen a képen” – mondta Dezse Margaret, az Ernst & Young Tranzakciós tanácsadási szolgáltatások üzletágának vezető partnere.

A több mint ezer vállalati döntéshozó megkérdezésével készült felmérésből kiderül, hogy a válság kirobbanása óta most először növekedett jelentősen a gazdaság élénkülésébe vetett bizalom: a cégvezetők hatvan százaléka szerint egy éven belül véget ér a válság, ötödük pedig úgy nyilatkozott, hogy a krízist már magunk mögött hagytuk. A válaszadók több mint fele azt mondta, hogy a tőkéhez jutás feltételei folyamatosan javulnak, 38 százalékuk szerint már nem jelent problémát a felvásárlások és beruházások finanszírozása – mutat rá a nemzetközi Tőkebizalmi barométer.

A vállalatok harmada tervez új akvizíciókat a következő fél évben, amely 18 százalékpontos növekedést jelent tavaly októberhez képest. Egy-két éven belül a cégek 44 százaléka tervez felvásárlást, ez azonban tíz százalékponttal kevesebb, mint fél évvel korábban és több mint húsz százalékponttal alacsonyabb mint egy évvel ezelőtt.
Legfontosabb prioritásként a cégek ötven százaléka az organikus növekedésre koncentrál, ami majdnem a duplája a másfél évvel ezelőtti aránynak.

Új tényezők akadályozzák az M&A-t

A befektetői óvatosság enyhülésével párhuzamosan új akadályok merülnek fel a vállalati fúziók és felvásárlások (M&A) terén. A legtöbb ügyletet jelenleg a vevők és az eladók árazási várakozásai közötti különbségek hiúsítják meg. A válaszadók fele jelölte meg ezt a legnagyobb problémának - derül ki a nemzetközi Tőkebizalmi barométerből.

Fél évvel korábban még a befektetői óvatosság jelentette a legnagyobb akadályt, amely - habár még mindig jelen van - 46 százalékra csökkent.


A végéhez közelít a refinanszírozási csúcs

Az elmúlt fél évben jelentősen nőtt a refinanszírozott vállalatok aránya. Mostanra a cégek négyötöde refinanszírozta a mérlegét. Tavaly októberben ez az arány még csak 52 százalék volt. Azoknak a cégeknek a többsége, amelyek ezt még nem hajtották végre, úgy nyilatkoztak, hogy sürgősen tőkére van szükségük. Kétharmaduk fél éven belül tervezi megtenni ezt a lépést – mutat rá az Ernst & Young jelentése.

Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG