3p
KKV
Egy felmérés szerint egyre optimistábbak a magyarországi munkaadók: a harmadik negyedévben a munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, miután az első negyedévre 11 százalékuk, a második negyedévre pedig 15 százalékuk kalkulált felvétellel.
A  felmérés reprezentatív minta alapján, 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült. A válaszadóktól azt kérdezték, hogyan látják vállalatuknál a létszám alakulását a következő három hónapban a mostani negyedévhez képest.

A Manpower munkaerő-piaci szolgáltató cég felmérése szerint a munkáltatók 6 százaléka számol elbocsátásokkal, 74 százalékuk pedig nem tervez változtatást a dolgozók létszámában a harmadik negyedévben.

Négy éve volt utoljára ilyen

"Jó hír, hogy minden hatodik munkáltató tervez felvételt" - mondta el Kiss Judit, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított munkaerő-piaci mutató értéke plusz 10 százalékon áll, ami a legerősebb érték, amióta 2009 harmadik negyedévében megkezdődött a felmérés.

A felvételi és elbocsátási szándékokat előrejelző felmérés eredményei meglehetősen jól követik a tényleges Magyarországi foglalkoztatási adatokat - tette hozzá az ügyvezető.

Folyamatosan csökkent

Kiss Judit elmondta, hogy a nyugati országok gazdaságának talpra állása következtében Magyarországon is nőnek a megrendelések, optimistább a hangulat a magyar üzleti életben.

Megjegyezte, hogy a második és harmadik negyedévre mért meglepően pozitív foglalkoztatási kilátások annak is köszönhetők, hogy a magyar cégek hat éven keresztül folyamatosan csökkentették a dolgozói létszámot, és azt a vártnál hosszabb ideig alacsony szinten tartották.

Hol vesznek fel embert és hol nem?

A felmérésből kiderült, hogy a kilenc vizsgált szektorból hét tervez létszámbővítést július és szeptember között: a legnagyobb bővülés az építőiparban várható,a szektor munkaerő-piaci mutatója plusz 19 százalék.

Növekedést várnak a gyártási szektorban és a vendéglátóiparban is, mindkét ágazat mutatója plusz 18 százalék. Biztató a helyzet a munkakeresők számára a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén, valamint a nagy- és kiskereskedelemben, ahol a mutató plusz 8 és plusz 7 százalék.

Ugyanakkor nem várható változás a mezőgazdaságban és a köz- és szociális szférában sem - olvasható a kimutatásban.

Éves összehasonlításban kilencből hét szektor munkaadói terveznek bővítést, amelyek közül az építőiparból kiemelkedően magas, 31 százalékpontos növekedést jelentettek, de a vendéglátóiparban is 20 százalékpontos az erősödés.

Csak a bolgárok köröznek le minket

A felmérés nem csak Magyarországon készült el, világszerte 42 országban tették fel a kérdést mintegy 65 000 munkáltatónak. Az eredményekből kiderült, hogy Európában csak Bulgária előzi meg Magyarországot plusz 14 százalékos munkaerő-piaci mutatóval, több nyugat-európai ország pedig negatív értékeket mutatott: sereghajtó Olaszország mínusz 8 százalékos mutatóval, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is negatív az előrejelzés a következő negyedévre.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG