Aki teheti, szabadságon? – nagyon keveset jegyeztek három hónapos kincstárjegyből
A felajánlott mennyiségnél alig valamivel több ajánlat érkezett a három hónapos kincstárjegyek aukciójára, ami ritkaság, a jellemző a két-háromszoros, de legalább másfélszeres túljegyzés. Így a tervezettnél tízmilliárddal kevesebbet értékesítettek belőle, a hozam viszont nem változott számottevően.
A felajánlott szokásos mennyiségű, 45 milliárd forintnyi diszkont kincstárjegyre – talán részben a spanyol állampapírpiaci feszültség, méginkább a hazai rövid hét miatt – csak 46,6 milliárd forintnyi jegyzés érkezett. Utoljára augusztus elején volt ennyire alacsony mennyiségű jegyzés, a rövid futamidejű állampapírjainkat általában még válságos időkben is kedvelni szokták.
Ebből végül 35 milliárdnyit fogadtak el, de érdemes hozzátenni, hogy áprilisban, május elején viszont többször is sikerült növelni az értékesített mennyiséget. Az átlaghozam így évi 7,17 százalék lett, mintössze két bázisponttal alacsonyabb az egy héttel korábbinál. Mindeközben a forint viszonylag stabil volt, az euró 299 forint alatt maradt.
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.