2p
Hat hónap alatt 960 milliárd forinttal nőtt a lakosságnál lévő állampapírok állománya - ezzel ki is pipálhatja az évet a költségvetés. Az államadósság is emiatt ugorhatott meg.

Június végéig a lakossági állampapírok új (nettó) kibocsátása elérte a költségvetés ez évre tervezett finanszírozásigényét, azaz az év felénél sikerült annyi forrást bevonni, ami az egész éves költségvetési hiányt és az egyéb finanszírozandó tételek összegét kiteszi - közölte az Államadósság Kezelő Központ.

Fél év alatt plusz 960 milliárd

Az év első hat hónapjában 960 milliárd forinttal, 4477 milliárd forintra nőtt a belföldi kisbefektetők számára értékesített forint állampapírok állománya. A június havi állománynövekedés 52 milliárd forintot tett ki.

Az állampapírok e havi értékesítése a Kamatozó Kincstárjegy (KKJ) kivételével a megszokott ütemben zajlott. A KKJ esetén - mely összességében most is a legkeresettebb állampapír - júniusban négy értékesítésre öt lejárati nap jutott, így alakult ki a kisebb állomány - írja az ÁKK.

A lakossági állampapír program kialakítása óta az éves értékesítési adatok folyamatosan emelkednek, azonban az idei az első év, amikor hat hónap alatt teljesült az egész éves hiány finanszírozása a lakosság segítségével.

Ezért ugrott meg az államadósság?

Fontos figyelembe venni, hogy az átmeneti finanszírozási többlet a forintban számított államadósság átmeneti emelkedését okozza. Az állampapírok értékesítésekor az adósság emelkedik, majd a törlesztésekkel csökken. Az év közbeni többletkibocsátás ezért nem emeli meg az év végi adósság értéket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40500 39800 40990 +0,35% 0 0 20 542 516 380 HUF 2026-02-06 17:10:15
MOL 3942 3884 4026 -0,95% 0 0 5 356 519 932 HUF 2026-02-06 17:12:24
MTELEKOM 1982 1954 1994 +0,30% 0 0 991 535 734 HUF 2026-02-06 17:05:06
RICHTER 11480 11120 11570 +1,32% 0 0 3 211 365 530 HUF 2026-02-06 17:07:57
OPUS 550 546 554 +0,18% 0 0 199 099 391 HUF 2026-02-06 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG