2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Magas túljegyzésre megemelt összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.

Három év, háromszoros túljegyzés

Az ÁKK az előző, két héttel ezelőtti aukcióval megegyező összeget, 20 milliárd forintot vitt piacra a hároméves lejáratú kötvényből. Az elsődleges forgalmazók 65,550 milliárd forintos ajánlatából a meghirdetettnél 10 milliárd forinttal többet, 30 milliárd forintot fogadott el 1,52 százalékos, az előző aukciónál 23 bázisponttal alacsonyabb átlaghozamon.

Öt év, négyszeres túljegyzés

Az ötéves lejáratú kötvényből szintén 20 milliárd forintot hirdetett meg jegyzésre az ÁKK. Az elsődleges forgalmazók pedig 85,800 milliárd forintra tettek jegyzési ajánlatot. Ebből az ÁKK 30 milliárd forintot fogadott el, 10 milliárd forinttal a meghirdetett összeg felett. Az aukciós átlaghozam 24 bázisponttal 2,30 százalékra csökkent az előző 2,54 százalékról.

Tíz év, kétszeres túljegyzés

Tízéves lejáratú kötvényből 15 milliárd forintot hirdetett meg jegyzésre az ÁKK, amit 37,600 milliárd forintos jegyzési ajánlat fogadott az elsődleges forgalmazók részéről. Az ÁKK ebből 3,29 százalékos, az előzőnél 28 bázisponttal alacsonyabb átlaghozamon 19,5 milliárd forintot fogadott el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30650 30410 30750 +1,06% 0 0 5 097 005 610 HUF 2025-10-20 17:06:46
MOL 2770 2750 2786 +0,95% 0 0 799 253 666 HUF 2025-10-20 17:13:17
MTELEKOM 1772 1762 1796 -0,78% 0 0 611 543 804 HUF 2025-10-20 17:05:10
RICHTER 10350 10230 10420 -0,10% 0 0 1 564 503 240 HUF 2025-10-20 17:14:32
OPUS 545 538 559 -2,50% 0 0 194 136 474 HUF 2025-10-20 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG