Múlt hónap végéig, a Prémium Euro Magyar Államkötvény (P€MÁK) bevezetése óta eltelt bő három hónap alatt 1,45 milliárd euró értékben kelt el az állampapírból. A hiánypótló devizaalapú állampapír-konstrukcióból az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) legutóbb ötszáz millió euró értékben bocsátott ki, mely közel két hónap alatt csaknem el is fogyott.
Tavaly év végén a teljes állomány 309 millió eurót tett ki, melyből a belföldi intézményi befektetők 208, a háztartások 87, a külföldi befektetők 15 millió euró összegben vásároltak. Az adósságkezelő januárban 1 milliárd euróra emelte meg a kibocsátott mennyiséget a nagy kereslet miatt, így január végére az állomány állomány 1346 millió euróra növekedett.
Februárban 104 millió euró értékben vettek papírokat. Ebből 38 milliónyit a lakosság, 48 milliót belföldi intézmények és 18 millió euró összegben külföldi befektetők vásároltak. A teljes állományt tekintve a háztartások részaránya 11,3 százalék, a belföldi intézményi befektetőké 85,7, a külföldieké pedig 3 százalékos.
A piacról finanszíroznák az adósságot
Az ÁKK Zrt. kiemelt célja 2013-ban is, hogy az államadósságot a belföldi befektetők, ezen belül elsősorban a lakosság bevonásával finanszírozzák. A központ szeretné elérni, hogy a lakosság a forintban tartott magtakarításai mellett, a befektetendő euróit is hosszabb futamidejű lekötések felé orientálja.
Az adósságkezelő fontos szempontnak tekinti a PEMÁK-kötvény elérhetőségét a kisbefektetők és a lakosság számára. Ennek érdekében a Magyar Államkincstáron kívül már hét forgalmazóhelyen lehet megvásárolni a terméket: a Concorde Értékpapír Zrt., az Erste Befektetési Zrt., az ING Bank N.V., valamint a Citibank, az OTP Bank Nyrt., a Raiffeisen Bank Zrt. és a TakarékBank Zrt. kijelölt fiókjaiban.
Csaknem másfél milliárd euró a PEMÁK-állomány. A Prémium Euro Magyar Államkötvényből az év első két hónapjában 1,14 milliárdnyit vásároltak. Több mint 11 százalékuk már magánkézben van.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 42430 | 41510 | 42450 | +1,90% | 0 | 0 | 11 119 218 770 | HUF | 2026-10-16 | 17:14:17 |
| MOL | 5075 | 5010 | 5080 | +0,50% | 0 | 0 | 3 347 695 400 | HUF | 2026-10-16 | 17:05:23 |
| MTELEKOM | 2692 | 2656 | 2718 | +1,20% | 0 | 0 | 1 852 697 934 | HUF | 2026-10-16 | 17:05:15 |
| RICHTER | 12470 | 12460 | 12810 | -1,89% | 0 | 0 | 2 370 109 580 | HUF | 2026-10-16 | 17:05:26 |
| OPUS | 213 | 210 | 226 | -1,39% | 0 | 0 | 44 419 769 | HUF | 2026-10-16 | 17:09:30 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
6 órája
-
Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
7 órája
-
Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
7 órája
-
Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
9 órája
-
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
9 órája
-
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
11 órája
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
12 órája
Mfor.hu Top24
- Átutalások is bizonyíthatják Szijjártó Péter és Szergej Lavrov összejátszását
- Szükségünk van-e kütyüáradatra a gyerekszobában?
- Aránytalan terhet jelentene a vagyonadó a Startup Hungary szerint
- A magyar dolgozók kétharmada örülhetett 5 százaléknál nagyobb reálbér-növekedésnek
- Felszámolhatják Sarka Kata férjének, Bessenyei Istvánnak a vállalkozását
- Több tucat boltot fosztottak ki a tüntetők Franciaországban, egy városháza is leégett
- Magyar Péter: Magyarországon keresztül szállíthatják az ukrán kukoricát
Állampapír / Kötvény
Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény
Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény
Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény
NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény
Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár.
Állampapír / Kötvény
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény
Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény
A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény
Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény
Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
- Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész 2026. október 14. 18:20
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Nemzetközi
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Újra csatlakoznának az Európai Unióhoz.
11 órája
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Az ukránoknak óriási szükségük lenne a tranzitra.
12 órája
Nemzetközi
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Nem csak hangfelvételeik vannak a lengyeleknek.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket
16:54
-
Óriási a káosz a használtautók piacán Magyarországon?
16:14
-
Megkönnyebbülhetnek a gazdák az aszály után?
15:32
-
Óriásiak a különbségek Magyarországon, méretes bérszakadék a tátong
13:45
-
Értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóingatlanok terjeszkedése?
12:51
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
2026. október 18. 10:31
-
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
2026. október 18. 14:12
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
2026. október 18. 11:31
-
NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
2026. október 18. 05:51
-
Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
2026. október 18. 17:02



