3p
Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint biztonságos volt idén az állam pénzellátása, s a finanszírozási költségek is mérséklődtek. A lakosság szerepe nagyot nőtt a finanszírozásban - szabadulni kellene a devizakitettségtől.

Ebben a Magyar Hírlapnak adott interjú szerint meghatározó szerepe volt az alapvetően kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak, ugyanakkor számos Magyarország-specifikus tényezőnek - így a túlzott deficiteljárás megszüntetésének - is.

A lakosság rávetette magát az állampapírokra

A lap hétfői cikkében közölt interjúban elmondta: a biztonságos finanszírozás másik meghatározó tényezője a belföldi befektetők aktív és meghatározó szerepe volt, akik összességében a nettó finanszírozási igényt meghaladó mértékben növelték állampapír- és hitelállományukat. Ennek hatására várhatóan csaknem 6 százalékponttal javul, azaz 38 százalék körüli szintre emelkedik részarányuk az adósság finanszírozásában.

Hogyan szabadulhatunk meg a devizahiteltől?

Borbély László András a lapnak beszélt arról is, hogy a devizakitettségtől az óvatosság elvét szem előtt tartva a legegyszerűbben és a legbiztonságosabban úgy lehet megszabadulni, ha első körben a devizaadósság aránya mérséklődik.

Ez a legkönnyebben úgy érhető el, hogy a lejáró devizaadósságot devizában, a lejáró forintadósságot forintban újítják meg, a nettó finanszírozási igényt (amennyivel adott évben megnő az adósság) pedig forintból finanszírozzák. A magyar adósságkezelő ezt az elvet alkalmazta 1997 és 2004 között, abban az időszakban 41-ről 25 százalékra csökkent a devizaadósság részaránya. Ha ennél gyorsabb forintosítás a cél, érdemes a belföldi befektetők megtakarítási lehetőségeit figyelembe véve meghatározni annak mértékét, hiszen a külföldiek kezében már így nagyon sok, 5000 milliárd forint körüli állampapír-állomány van - fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.

Jó lenne, ha felminősítenének - de egy darabig nem fognak

Igazi áttörést - az ország megítélésében bekövetkező lényeges pozitív változást - a magyar államadósság minősítésének javítása tudna előidézni, ha ismét a befektetésre ajánlott kategóriába sorolnák Magyarország adósságát a legnagyobb hitelminősítő intézetek - mutatott rá.

Bár nemrég a jegybankelnök és a nemzetgazdasági miniszter is beszélt arról, hogy itt lenne az ideje egy felminősítésnek, a Fitch december elején megerősítette a hosszú távú magyar államadósság besorolását - egyelőre egyik hitelminősítőnél sem sikerült visszakerülni a bóvliból a befektetésre ajánlott kategóriába.

Pozitív minősítési lépést eredményezhet a közadósság-ráta jelentős csökkenését eredményező sikeres költségvetési konszolidáció, valamint a külső eladósodottság tartós csökkentése és az üzleti és a beruházási környezetet javító intézkedések - írta akkor elemzésében a Fitch.

A BNP Paribas nemrég kiadott elemzése szerint két éven belül, fokozatos hitelbesorolási felminősítésekkel, újra befektetésre ajánlott kategóriába kerülhet Magyarország - részletek >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41530 40560 41670 +3,05% 41530 41540 10 170 728 400 HUF 2026-10-12 11:50:39
MOL 4968 4810 5055 -1,72% 4966 4970 2 138 436 142 HUF 2026-10-12 11:49:15
MTELEKOM 2540 2530 2562 -0,86% 2532 2538 172 146 946 HUF 2026-10-12 11:49:42
RICHTER 12390 12300 12390 +0,32% 12380 12390 100 236 840 HUF 2026-10-12 11:48:35
OPUS 248 248 254 -1,39% 248 252 2 206 082 HUF 2026-10-12 11:26:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG