Az EKB célja a kötvényvásárlásokkal az, hogy csökkentse a jelentős adóssággal küszködő euróövezeti országok, így Olaszország és Spanyolország állampapírhozamait.
Mario Draghi, az EKB elnöke két hete azt mondta, hogy az Európai Központi Bank kész felújítani a kötvényvásárlásokat a másodlagos piacokon, de csak az után, ha a bajba jutott országok hivatalosan is támogatást kérnek, és cserébe vállalják a szigorú feltételeket. A feltételek kapcsán azonban nézeteltérések vannak az EKB kormányzótanácsán belül, legalábbis Luc Coene, a belga központi bank vezetője szerint, aki erről a De Tijd című lapnak beszélt.
Az EKB összesen 211,5 milliárd euró értékben vásárolt állampapírt SMP-programjának 2010. májusi elindítása óta. A programot tavaly augusztusban - négy hónap szünet után - újraindították, amikor különösen nagy nyomás nehezedett az olasz és a spanyol állampapírokra.
Az Európai Központi Bank (EKB) a múlt héten immár huszonkettedik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 40710 | 40690 | 41750 | -2,26% | 40700 | 40710 | 11 957 839 900 | HUF | 2026-02-05 | 16:11:25 |
| MOL | 4002 | 3976 | 4128 | -2,63% | 4000 | 4008 | 5 384 064 792 | HUF | 2026-02-05 | 16:11:08 |
| MTELEKOM | 1990 | 1976 | 2040 | -1,73% | 1986 | 1990 | 1 079 815 574 | HUF | 2026-02-05 | 16:08:06 |
| RICHTER | 11430 | 11320 | 11550 | -0,52% | 11430 | 11440 | 1 879 846 790 | HUF | 2026-02-05 | 16:09:49 |
| OPUS | 549 | 546 | 551 | -0,18% | 548 | 549 | 90 468 614 | HUF | 2026-02-05 | 16:09:20 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
7 perce
-
Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
27 perce
-
Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
42 perce
-
Remény a békére: új fogolycsere Kijev és Moszkva között
körülbelül 1 órája
-
Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
körülbelül 1 órája
-
Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
2 órája
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2 órája
Mfor.hu Top24
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Áttörte a kormánypárti buborékot Lázár János – csak nem a jó irányban
- Pluszpénz jöhet az energiatárolók pályázatába – ez volt a csütörtöki Kormányinfó
- Jó hír érkezett az orosz-ukrán tárgyalásokról
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Orbán Viktor kiutasításokról döntött
- Beelőzte Magyar Péter Orbán Viktort, de van egy kis csavar
Állampapír / Kötvény
Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény
Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény
Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény
Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény
Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény
Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény
Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény
Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény
Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény
Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Hadat üzent a tenger alatti szabotázsoknak az EU
Több száz millió euróval védik az adatkábeleket.
42 perce
Pénzügyi szektor
Pirosban a pesti börze, esnek a vezető részvények
A Mol, az OTP és a Magyar Telekom is mínuszban.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Mutatós számok a Wizz Air 2025-ről szóló jelentésében
13:01
-
Dubaji élményvilág Budapest közepén – véget ért egy fejezet, jön a következő
11:29
-
Miért válik egy sziléziai város egy teljes éven át a művészetek központjává?
09:37
-
„Jobban élnénk, ha levennének a listáról” – egy UNESCO-falu, ahol a világörökség inkább teher, mintsem áldás
08:36
-
Megnyílt Zakopane különleges téli látványossága
08:24
A vidék hírei
-
Még sosem volt ennyi szétfagyott út és kátyú egyszerre
14:02
-
A háborús veszélyhelyzet miatt kormányrendelettel állították le a szolidaritási hozzájárulás miatti pereket
11:38
-
Újabb egri autófeltörő rács mögött
09:07
-
Egyedülálló társashét a Bródyban
08:35
-
Kiemelkedő sikerrel zárult a BIDF Egerben
08:07
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
2026. február 5. 10:11
-
Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
2026. február 5. 09:17
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
2026. február 5. 06:46
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
2026. február 5. 07:24

