1p

„A dinasztia” című dokumentumfilm nézettsége meredeken emelkedik 

Alig huszonégy órával a megjelenése után már közel 800 ezren látták a Direkt36 tényfeltáró műhely oknyomózó műhely A dinasztia című dokumentumfilmjét, amely az Orbán család meggazdagodását mutatja be – írta a Telexre hivatozva szombat reggel laptárunk, a Klasszis Médiához tartozó Mfor. 

A film nézettsége azóta is jelentősen nőtt, szombaton kora délután – nem sokkal 14 óra után – már 30 ezer híján 1 milliónál tartott a Youtube-számláló. 

A közel egy éven át készített dokumentumfilm Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről szól és február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára. A dinasztia című film kiemelten foglalkozik Tiborcz István, a kormányfő vejének gazdagodásával, és felidézi, milyen szerepet játszottak ebben olyan közbeszerzések, amelyeket az EU ellenőrei súlyosan szabálytalannak találtak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű A meleg büszkeség felvonulása ellen azonnal felléptek a jogalkotók
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 14:52
Az úgynevezett Pride-törvényt rohamtempóban, füstgyertyás tiltakozás közepette szavazta meg a parlament kedden.
Közérdekű Megfejelték a dugódíjat
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 12:54
Londonban jelentősen javult a levegő minősége annak hatására, hogy megsarcolják a belső városrészbe behajtani akaró légszennyező autókat. Ezzel egészítik ki a dugódíjat.
Közérdekű Villanyszámlák: így nézne ki a teljes fordulat
Buksza blog | 2025. március 18. 11:03
Meglepő kutatási eredménnyel álltak elő egy angol egyetem kutatói azzal kapcsolatban, hogyan lehetne nagyon-nagyon sok áramot termeli a lehető legegyszerűbb módon.
Közérdekű Bámulatos eset: szerencsésen zárult a túszul ejtett kiskutyák története
Privátbankár.hu | 2025. március 16. 12:19
Furcsa túsztörténetnek járt után a lengyel rendőrség külföldi segítséggel, amelynek három áldozata közül egy volt ember, egy megzsarolt svájci tisztviselő, akinek kiskutyáit túszul ejtették.
Közérdekű A magyar zászló megint gondot okozott
Privátbankár.hu | 2025. március 16. 10:45
Nem először fordul elő, hogy szlovákiai politikusok nem tudják, hogyan néz ki a magyar nemzeti lobogó, ám egy ünnepségen a napokban magyarul beszélő helyi vezetőknek is gondjuk akadt ezzel.
Közérdekű A magyar köztársasági elnök elmondott egy beszédet
Privátbankár.hu | 2025. március 15. 08:16
A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden kornak, minden generációnak feladata is van – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.
Közérdekű Dobrev Klára exkluzív: „A feudalizmusban nem voltak ekkora különbségek”
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2025. március 14. 17:17
Az Európai Parlamentben kérdeztük a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjét, egyebek mellet az orosz fenyegetésről is.
Közérdekű A Tisza és a DK is megkapta a magáét Orbán Viktortól
Privátbankár.hu | 2025. március 14. 09:43
A miniszterelnök már jó jeleket lát, például azt, hogy a forint benézett a 400-as szint alá.
Közérdekű Földrengés volt Nápolyban
Privátbankár.hu | 2025. március 13. 10:44
A dél-olaszországi Nápoly térségét csütörtök kora hajnalban 4,4-es erősségű földrengés rázta meg – közölte az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV).
Közérdekű Kitart a Tisza előnye, ezektől a számoktól nem lesznek boldogok Orbán Viktorék
Privátbankár.hu | 2025. március 12. 15:46
A kormányzati ígérethadjárat ellenére is kitart a Tisza előnye. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG