5p
Megroppanthatja a nemzetközi könnyűzenei koncertipart, ha továbbra is a hetvenes korosztály dominálja a világkörüli turnékat. Többségük már most is komoly egészségügyi problémával küzd, egyre több a lemondott vagy elhalasztott fellépés.
Fotó: depositphotos

Utolsó tangó, nemcsak Párizsban

Martin Scorsese dokumentumfilmen örökítette meg, amikor a The Band zenekar egyik tagja, Robbie Robertson 16 évnyi, folyamatos turné után az együttes 1976-os búcsúkoncertjén egyenesen belenéz a kamerába, majd baljóslatúan belesúgja: „Az út megöl téged”.

A San Franciscóban lévő The Winterland Theatre-ben megtartott esemény azóta a rocktörténelem egyik ikonikus pillanatává vált, talán az sem véletlen, hogy a fellépésről készült album címe is igen sokatmondó: The Last Waltz, vagyis Az utolsó valcer.

Robbie Robertson, amikor ezzel az igencsak eltúlzott gesztussal örökre letette a gitárt, mindössze még csak 34 éves volt, kortársai viszont a mai napig megpróbálnak a színpadon maradni, idős koruk és megroggyant egészségi állapotuk ellenére is - írja a The Guardian.

A 71 éves Ozzy Osbourne-nak a Parkinson-kór miatt le kellett mondania összes 2020-as koncertjét, a 72 éves Elton Johnnak pedig el kell döntenie, hogy a számtalan meghirdetett búcsúkoncertje közül melyiket is tartja meg, mivel saját bevallása szerint is igen rosszul érzi magát. A 61 éves Madonna nem sokkal annak kezdete előtt mondta le legutóbbi, vasárnap esti párizsi fellépését, és az elmúlt hetekben világ körüli turnéja több koncertjét is törölni kényszerült. A Le Parisien című lap információi szerint az énekesnő térdszalag-szakadást szenvedett, és a francia fővárosban csütörtökön megtartott koncertjén is csak nagy nehézségek árán tudott fellépni, rajongói előtt pedig könnyekben tört ki.

A múlt héten pedig, a Metallica frontembere, James Hetfield, aki mindössze 56 éves, kényszerült arra, hogy félbeszakítsa a koncertjét, ahol is bejelentette: fizikai és mentális egészsége megóvását – most – előrébb valónak tartja, minthogy a közönséget szórakoztassa.

És a sor még hosszan folytatható:  Paul Simon 78 éves korában, Bob Seger 74 éves korában, a Kiss együttes tagjai 68 és 70 éves koruk között, Neil Diamond 79 éves korában, Eric Clapton pedig 74 éves korában kezd lassan kiszállni a koncertezésből.

Ez egy igen, igen, igen nehéz világ

Jem Aswad, a Variety vezető zenei szerkesztője szerint az emberek azt gondolják, hogy könnyű rocksztárnak lenni. De próbálja csak meg valaki több tízezer ember figyelmét felkelteni, és a maximumot adni, minden második nap, alkalmanként két és fél órán keresztül. Ez mentálisan és fizikálisan is nagyon megterhelő.

Márpedig ha ez a mostani tendencia tovább folytatódik, az azzal fenyeget, hogy a könnyűzenei ipar koncert ágazata komolyan meggyengülhet; az egészségügyi problémák miatt egyre több koncertet mondanak le, vagy halasztanak el.

A Pollstar elmúlt évi statisztikai adatai szerint tíz (jelentősebb) koncert közöl ötben 50 évesnél idősebb zenekari tagok léptek fel, háromban 60 és 80 közöttiek, az észak-amerikai turnék első három legjobban kereső koncertfellépője pedig mind 70 év feletti volt, beleértve Eltont Johnt, Bob Segert és a Rolling Stonest.  Ötből négy együttes (azok, melyek gyakorlatilag dominálják a világ koncertiparát) átlagos életkora 70 év körül van, ez a tény pedig Jem Aswad szerint komoly nehézségek elé állítja majd a világ koncertiparát az elkövetkező 10 évben.

Mint mondja, egyre több lemondott koncerttel kell majd számolni, ami az egész iparágat megroppanthatja. Az öregebb sztárok koncertjeit, már csak a nosztalgia miatt is, saját korosztálya látogatja, a felmérések szerint pedig éppen ez a réteg az, amely a fizetőképes kereslet zömét adja. Ők azok, akik bármikor mélyen a zsebükbe nyúlnak, ha fiatalkoruk bálványai lépnek a színpadra, így ők lesznek az elsők is, akik kivonulnak erről a piacról, ha elmaradnak az idolok.

Ez szimplán egy demográfiai probléma

Mindennek pedig komoly következményei lehetnek a zenei iparra, de a gazdaság egészére nézve is: a régi sztárok jövedelmük jelentős részét, akár 80, vagy 90 százalékát is  a koncertek bevételeiből, jegyeladásokból, pólók és poszterek értékesítéséből realizálják, (csak összehasonlításképp, egy-egy turné teljes bevétele vetekedhet egy kisebb nemzetgazdaság éves GDP-jével is) a fennmaradó 10-20 százalék pedig a promoterek zsebébe vándorol.

A turisztikai iparág bevételeit is megdobja egy-egy világméretűre tervezett éves turnésorozat, a szállodák ilyenkor full-ra megtelnek és a vendéglátóhelyek sem maradnak látogatók nélkül. Becslések szerint éves szinten mintegy 50-60 milliárd dollár többlet bevételt is generálhat a koncertipar a vendéglátóipar számára.

Ray Waddell, aki több mint 30 éve foglalkozik a koncertüzlettel, ugyanakkor nem aggódik a kifakult sztárok lelépésétől, szerinte az üzletág regenerálódó képessége egészen hihetetlen, új sztárok bármikor felbukkanhatnak, akikből hamar lehet világ brand-et építeni; példa erre Billie Eilish, Ariana Grande, vagy éppen Ed Sheeran.

Jem Aswad, a Variety szaklap zenei szerkesztője arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor a koncert turnékról beszélünk, ne csak az egyre inkább kiöregedő rock sztárok fellépésére gondoljunk, hanem a pop-ipar feltörekvő csillagaira is. Tíz éven belül ők, vagyis Taylor Swift, Lady Gaga és Ed Sheeran lesznek a nagy koncert fellépők.

Az elmúlt évben a 40 éves Pink volt az az előadó, aki világkörüli turnéjával a legnagyobb bevételt érte el, összesen 1,8 millió jegyet értékesítettek a pop díva koncertjére, és bruttó 215,2 millió dollárt realizált fellépéseivel. Tavaly jó évet zárt még Shawn Mendes és a Post-Malone, valamint a tini K-pop jelenség, a BTS; vagyis az új pop csillagok már ott vannak az öreg sztárok mögött, közvetlenül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Megszavazták a Médiatanács elnökét, a tagok ügyében viszont érdekes döntést hozott a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:04
Tóth Máté energiajogász megkapta a bizalmat, a másik két ellenzéki jelöltet viszont elkaszálta a kormánypárti többség.
Kultúra Pozsonyi zsidó örökség és egy „árva” Tóra-tekercs hazatérése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:45
A pozsonyi zsidó múlt és jelen fontos helyszíneit járta be a szeptember eleji Shalom Chaverim – Békesség, barátaim rendezvénysorozat. A program legemlékezetesebb mozzanata egy különleges, pontosan nem azonosítható eredetű Tóra-tekercs ünnepélyes elhelyezése volt a pozsonyi Várban.
Kultúra Neves német elismerést kapott Krasznahorkai László
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 8. 17:17
Krasznahorkai László Nobel-díjas magyar író kedden Berlinben átvette a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét a csillaggal (Grosse Verdienstkreuz mit Stern) kitüntetést.
Kultúra Műkincs mint státuszszimbólum: hogyan lett befektetés a magyar festészetből?
Jankó Judit | 2026. augusztus 22. 16:56
Az elmúlt negyed évszázad a magyar műkereskedelem történetében látványos szerkezeti és szemléletbeli változásokat hozott. A 2000-es évek elején még erősen lokális, viszonylag szűk gyűjtői körre épülő piac mára jóval nyitottabbá, professzionálisabbá és nemzetközileg is jobban integrálttá vált. Bár a globális trendek – pénzügyi válságok, digitalizáció, befektetési szempontok erősödése – jelentősen befolyásolták a hazai folyamatokat, a magyar piac mindvégig megőrizte sajátos karakterét.
Kultúra Sztármilliárdosok – sikerből vagyon
Károly Gábor | 2026. augusztus 21. 11:16
A világ leggazdagabb emberei között ma már nemcsak iparmágnások, ingatlanfejlesztők, pénzügyi befektetők vagy épp technológiai cégek alapítói szerepelnek, hanem olyan színészek, zenészek, producerek, sportolók és médiaszemélyiségek is, akik nevükből, közönségükből építettek vagyont. A nemzetközi becslésekben rendre feltűnő sztármilliárdosok történeteiben a közös pont az, hogy a hírnévből idővel tulajdon, jog, márka, cégérték vagy befektetési portfólió vált.
Kultúra Itt az olasz rendőrség nagy fogása: előkerültek a tavasszal ellopott híres festmények
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 15:43
Visszaszerezték a tavasszal ellopott Cézanne-, Renoir- és Matisse-festményeket.
Kultúra Dübörög a fesztiválszezon: ezek Európa legnagyobb nyári bulijai
Herman Bernadett | 2026. augusztus 8. 11:34
A brit Glastonbury az idén kénytelen pihenőt tartani, a kontinens többi óriásfesztiválja viszont elképesztő látványvilággal és persze sztárfellépőkkel várja a bulizókat. Budapesttől Kolozsváron át Spanyolországig várhatóan több millió fiatal kel útra, hogy a legnagyobb sztárokkal együtt fesztiválozzon.
Kultúra Elterjedt a TikTokon, hogy be lehet gyalogolni a Dunán a Szigetre, reagáltak a szervezők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 19:39
Hiába áll a Duna budapesti vízmércéjénél 16 centiméterig a víz, ez nem jelenti azt, hogy be lehet sétálni a Hajógyári-szigetre a folyón keresztül.
Kultúra Szabadon terjeszthető Anne Frank naplója az interneten, bár van egy kis bökkenő
Herman Bernadett | 2026. július 11. 16:25
Zöld jelzést adott az Európai Unió Bírósága a közkinccsé vált történelmi és irodalmi művek online terjesztésének. A csütörtöki precedensértékű ítélet szerint egy weboldal akkor is közzétehet az interneten egy bizonyos országban már lejárt szerzői jogú művet, ha az egy másik uniós tagállamban még védelem alatt áll. A döntés kulcsa a földrajzi blokkolás, amely a bíróság szerint akkor is jogkövető megoldás, ha a felhasználók VPN-nel (vagyis olyan biztonsági eszközzel, amely titkosítja az internetes adatforgalmat) kijátsszák azt.
Kultúra Meghalt a legendás énekes, Bonnie Tyler
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 13:20
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler – közölte a brit énekes családja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG