Állunk a gangon. Közöttünk három méter távolság. Tőlem jobbra és balra is egy-egy ember, akiket a magány hajtott a szabadba.
Karantén menekültek, negyedtucatnyi bezártság ellen lázadó; szabadság iránti vágyunkban mi most mind egyek vagyunk, nagyra nőtt humán genomok, akik fejet hajtanak a városi elöljáróság parancsa előtt, terepünk a függőfolyosó, fegyverünk a szó, mi most személyesen vesszük fel a harcot az elidegenedés ellen.
A bezártság ellen egyenként vonulunk ki, mindannyiunk egy-egy hatalmas tüntető tömeg, transzparenseink fennen hirdetik öles betűkkel, le a koronával, mi vérbeli republikánusok, megveszekedett köztársaságpártiak, egészséges honpolgárok vagyunk.
Ádám szomszédom fiatal hajóskapitány, egy dunai propeller bátor parancsnoka, most a közös elzártságban tudom csak meg, hogy személyesen mentette a fuldokló koreai városnézőket, napokig nem aludt, rémálmok gyötörték, egy vízből kiemelkedő profil, egy legyintő kéz, egy tovaúszó sóhajtás.
Most ő is a szárazdokkban pihen, szintúgy a hajója, naponta látogatja, meg kell nézni, hogy a kötél jól tart-e, a foszlásnál finoman végigsimít rajta, gyógyító ölelés, kézrátétel a tengerészcsomó bogán.
Sok minden belefér az idejébe, nullás géppel vágja a haját, néha elszív egy-egy cigarettát, a barátnője szintén földi, Pestről képtelenek szabadulni, nekik a szobafogság emigráció is, kényszerű távolmaradás, látszik rajtuk, hogy meggyötörte őket a honvágy.
Robi szomszédom már alaposan benne van a korban, szülei még a háború előtt költöztek a házba, ő pedig gyerekként tujázhatott a körúti villamosokon, most ő is notórius otthonülő lett, már nem jár fel a hegyre, hogy kémcsöveit rendezgesse, lányai bevásárolnak, unokái szóval tartják, a kényszerszabadság nem kifejezetten az ő stílusa.
Mostanában gyakran becsöngetek hozzá, az üvegpoharat az egyik ablakpárkányra helyezem, majd hat-hét lépést hátrálok, és várom, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Tudom, hogy öreg whiskyket rejteget, kérek is belőle, tölt, a sárga folyadék olajként ömlik végig a pohár oldalán, Robi lassan behúzza maga mögött az ajtót, a zár kattan, én előre merészkedek, megragadom a poharat, és a tartalmát felhörpintem.
Egészségünkre!
(A Privátbankár munkatársai fegyelmezett honpolgárok, többségük az első intő jelre otthon maradt, és homeoffice-ban kezdett dolgozni. Március közepei tapasztalataikat azonnal meg is örökítették.)
