3p
Egy apró afrikai országból a Grammy-díjig vezetett az útja, mégsem felejtette el gyökereit. Angélique Kidjo akár a halálbüntetést is kockáztatja, ha az emberi jogokért kell kiállni Afrikában; prágai koncertjén most a Cseh Filharmonikusokkal örömzenél és nyűgözi le a jazzért, világzenéért és komolyzenéért rajongó közönséget.

Az 1960-as születésű énekesnő az észak-afrikai mintaállamban, Beninben látta meg a napvilágot egy művészcsalád gyermekeként. Az Afrika Dívájaként is emlegetett énekesnő 1980-ban Párizsba költözött, karrierje itt indult be igazán. Innentől egyenes út vezetett a Grammy-díjakig.

Angélique Kidjo különleges, eltéveszthetetlen hangú jazz-énekesnő, dalszerző, szövegíró, emberjogi aktivista. Az afrikai kontinensen szinte védőszentként tartják számon. Dolgozott és dolgozik Santanával, Peter Gabriellel, Alicia Keys-szel. 2008-ban és 2016-ban is megkapta a Grammyt.

A művésznő kiválóan beszél több afrikai nyelvet, énekel is ezeken a nyelveken, továbbá beszél és alkot franciául és angolul is.

Emberjogi munkája számottevő, nem csupán az önreklámról szól. Afrikában kiáll a homoszexuálisok jogai mellett (ezzel a halálbüntetést kockáztatva), küzd az oktatásért, az orvosi ellátásért, próbálja a különböző vallású és nyelvű afrikai népeket a zenéje segítségével összehozni.

A világzene és a jazz kedvelőinek bálványa azóta, hogy 1988-ban megjelent első saját lemeze. Koncertjei bensőségesek, sok improvizációval.

Július 13-án a prágai Proms zenei fesztivál keretein belül lép fel a Cseh Nemzeti Filharmonikusokkal. A komolyzene, a világzene és a jazz találkozása feledhetetlen élményt sejtet. Vezényel a legendás Gas Waltzing, zeneszerző, karmester. A luxemburgi születésű zseni a kortárs-klasszikus és a jazz kompozíciókért rajong, ezen művek nagymesterének számít napjainkban. Waltzing nem csupán az este dirigense, hanem zenei rendezője is.

A Cseh Nemzeti Filharmonikusok immáron 23 éve Európa egyik legjobb zenekarának számítanak. Több mint 500 filmben működtek közre, többször Ennio Morriconéval is - még Oscart is nyertek az Aljas Nyolcas zenéjéért.

Aki éppen Prágában lesz, feltétlen menjen el a koncertre, kihagyhatatlan. Aki nem tervezett prágai kirándulást, az nyugodtan kezdje el a szervezést.

Jegyek 400 és 950 cseh korona közötti áron kaphatóak.

Billboard: "With a canyon-filling voice, Kidjo celebrates the power of African womanhood on her 13th album, blending choirs from Kenya and her native Benin and melodies from throughout Western Africa.”

The New York Times: "Village traditions, cosmopolitan transformations, female solidarity, African pride and perpetual energy have been constants in Ms. Kidjo’s recording career.”

Rolling Stone: "On her exuberantly polished new album, Eve (429), Kidjo... draws on Beninese folklore and the supporting voices of village choirs in original songs and adaptations about the African woman’s daily fight uphill, through civil wars and traditional, social sanction.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra A vagyonadó kivágta a biztosítékot a műgyűjtőknél
Kormos Olga | 2026. október 13. 11:09
Gróf Andrássy Gyula, Kernstok Károly és Petrovics Elek véleményének felidézése után után Molnos Péter művészettörténész a sajátját is közzétette a tervezett vagyonadó műtárgyakat és műgyűjteményeket érintő rendelkezéseiről. 
Kultúra Óriási hiba a vagyonadó kivetése, a műkincsek megsarcolása – véli a művészettörténész
Kormos Olga | 2026. október 12. 14:10
A vagyonadó kapcsán sokan elmondták véleményüket a vagyonadó mellett és ellen. Molnos Péter művészettörténész az ellenzők táborához csatlakozva most nem másokat, mint egykori történelmi személyiségek gondolatait hívta segítségül. Ezek után fogja majd megosztani a saját véleményét a műkincsek tervezett megadóztatása kapcsán.
Kultúra Levágta Luke Skywalker kezét, most eladó Darth Vader fénykardja
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:21
Legalább egymillió dollárt, átszámítva több mint 300 millió forintot várnak Darth Vader eredeti filmes fénykardjáért egy novemberi árverésen. A Star Wars-relikviák piacán egyre nagyobb összegek cserélnek gazdát: júliusban Luke Skywalker fénykardja és levágott keze rekordot jelentő 3,75 millió dollárért kelt el.
Kultúra Megvan a döntés: ő a legújabb irodalmi Nobel-díjas
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 13:34
Anne Carson kanadai költő és író kapta a 2026-os irodalmi Nobel-díjat – jelentette be csütörtökön az elismerést megítélő svéd bizottság.
Kultúra Hankó Balázst követi egykori kolléganője a börtönbe
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 17:18
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája az NKA-ügyben meggyanúsított másik személy letartóztatását – közölte csütörtökön a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. Sajtóértesülések szerint az érintett Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium korábbi, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára, akit az MTI tudósítója is látott a Kecskeméti Járásbíróságon, amint vezetőszáron kísérték.
Kultúra Lehet még a 17 milliárdon felül is? Öt évre visszamenőleg vizsgálja az NKA-t a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 10:52
Öt évre visszamenőleg vizsgálják a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működését és támogatási döntéseit – mondta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtök reggel a Kossuth rádióban.
Kultúra Megszavazták a Médiatanács elnökét, a tagok ügyében viszont érdekes döntést hozott a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 11:04
Tóth Máté energiajogász megkapta a bizalmat, a másik két ellenzéki jelöltet viszont elkaszálta a kormánypárti többség.
Kultúra Pozsonyi zsidó örökség és egy „árva” Tóra-tekercs hazatérése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:45
A pozsonyi zsidó múlt és jelen fontos helyszíneit járta be a szeptember eleji Shalom Chaverim – Békesség, barátaim rendezvénysorozat. A program legemlékezetesebb mozzanata egy különleges, pontosan nem azonosítható eredetű Tóra-tekercs ünnepélyes elhelyezése volt a pozsonyi Várban.
Kultúra Neves német elismerést kapott Krasznahorkai László
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 8. 17:17
Krasznahorkai László Nobel-díjas magyar író kedden Berlinben átvette a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét a csillaggal (Grosse Verdienstkreuz mit Stern) kitüntetést.
Kultúra Műkincs mint státuszszimbólum: hogyan lett befektetés a magyar festészetből?
Jankó Judit | 2026. augusztus 22. 16:56
Az elmúlt negyed évszázad a magyar műkereskedelem történetében látványos szerkezeti és szemléletbeli változásokat hozott. A 2000-es évek elején még erősen lokális, viszonylag szűk gyűjtői körre épülő piac mára jóval nyitottabbá, professzionálisabbá és nemzetközileg is jobban integrálttá vált. Bár a globális trendek – pénzügyi válságok, digitalizáció, befektetési szempontok erősödése – jelentősen befolyásolták a hazai folyamatokat, a magyar piac mindvégig megőrizte sajátos karakterét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG