Legyek angyal, ha ördög vagyok? – Vészhelyzeti beszélgetés Szűcs Gabi énekesnővel

Szűcs Gabi

Február 11-én jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzetet. Az intézkedéscsomag egyebek mellett megtiltja a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. A rendelet visszavonásig érvényes.

Ma bejelentették a veszélyhelyzetet a koronavírus miatt. Amikor megbeszéltük ezt az interjút, még nem az volt az elképzelés, hogy ezzel fogjuk kezdeni. Te, mint szabadúszó előadóművész hogyan reagálsz erre? Mit jelent ez számodra?

Nem erre számítottunk, fel is vagyunk zaklatva és nem csak én, hanem az egész zenész szakma. Illetve a teljes művész szakma. Tudom, hogy ez a színészeknek sem jó. Megtörtént a bejelentés, hogy a 100 fő feletti rendezvények elhalasztódnak. Ezt egyrészt megértem, másrészt ez nekünk nagyon húsunkba vág. A legtöbb jazz-, swing-, popzenészt, talán a nagy szimfonikus zenekarokat leszámítva, akik egy védettségi burokban vannak, hiszen bért kapnak, bennünket első kézből érint ez a megszorítás. Pillanatnyilag egyelőre úgy tűnik, hogy ez az intézkedés csak a szórakoztató iparra terjed ki, hiszen az iskolákat nem zárják be, a tömegközlekedésre nem vonatkozik. Azt azért látni kell, hogy most Szűcs Gabi beszél, de én két zenekart viszek. Ami nem csak a zenészeket jelenti, hanem e mögött egy nagyon komoly infrastruktúra van menedzserrel, több technikussal... Megszervezünk egy koncertet, egy sorozatot vagy egy évadot előre, hiszen most már nem úgy van, hogy otthon ül az ember januárban és februárban jön a buli, hanem sokszor egy éves előkészítések vannak. Nekem már tavaly volt Müpás időpontom 2021-re. Előre kell dolgozni. Ez a helyzet azért nagyon nehéz mindenkinek, mert olyan időpontokat borít, amiket mi már nagyon régen leszerveztünk. Ezt természetesen vis maior, csak bennem most óriási a felelősségtudat. Egyrészt nagyon sajnálom, hogy nem énekelhetek. Most konkrétan 6-7 olyan rendezvényről van szó, amikről tudjuk, hogy teljes teltházas koncertek lennének, olyan helyszíneken, amikért régóta küzdöttünk, szerettünk volna ott lenni vidéken és Pesten is. Én például nem énekeltem még az Akváriumban, a veszprémi Hangvillában ugyan már léptem fel, de nem azzal a produkcióval, amivel most mentünk volna. Presztízsberuházásaink hiúsulnak így meg, és nem látjuk, hogy mikor tudnak ezek a koncertek megvalósulni. A szervezők sem tudják. Az anyagi kérdés a legkevésbé fontos most, de felelősséget érzek mind a jazz-, mind az electro swing zenekarom iránt is. Az egy popos hangvételű zenekar, velük szoktuk végigcsinálni az egész nyári fesztiválszezont. Úgy kell elképzelni, hogy az én esetemben is, aki nem vagyok a popszakma csúcsán, 10-12 ember állandó munkája, ideje és egy csomó marketing költség ment most a kukába. Ezért érzek felelősséget, hogy vajon hogyan lehet ezt feléjük majd kompenzálni.

Nyilván nem a te dolgod ezt kompenzálni, ahogy te is mondtad, ez egy vis maior helyzet, ami téged éppen úgy érint, mint őket.

Persze, ők sem kérik ezt rajtam számon, nem erről van szó, csak én érzem azt, hogy megduplázott erővel kell most rajta lenni, hogy amikor majd újra lehet koncertezni, akkor legyenek fellépések. Valahogy elfelejtetni ezt az időszakot. A másik aspektus pedig az, hogy egyelőre nem látom a szitut, hogy egy hónapig biztosan nem, de lehet, hogy jóval tovább nem énekelhetek. Nekem ez tényleg olyan, mint egy falat kenyér.

Stereo Swing

Mióta énekelsz?

Amióta az eszemet tudom. A korai színészi szárnypróbálgatásokat leszámítva egész felnőtt életemben. 21 éves koromban kezdtem el ezt intenzíven tanulni. Akkor még nem ezzel kerestem a pénzt, de 24 éves korom óta ebből élek. Ha megmondanám, hogy hány éve énekelek, akkor kiderülne a korom!

Márpedig ez most ki fog derülni, mert eredetileg a beszélgetés apropója egy kettős jubileum lenne. Idén 25 éves a Cotton Club Singers formáció, aminek alapító tagja vagy, illetve az első szólólemezed, a Tűsarkú lépteim is 5 éve jött ki.

Igen. Nagyon furcsa ebbe belegondolni. Azért a lemezért kaptam a Fonogram díjat, ami helyrerakott mind érzelmileg, mind szakmailag. Ez volt az első visszaigazolás a szólókarrieremben. A Tűsarkú lépteimnek azt is köszönhetem, hogy olyan pályára állt az életem, amit azóta is, legalábbis a vírusig, nagyon élvezek.

A Cotton Club Singers alatt nem érezted azt, hogy megfelelő pályán van a szakmai életed?

Jaj, dehogynem! Csak amikor az ember egy zenekarban harmadmagával van teljesen egyenrangú pozícióban, akkor nem látja tisztán a dolgot. Hiheti, hogy az összes taps neki szól. Aztán amikor kiállsz egyedül a placcra, hiszen hosszú vívódás után, de 14 év után otthagytam a zenekart, akkor teljes megdöbbenéssel tapasztaltam az első évben, hogy Szűcs Gabit önállóan nem keresik. Nem az történt, hogy annyian hívtak volna, hogy fel se tudtam venni a telefont. Azzal nem számoltam, hogy engem abban a zenekarban szerettek. Elölről el kellett kezdenem felépíteni az akkor már önálló karrieremet. Ami azzal is járt, hogy egy teljesen új közeget kellett megtalálni. Megdöbbentő módon ugyanis minimális az átjárás a mostani és a Cotton Club-os közönség között. Most, hogy sokat találkozunk a zenekarral, ők is erről számolnak be. Mindenki azt hitte, hogy a Cotton Club rajongóit viheti magával a szóló karrierjében is, de ez nincs így. A zeneiparban ez nem így működik. Vagyis nulláról elkezdi az ember. Kb. 1 évig tartom az ocsúdásom és utána kezdtem el azon dolgozni, hogy mi legyen a szóló karrierem iránya. Ennek az egyik állomása a Tűsarkú lépteim. Visszatekintve a Cotton Club Singersre, azt a felnövekvés, az ártatlanság és a felnőtté válás meghatározó, szerencsés és gyönyörű korszakának tartom. Most, hogy az utóbbi 3 évben, amikor évente egyszer-kétszer összeállunk, kötelezettségek nélkül, anélkül, hogy azt mondanánk, hogy ez egy újra létező zenekar, azt vettük észre, hogy olyan mélységes szeretettel fogadnak minket, mint annak idején sem. Arra jöttünk rá, hogy elérte a zenekar a 25 évvel azt a kort, amivel kezd a legendás zenekarok közé bevonulni. Azt látjuk, hogy azok vannak ott ezeken a koncerteken, akik velünk nőttek föl. A 90-es évek közepén alakultunk, négy, a kamaszkorból épp kilépő fiatalember, szerintem viszonylag jó ízléssel, egyedi hanggal.

Cotton Club Singers

Itt azért álljunk meg egy pillanatra. A Cotton Club Singers sikere valószínűleg sok dologgal indokolható. Ott voltatok négyen, helyesek, lelkesek, fiatalok. Hihetetlen szakmai tudással és alázattal álltatok ki a színpadra, nem a könnyű utat választottátok, nem egy akkori mainstream dologba vágtatok bele.

Így van. Akkoriban a sztárok a boy- és girlbandek voltak itthon és külföldön is. Szexi fiúk és lányok. Mi pont annyi idősek voltunk, mint ők, csak mi estélyi ruhát húztunk és század eleji zenét énekeltünk négy szólamban. Őrületes meló volt. Akkor még nem voltak saját számaink, feldolgozásokat csináltunk. Visszanyúltunk a gengszter korszakhoz, a swing korszakhoz és felidéztünk valami jó értelemben vett nosztalgikus dolgot, amit azzal spékeltünk meg, hogy nem leutánoztuk mondjuk Luis Armstrongot vagy Ella Fitzgeraldot, hanem átírtuk a dalaikat négy szólamra.

Áthangszereltétek a dalokat.

Igen. Vokális jazzt csináltunk belőle, amit a világon is kevés csapat csinál.

Ez elég nehéz, igényel szakmai tudást, pontosságot.

Elárulom, hogy a férjem a mai napig nem érti ezt. Próbálom matek példákkal megvilágítani neki, hiszen a zene matematika, hogy valakitől hallod a dallamot, a másik három pedig nem a dallamot énekli, hanem valami mást alatta, alatta és még alatta és az egész együtt ad ki egy harmóniát. A zenészek ezt persze tudják, a négyes hangzat elvén működik. Mi egy hangzatot adtunk ki együtt. Az évek alatt kialakult az is, hogy a zenekari létünk is egy hangzat. Az, ahogy először Zsédával, később Kozma Orsival hogyan tudtunk egymáshoz alkalmazkodni, kinézetben, hangvételben, mozgásban, viselkedésben, attitűdben. Ösztönösen felidéztük az operettes hagyományokat, hogy legyen mindig primadonna, bonviván, szubrett és táncos komikus. Felvettük ezeket az attitűdöket. Mi ebben lettünk igazán nők, a fiúk férfiak zene. Ez nagyon működött. Akkoriban nem voltak tehetségkutatók, kereskedelmi tévék, volt viszont CD eladás, de nem voltak közösségi médiumok.  Nagyon hiszek a munkában, de a szerencsében legalább annyira. Szerencsés csillagzat alatt voltunk, nem véletlenül jutottunk el a világ minden pontjára. Ez kint is nagyot tudott ütni. Hát ez volt 25 éve. Most újra úgy állunk ki a színpadra, mint a kezdetekkor. Kellett ehhez ez a 25 év, hogy felnőttünk. Valljuk be, középkorú emberek lettünk. Számomra és a többiek nevében is kicsit beszélhetek, most szinte nagyobb élvezetet nyújt, mint annak idején.

Cotton Club Singers

A Cotton Club Singers egy nagyon biztos szakmai tudást, hihetetlen rutint adott.

És hatalmas respektet. A szakma felől is. Már a szóló karrierem kezdetén is bárkit felhívhattam.

Szakmailag nem a nulláról kellet indulnod. A közönség szempontjából igen.

Így van, bármelyik zeneszerzőt, szövegírót felhívhattam. A mai napig érzem ezt a respektet, meglepő módon a fiatalok részéről is.

A Cotton Club Singers kapcsán fontos lenne egy nevet megemlíteni. Sík Olga.

Persze! Az ő személyisége körbelengte az egészet. Bár nem ő találta ki, de hozzájártunk énekelni mind a négyen. Parádés osztályunk volt. László Boldizsár, Zsédenyi Adrienn, Janza Kata, Szekeres Adri, Kovax (Kovács Péter), vele alapítottuk eredetileg a Cotton Club Singerst, és Csány István, szaxofonos-énekes. Olga néni biztos kézzel választott tehetségeket és olyan útravalót adott, hogy mindenki megállta a helyét a szakmában.

Olga néni megtanította nektek a szakmát is, de az alázatot is.

Egyrészt az alázatot, másrészt a munkát. Mostanában szerintem a munkának van a legkisebb jelentősége bármilyen siker elérésénél.

Ez a tehetségkutatók miatt lehet így?

Nem. Azok a fiatalok, akik bekerülnek, pont a tehetségkutatókban tapasztalják meg, hogy ez mennyi munkával jár. Inkább a gyorsan jött sikerre és a gyorsan jött pénzre gondolok. Főleg a közösségi média kapcsán. Az, hogy valaki nagyon jól megél abból, hogy csinos és sok hirdetője van az Instagram oldalán, az nem fogja arra nevelni, hogy a munkának van egy metódusa. Például a gyakorlás. Lehet persze gyakorolni a csücsörítést, de mondjuk ahhoz, hogy valaki egy dalt jól elénekeljen, abban elég sok munka van.

Te a mai napig gyakorolsz?

Bizony. Ez nem skálázást jelent, hanem mindig a konkrét dallal foglalkozom. Sokat. Ráadásul most már én írom a saját dalaimat a stereo swingben, ami azt jelenti, hogy sok-sok dallamot kitalálok, énekelek föl, majd amikor megvan, szólamokat írok rá, és amikor felvettük már a stúdióban, akkor a koncertekre készülök. Különböző formációkban énekelek, Falusi Mariannal, most Sári Évával készülünk egy anyaggal, ezeket a dalokat meg kell tanulni. A pénz, a siker, a nézők szeretete, az előadásmód, ez mind-mind a gyakorlás következménye, nincs magától. Mint a sportban. Azt látom, hogy ezt a melót ma nem tanítja meg senki a fiataloknak, ezért sok csalódás éri őket. Alázat, munka, rengeteg szerencse.  Ahogy idősödik az ember, egyre jobban a munka felé terelődik el a hangsúly. Évente van egy-két nagy koncertem, hál istennek ez most már majdnem minden évben a Müpa, ez rangos dolog. Persze nem egy dupla Aréna, ez nekem valószínűleg az már ki fog maradni. Szeretnék minél több embernek szólni, de tisztában vagyok vele, hogy nem fogok mindenkinek. Ilyen a műfajom. Amiről énekelni szeretek, azt érteni kell. Egyre több meló van abban, hogy ez a szint megmaradjon.

Amikor úgy döntöttél, hogy szólókarrierbe kezdesz, mi volt a lényeges szempont? Az volt a fontos, hogy mit énekelsz vagy az, hogy mennyire leszel azzal sikeres? Lebegett a szemed előtt a dupla Aréna koncert?

Ott rontottam el, hogy nem a második szempontot helyeztem előtérbe. Viccet félretéve, később derült ki számomra, hogy igenis vannak döntési pontok. Nem csak én, sok kolléga kerül ilyen döntési helyzetbe. Ilyenkor az ember leül magával ezt megbeszélni. Mire vágyom? A nagy tömegű sikerre, vagy pedig arra, hogy azt csináljam, amit szeretek? A legszerencsésebb esetben ez a két dolog találkozik. Sokszor láttam már, hogy kollégák meghoznak egy döntést, ami számukra elfogadható kompromisszum. Nem ezt szeretném csinálni, nem erre vagyok jó, de tudom, hogy ezzel a zenével mennyi embert érhetek el, és sok pénzt akarok keresni, híres akarok lenni, ezért efelé indulok. Én egy ilyen döntést soha nem tudtam volna meghozni. Úgy vagyok egyszerűen összerakva. Ez egy erkölcsi döntés számomra. Mert ugye ez azt feltételezi, hogy olyat fogok énekelni mosolyogva, vagy kamuzva, vagy vetítve, ami nem én vagyok. Azt az egyet tudtam, hogy csak olyat fogok tudni csinálni, amivel maximálisan azonosulni tudok. Mert ha nem, az rólam lerí. Csapjam be az embereket? Legyek angyal, ha ördög vagyok?

Akkor ezek szerint nem is bántad meg, hogy így döntöttél?

Nem. Akkor az ember elgondolkodik azon, hogy hülye-e vagy nem. Ma a világ mit mond? Hogy lúzer vagy, ha így gondolkozol. De ez bármelyik szakmánál igaz. Miért nem azt csináltad? Sokkal jobban jártál volna!

Énekelni tudsz, jól nézel ki, fiatal vagy…

Pláne akkor még! Miért nem csináltad úgy? És az ember csak ül, hallgatja. Nekem fontosabb volt, hogy inkább gyötrelmekkel, de aludjak tiszta szívvel. Mindenki a nézőire, hallgatóira hivatkozik. Azoknak a felét becsapják! Átvágják! Én ezt nem akartam. Nekem ez erkölcsi dilemma volt.

Szűcs Gabi

A szakmai díjak, a Müpa koncertek végül téged igazoltak, nem?

Rájöttem, hogy az én utam az, hogy koncertről koncertre fogjam meg az embereket. Én nem az leszek, aki kirakja a dekoltázsát és egy millióval több követője van. Buliról bulira növekszik a rajongók száma. A koncerteken tudok adni valamit.

Van különbség a kis klubkoncertek és egy Müpa fellépés között? Neked melyik fekszik jobban?

Abszolút van. Én nagy koncertekre születtem. Szeretem a pici intimet is, de túl mozgékony és túl harsány vagyok ahhoz. Szükségem van térre, szeretek átmenni nézőkön hangban, gesztusban. A nagyobb koncerteken tudom kiélni a régóta dédelgetett fantáziáimat színpadképről, tánckarról, már amikor volt erre lehetőség. A nagy koncertek jobban inspirálnak. Alapjában lakozik bennem egy showgirl valahol mélyen. Az intim koncerteken ez kevésbé tud érvényesülni. Hoztam létre ilyen formációkat is, de azon kapjuk magunkat, hogy mindegy, úgy is visz a vérem! Egyre hangosodnak az intim koncertek is.

A kihirdetett vészhelyzetről nem tudni még, hogy meddig tart. Az elmúlt egy-két napban számos koncertet lemondtak. Egy ideig se hangosan, se halkan nem fogsz tudni koncertezni.

Az összes szabadúszó művész nevében mondhatom, hogy ez nekünk most eléggé katasztrofális. Mindenhonnan azt az információt kaptuk, hogy majd bepótolják. Arra leszek kíváncsi, hogy hol lesz a pótlásnak helye. Alapvetően ez nagyon sokunknak egzisztenciális kérdés. Itthon - leszámítva a kivételezett keveseket -, nem úgy van, hogy mindenki betározhatott hónapokra előre. Reménykeltő volna, ha tudnánk, hogy mondjuk április végéig tart ez a helyzet és májustól már tudunk újra tervezni. Magyarország évek óta mind turisztikailag, mind művészileg a nyári fesztiválszezonra nagyon ki van hegyezve. Ebből rettenetesen sok ember él. Nem tudom, hogy kultúra-, zene-, fesztivál-fogyasztóként mennyire vannak tisztában azzal az emberek, hogy ez micsoda gépezet. Hogy hány ember megélhetését jelenti. Az életünk minőségét talán első körben az élelmen és a létfenntartáson kívül talán mégis az határozza meg, hogy mit csinálunk a szabadidőnkben. Úgy gondolom, hogy nagyon húsbavágó dolog ez most. Jó, egy ideig társasozunk otthon, meg úgy el is van az ember. Engem azért ez megijeszt, de közben az is felmerült bennem, hogy lehet, hogy ez nem is baj. Hogy egy kicsit magunkba szállunk. Annyi dolgom van, szeretnék új dalokat írni, és van egy nagy titkom is. Írok egy regényt, krimit. Így legalább lesz időm befejezni. Lehet, hogy volna rá fogadókészség, megmutattam pár ismerősnek, akik látnak benne fantáziát. Így most be fogom ezt fejezni. Minden rosszban megpróbálom megtalálni a jót. Így vagyok összerakva. Szerintem lesz most még egy-két nap, amíg dühöngök, csitítom a zenészkollégákat, akik az életem 80%-ban velem vannak, megszeretgetem őket, és utána biztos vagyok benne, hogy egy hét múlva megtalálom benne a jót.

És mire elkezded élvezni, addigra újra lehet koncertezni…

Legyen így!