A cikk erdetileg a Piac&Profit magazin november-decemberi számában jelent meg.
Mi a közös napjaink online médiája és a nyolcvanas évek szamizdatja között? Az, hogy mindkét orgánum a függetlenség szigeteként működik, működött az egyenirányított hivatalos nyilvánosság tengerében – fogalmaz Haraszti Miklós író, politikus, az 1990–1994 közötti időszakban országgyűlési képviselő. És mi a különbség? Hogy a rendszerváltás előtti második nyilvánosság mégiscsak befolyásolta, néha szinte zsarolta témáival a hivatalos nyilvánosságot.
Kettészakadt nyilvánosság
Haraszti szerint a mai Magyarországon a nyilvánosság kettészakadt. A közmédia és a KESMA néven ismert sajtóholding áll az egyik oldalon. A közlendőkbe csak az éppen aktuális ellenségek szidalmazása és az uralkodó párt dicsérete fér bele. Mindezt „eszmei szögesdrót” választja el a független nyilvánosságtól. De a nyilvánosság kettéhasadt volta nem azonos a kétpártisággal. Nem két legitim pártosság küzd egymással, hanem a függetlenség a jól megfizetett irányítottsággal, a felelős újságírás a felelőtlen propagandával. Ez a kettéhasadtság hasonlóságot teremt a két korszak között, ám a hivatalos nyilvánosság ma még a nyolcvanas évekhez képest is rosszabb – véli Haraszti –, inkább a kommunista propaganda korai, elvetemült radikalizmusához mérhető, amikor a valóságnak semmi befolyása sem volt arra, amit írtak.
A mai állami médiakörnyezet a modern médiatudományi kategória szerint úgynevezett push-média. Ezzel szemben az online média, akárcsak annak idején a szamizdat volt, pull-média: aktív fogyasztókat kíván, akik keresik, kiválogatják, megszerzik, vagy megtermelik maguknak az információt.
Médiák a fizetőfal mögött
A párhuzam része az is, hogy a mai független média kevés kivétellel egyre inkább fizetőssé válik, míg a propagandamédia természetesen ingyenes. Az illiberális állam központosította és elirányítja az állami származású reklámjövedelmet a neki nem tetsző helyekről, miközben a közösségi média is elszívja a reklámbevételt a tartalmat ténylegesen előállító médiáktól.
Ilyen körülmények között a független online sajtó egyre inkább fizetőfal mögé kényszerül. Ebben is némileg hasonlít a korabeli szamizdathoz, hiszen fizetni azért is kellett, de a megvásárolt példányt nemcsak a család olvasta, hanem tágabb körben is terjesztették, egy idő után pedig belépett a Szabad Európa Rádió (SzER), amelyik két műsorában (A holnap hullámhosszán, Kommentár nélkül) ismertette az aktuális tartalmakat. Vagyis a szamizdatvásárlónak ki kellett nyitnia a pénztárcáját, de egy sajátos bizniszmodell érvényesült: a közönségtámogatás szolidaritásalapon történt, és mások számára is elérhetővé tette – „felszabadította” – a tartalmakat. Hasonló üzleti elven működő médiára ma is találunk példát.
Azok a médiák, amelyek fizetőfal mögé vonulnak, a közönségfinanszírozás három demokratikus funkciója közül kettőnek megfelelnek: politikailag autonómok maradnak, és ha szűkösen is, de gazdaságilag is függetlenné válnak. Viszont a véleménybuborékokon nem képesek áthatolni, tartalmaik nem terjedhetnek, így kevéssé képesek alakítani a közvéleményt, újraépíteni a demokratikus nyilvánosságot. Ebben a fontos tekintetben akaratlanul a kezére játszanak az információk elszigetelésére törekvő rendszernek.
Fenntarthatatlan kettős beszéd
A rossz hír tehát az, hogy a szamizdat korához hasonlóan az kap ma független politikai híreket Magyarországon, aki pull-médiát használ, aki keresi az információkat, letölti, és meg is fizeti, de aki az úgynevezett push-médiatartalmak fogyasztására szorítkozik, az csak a propagandaszólamokat kapja – von mérleget Haraszti Miklós.
De bizakodóan hozzáteszi: jó hír, hogy a kettős beszédű civilizációk nem igazán hosszú életűek. A nyilvánosság hasadt kettőssége 1989-ben véget ért, és a mai változat is elkerülhetetlenül és hamarosan így jár, hiszen nincsenek jelen a „baráti tankok”, hogy fenntartsák a kettős beszédet.
Oroszország több mint 70 állatot, köztük egy afrikai oroszlánt, két barnamedvét és 45 fácánt szállított az észak-koreai főváros, Phenjan állatkertjébe.
