Illusztráció.
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Az utóbbi hónapokban két kisebb faluban is közmeghallgatást tartottak az Ormánság nyugati szélén, közel a Dráva-parti síksághoz. Az ezt megelőző másfél évben többször őrült nagy robaj bolygatta meg a falvak nyugalmát: mint helyben be is jelentették előre, nagy méretű munkagépek jelentek meg, amelyek kisebb földrengéseket előidézve alkottak 3D szeizmikus képet arról, hogy milyen kőolaj-lelőhelyek lehetnek a föld alatt.
A Szigetvártól délnyugatra található Istvándiban és Kétújfaluban a közmeghallgatások jegyezőkönyvei szerint egy amerikai-magyar olajvállalat képviselői igyekeztek megnyugtatni a helyieket, hogy nem kell félniük, attól még, hogy nagy léptékű kőolajtermelés indult be a falvaikban, ez őket semmilyen szempontból nem fogja hátrányosan érinteni. Istvándi polgármestere ezt nem hagyta annyiban, hosszasan sorolta a helyiek panaszait: az olajipari járművek gyors ütemben rombolják az utakat, a házakon repedések keletkeztek, a lakók gázszagúnak érzik az ivóvizet és daganatos megbetegedések miatt aggódnak.
Kétújfaluban már inkább egy egyoldalú tájékoztatást tükrözött a jegyzőkönyv, ahol az olajcég jelezte a környező települések lakóinak, hogy hamarosan egy jókora gyűjtőt építenek településük határába, és kész. De az elmondottakból az is kiderül, hogy nem akármilyen találatról van szó. Arra talán a területen kutató amerikai-magyar cégcsoport sem számított, hogy ekkora olajmezőre bukkannak.
Az elmúlt harminc évben nem találtak ilyen mezőt
– mondta február végén a kétújfalui közmeghallgatáson Ördögh Balázs, a beruházó cég műszaki igazgatója. A pettendi és az istvándi mezőkön, mint mondja, február végén már több mint napi hatezer hordó kőolajat termeltek, és ezt a közeljövőben egészen napi tizenegyezer hordóig tervezik fokozni.
Ez magyar viszonylatban nagyon sok. A Mol 2018-ban napi 13 ezer hordót hozott a felszínre Magyarországon*, és mivel az országban más cég nem nagyon rúg labdába ezen a területen, ezért úgy gondolhatnánk, hogy az új szereplő, a Magyar Horizont Energia Kft. (angol rövidítéséből HHE Kft.) belépésével akár duplázódhat is a magyar kőolajtermelés. Csakhogy a energiahivatal adatai szerint az év első három hónapjában összességében valamivel kevesebb kőolajat hoztak elő itthon a földből az utóbbi évek átlagánál – és ha ennek a fele immár a HHE-nek köszönhető, akkor a Mol termelése nagy valószínűséggel jelentősen visszaesett.
Úgy tűnik tehát, hogy már most, a termelés felfuttatása előtt is ez a szinte ismeretlen cég lett a legnagyobb magyarországi olajtermelő.
De ha – legalábbis magyar mértékkel – tényleg ilyen nagy ez a projekt, akkor miért nem hallani róla semmit? “Az, hogy ennek az olajmezőnek nem volt nagy sajtóvisszhangja, annak az az oka, hogy az Aspect Energy nem tőzsdei cég“, jegyezte meg ezzel kapcsolatban Ördögh. Az Aspect Energy valóban egy amerikai tőzsdén kívüli magáncég, amely a kétezres évek derekán felvásárolta a Magyar Horizont Kft-t, és az utóbbi években a TDE Services Kft.-vel együttműködve kezdett az olajtermelés fejlesztésébe. A projektben résztvevő két céget, a HHE-t és TDE Kft-t egyaránt megkerestük, de eddig nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Hiába a titkolózás, a Somogy- és Baranya megyei kormányhivatalok honlapján megtalálható nyilvános iratokból végig lehet követni az engedélyeztetési folyamatot, és a leadott dokumentációból azt is ki lehet olvasni, hol lesznek az olajkutak, a kőolajvezetékek és gyűjtőpontok. Ebből a következő térképet raktam össze:
*A kék keret a Lakócsa koncessziós terület körvonala, lombikok a gyűjtők, kék pöttyök az érintett települések, fekete vonalak a kőolajvezetékek, sárga a tervezett földgázvezeték. A dokumentumok szerint a Fánimajor és a Jánosmajor gyűjtők is össze vannak kötve a HHE-K-3-mal.
A Pettend körüli harminc tervezett, jellemzően két kilométeres mélységbe fúrt kútról, illetve az Istvándi és Kálmáncsa mellett már korábban megindított kutakból* több tíz kilométernyi kőolajvezeték szállítja majd az olajat egy Kétújfalu külterületéhez tartozó főgyűjtőbe, hogy onnan egy további tíz kilométeres vezetéken vigyék tovább a termelvényt Szigetvárra.
A pirossal lombikkal jelölt HHE-K-3 nevű főgyűjtőnél már adalékanyagokkal kezelik a nyers kőolajat, ami számos szeparátoron és tartályon folyik keresztül. De annyira nagy központot terveznek csinálni ebből a főgyűjtőből, hogy még egy további, 40 kilométeres földgázvezeték engedélyeztetési tervét is leadták már, ami az onnan délkeletre lévő, szintén a HHE birtokában lévő drávapalkonyai koncessziós területről viszi majd a földgázt a gyűjtőbe. Ezt is megépítenék még idén a második félévben.
A napi 10-11 ezer hordós mennyiséget megerősíti, hogy a beruházás részeként Szigetváron egy tíz állásos olajlefejtőt építenek, hogy vonaton szállíthassák tovább a kőolajat. Márpedig egy teljesen megrakott vonat éppen tízezer hordónyi kőolajat tud szállítani.* De nem kizárt az sem, hogy végül ennél is több lesz a termelés. A főgyűjtő kapacitása a beruházás második lépcsőjében már napi 2250 tonna lenne, azaz 15 ezer hordó kőolajra (és még 360 ezer köbméter földgázra) bővül. A kutak pedig egyenként 60-70 tonna, azaz 475 hordó olajat tudnak termelni egy nap, amiből kiszámolható, hogy harminc kút esetén akár napi 14,2 ezer hordó is lehet termelés. Ez már önmagában annyi, mint az utóbbi években átlagosan a teljes magyar kőolajtermelés volt.
Érdemes röviden megismerkedni az amerikai-magyar együttműködés szerencsés szereplőivel. A siker nem a semmiből jött, a HHE-t a korábban az USA-ban olajipari tapasztalatokat szerzett Ernyey Ibolya alapította 1998-ban, a néhány évvel későbbi amerikai tőkebevonás után a cég rövidesen a Mol után a második legnagyobb szénhidrogén termelő vállalat lett az országban. A cégnek azóta is a Bahama-szigeteken bejegyzett HHE America Inc. a tulajdonosa, amely az Aspect Energy leányvállalata. Ernyey maga is Texasba költözött, az Aspect korábbi honlapja szerint remek magyarországi hivatali és kormányzati kapcsolatainak mozgósításával segítette cégét.
A HHE sokáig főleg földgázban utazott (a legnagyobb beruházásaik Túrkevén, Vésztőn és Komádiban voltak a cégiratok szerint), de kutattak kőolaj után többek között az Őrségben és a Balaton közelében is. De már 1999-ben kutatták Barcs környékét is, erről tíz éve a helyi újság is írt. Ahogyan a Szénhidrogének Magyarországon című könyvben (pdf) olvasható:
A Barcs blokkon 2011-ben lezárult kutatásaik során a meglévő adatok és ismeretanyag újrafeldolgozása, valamint az új 3D szeizmikus mérések eredményei alapján a lemélyített hét kutatófúrás közül a HHE–Istvándi–1, –2, –4 és a HHE–Jánosmajor–2 fúrásokkal kőolaj-, ill. földgáz-telepeket fedeztek fel alsó-pannóniai képződményekben, badeni karbonátos kőzetekben és paleozoos összletben.
A mostani találat előzményei tehát visszanyúlnak két évtizedet, és úgy tűnik, szükség volt hozzá a korábbinál sokkal fejlettebb amerikai technológiához is, amelyekkel megtalálják a rejtett csapdába szorult kőolajtelepeket is.
A bányászat magyarországi rendszere koncessziókon alapul, amiben van is logika. Aki megszerzi a koncessziót, az évtizedekig jogot szerez a területen kutatásra és később a kitermelésre is, amennyiben betartja a szigorú előírásokat. Ezzel a cégeket érdekeltté tudják tenni a kutatásban, hiszen nem kell arra számítaniuk, hogy az általuk feltárt lelőhelyek kitermelését megrohanják más cégek, és emiatt a környezeti hatások is csekélyebbek lesznek.
A lakócsai koncessziós területet még 2015-ben nyerte el a HHE, a szerződést 2016 elején írták alá a fejlesztési minisztériummal, és ekkor hozták létre a kitermelésre jogosult Lakócsai Koncessziós Kft-t. Ebben az időben még hivatalosan nem lehetett tudni, hogy itt jelentős kőolaj lenne. A bányászati és földtani szolgálat honlapján található interaktív ásványvagyon-kataszterben sem látni még a HHE által felfedezett új olajmező kiterjedését.
Azt viszont most már nehéz lenne tagadni, hogy a kőolaj létezik, a kitermelésre jogosult Lakócsa Koncessziós Kft. ugyanis
már 2018-ban 15,6 milliárd forintnyi kőolajat adott el, amin 5,6 milliárd forint üzemi nyereséget ért el.
Érdekes az amerikai-magyar kooperáció felépítése. A lakócsai koncessziós céget már nem a Magyar Horizont Kft, hanem a közvetlenül a Colorado állambeli Denverből – az Aspect Holdings városából – tulajdonolt HHE Group Kft. birtokolja. A kutatás és a termelés gyakorlati megszervezésére pedig behoztak egy magyar céget, a két magyar magánszemély, Dávoti György és Szabó Mónika tulajdonában álló, a régiós piacon is jelentős tapasztalattal bíró TDE Services Kft.-t, és alapítottak egy közös vállalatot, az amerikai-magyar TDE ITS Kft.-t, amely végső soron intézi a Dráva környéki termelés mérnöki, pénzügyi, projektmenedzseri és egyéb ügyeit. A hitelbiztosítéki nyilvántartásból az is kiderül, hogy a megtermelt kőolajat a TDE ITS vásárolja meg a lakócsai koncessziós cégtől, és ez a cég értékesíti a Moltrade-Mineralimpex-nek.
Az egész projektet a jelek szerint egy nemzetközi energetikai cég, a svájci központú Mercuria SA finanszírozza, miután tavaly szeptember elején jelzálog került a HHE Group Kft, a Lakócsai Koncessziós Kft. és a TDE ITS Kft. eszközeire. A Mercuria egy óriás a globális energiakereskedelem világában, napi másfél millió hordó olaj megy át a kezükön (a világ összes olajának 1,5 százaléka), viszont, mivel az Aspecthez hasonlóan ez is egy tőzsdén kívüli cég, ezért viszonylag keveset tudni róluk.
A drávai kőolaj beruházás megtérülésénél fontos szempont lesz, hogy milyen áron sikerül értékesíteni a kitermelt kőolajat. Ebből a szempontból nem jó jel, hogy tavaly ősz óta a negyedével alacsonyabbak a világpiaci kőolajárak, elsősorban a világgazdasági lassulás jelei miatt.
Érdekes egyébként a Mol és a HHE viszonya azon túl is, hogy a HHE éppen letaszítja a Molt a magyarországi kőolajtermelés trónjáról. A két vállalat ugyanis 2006-tól kezdve közösenműködtette az alföldi földgázmezőik egy részét (konkrétan öt kutat Komádi térségében), és közösen is kutattak, mígnem a HHE szerint a Mol 2015-ben megsértette a közös tevékenységről* szóló megállapodást. Választottbírósági per indult Londonban, a HHE összesen 42 millió dollárt (nagyjából 13 milliárd forintot) követelt a Moltól. Végül azzal oldódott meg az ügy, hogy a Mol felmondta a megállapodást, és 5,57 milliárd forintért megvásárolta a HHE-től a közösen birtokolt mezők (tehát a jogok, ingatlanok és berendezések) maradék ötven százalékát. Erről sem voltak nyilvános hírek, csak a Mol éves jelentéseinek egy-egy bekezdéséből derült ki a történet.
A nyersanyag termelés egy erősen ellentmondásos tevékenység. Kétségtelenül van haszna, hiszen csökkenti az ország importigényét és energiafüggőségét, jól fizető állásokat és sok adót fizető vállalatokat hoz létre. Viszont közben aránytalanul nagy terhet tesz azokra, akik kénytelenek a lakókörnyezetük minőségének leromlásán keresztül elviselni a kedvezőtlen külső hatásokat.
A HHE projekt a koncesszióért nem fizethetett sokat a magyar államnak, mindössze 200 millió forintért tart számon a Lakócsa Koncesszió Kft. egy vagyoni értékű jogot, ami feltehetőleg ez lehet. Persze a koncesszió megszerzésének pillanatában még nem lehetett tudni, hogy itt találják majd a nagy kőolaj felfedezést. A bányajáradékot viszont várhatóan a legmagasabb, 30 százalékos kulccsal kell majd fizetni (mivel a termelés nagyobb lesz 200 kilotonnánál), így kétségtelenül milliárdos bevételei lesznek ebből a magyar államnak.
Hirtelen az érintett települési önkormányzatok egy része is sokkal gazdagabb lesz. Kétújfalu, Gyöngyösmellék és Várad egyaránt kétésfél-háromszor nagyobb költségvetésből gazdálkodhat idén, mint két éve, jelentős részben a semmiből százmilliós tétellé vált iparűzési adónak köszönhetően.
Az viszont egyelőre nem teljesen világos az önkormányzati költségvetések alapján, hogy a hirtelen gazdaggá vált falvak mire fogják költeni a pénzt. Más környező települések viszont a jelek szerint nem részesülnek ebből a nagy többletbevételből, így a 2011-es népszámlálás szerint roma többségű Pettend és Istvándi sem – pedig ezek területén is zakatolnak az olajkutak.
A helyi munkaerőpiaci helyzet elég gyászos – elnéptelenedő aprófalvakról van szó alapvetően, ahol általánosan alacsony a képzettség -, de nem ez a beruházás fogja kimozdítani a régiót a mozdulatlanságból. Az olajkutakat és -gyűjtőket alapvetően az ország más részéből érkező, magasan képzett mérnökök működtetik (nekik jellemzően Szigetváron bérelnek lakást), a helyiek legfeljebb az őrzés-védésbe tudnak beszállni.
A környezeti terhelés valóban súlyos probléma lehet. A Szigetvárig zárt rendszerű, gyűjtős-vezetékes rendszer az év végéig nem fog kiépülni, addig folyamatosan járnak a nehéz tartálykocsik, amelyekhez képest alultervezettek az utak, nem valószínű, hogy sokáig bírnák ezt a forgalmat. A kőolajjal együtt felhozott földgázt pedig a főgyűjtő megépüléséig nem tudják hasznosítani, ezért egyszerűen elégetik, azaz elfáklyázzák.
A háromszáz lakosú Gyöngyösmelléket gyakorlatilag körbeépítik olajkutakkal. A kutak nem fognak nagyon látszani, a gyűjtők “tájképileg elviselhető hatásúak lesznek”, az olajjal szennyezett vizet visszasajtolják a kútba, és a zaj sem lesz teljesen elviselhetetlen – részben azért is, mert a hivatal előírására erős fásításba kell kezdeni a létesítmények körül.
De azt a HHE által leadott dokumentáció is jelzi, hogy a szénmonoxid és a PM10 szennyezés mértéke is kimutathatóan emelkedni fog. Ennek a feldolgozhatatlan földgáz elégetése az oka. Igaz, a HHE által megbízott szakértő szerint a légszennyezés minden esetben az egészségügyi határérték alatt marad.
De ezen túl is fel kell készülni a “rendkívüli eseményekre”, amelyek kőolaj és földgáz esetén súlyos veszélyforrások lehetnek. Ha például kilyukad egy vezeték, akkor ásványi szénhidrogén vagy benzol kerülhet a talajba. A dokumentáció szerint ettől sem kell tartani, mert ennek legfeljebb átmeneti és korlátozott hatása lesz, a vezetékek automatikusan leállnak ilyenkor.
A tervezett hosszú földgázvezeték súrolni fogja a Bükkhát természetvédelmi területet – 45 méter távolságban kanyarodik az erdő szélétől -, ami azért lehet bajos, mert a vezeték meghibásodása tűz- és robbanásveszéllyel járhat. De az ormánsági erdők több darabja is nagyon közel van a különböző vezetékek nyomvonalhoz, akárcsak a Szentegáti-erdő természetvédelmi terület.
A HHE által felkért szakértő cég szerint a táj javarészt jellegtelen, degradált, fajszegény mezsgyékből, néhol invazív fajok alkotta spontán vagy ültetett erdőkből áll. De itt-ott biztosan a természet húzza majd a rövidebbet ebben a beruházásban is. Az egyik kút például – konkrétan a HHE-Kistamási-D-3 nevű – egy szép erdő, az Egresberek (“jó természetességű, idős gyertyános-tölgyes”) területén helyezkedik el. Ezt várhatóan kivágják, hogy odaférjen az olajkút. A kormányhivatal azonban nem problémázott ezen, nem rendeltek el környezeti hatásvizsgálatot sem, az előzetes eljárás keretében megadták az engedélyt.
Bárhogyan is lesz, nagyon meglepő lenne, ha Magyarország Szaúd-Arábiává válna az ilyen projektek miatt.
Hazánk a szakemberek szerint “érett kutatási terület” szénhidrogén szempontból. Az MBFSZ ásványvagyon-nyilvántartása szerint 152 millió hordó Magyarország maradék kitermelhető* kőolajvagyona (az összes jóval több, 1,7 milliárd hordó,* csak annak a nagyját a mai technológiával nem lehet kitermelni, mint makói gázmező esetében), miközben a termelés, mint láttuk, évente 4,5-5 millió hordó körül alakul.
Ez a hazai kereslet tizedének kielégítésére sem elég, tehát ahhoz, hogy Magyarország kőolajból önellátó legyen, még tucatnyi olyan találat kellene, mint ez a mostani. Korábban egyébként lényegesen nagyobb volt a magyar kőolajtermelés, 1977 óta összesen már 730 millió hordó kőolajat termeltek ki Magyarországon. Ez soknak hangzik, pedig ennyiből is csak egy hétig tudnánk ellátni a világot. Más kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán ilyesmibe ruházni milliárdokat, amikor az emberiség megmaradását egyedül a fosszilis energiahordozóktól való radikális elfordulás tudná garantálni.
(G7)
A tudományos kutatások néha fura dolgokon keresztül jutnak el ahhoz az eredményhez, amit várnak tőlük. Most a spagetti van soron. 
