1p
Az olajár és vele a benzinár csökkenése mérsékelheti az inflációt az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy ezért csökkenthette a korábbi 5,6 százalékról 5,3 százalékra idei inflációs előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank. A megkérdezettek az év hátralévő hónapjaiban monetáris enyhítésre számítanak, 6,5-6,75 százalékos év végi jegybanki alapkamattal számolnak.

A Magyar Nemzeti Bank a mai kamatdöntő ülése után bejelentette, hogy lefelé módosítja a GDP-re és az inflációra vonatkozó előrejelzését. Az MTI által megkérdezett elemzők egyöntetűen az üzemanyagok árának várható csökkenését jelölték meg okként, aminek a hátterében a világpiaci árak csökkenése áll.

Forintban számolva áprilisban az olajár 28 ezer forint volt, most 21 ezer, ami több mint 20 százalékos csökkenés, és hasonló tendencia érvényesül a benzinárban is - mondta Suppan Gergely. A TakarékBank senior elemzője hozzátette, hogy az üzemanyagárak a magyar fogyasztói kosárban 8,5 százalékos súllyal szerepelnek, így egy 20 százalékos áresés akár 1,5 százalékponttal is mérsékelheti az inflációt. Májusban már 5,3 százalékra lassult a 12 havi infláció, a mutató júniusban tovább eshet - jelezte az elemző. A TakarékBank prognózisa szerint jövőre az infláció 3,7 százalék lesz, ami egy kissé magasabb az MNB most kiadott 3,5 százalékos mutatójánál, de Suppan Gergely úgy látja, hogy tartós olajárcsökkenés illetve a forint erősödése esetén a jövő év végére 3 százalék körül alakulhat az infláció.

A CIB Bank erre az évre 5,6 százalékos inflációt vár, de az olaj és benzinárak esése nyomán "benne van az MNB által várt 5,3 százalék is" - közölte Jobbágy Sándor. A CIB Bank elemzője szerint jövőre 3,7 százalékos fogyasztói árdrágulás számítható, a mutató megegyezik a 2013 decemberre várt adattal. Mindkét elemző kamatcsökkenést vár 2012 hátralévő részében, decemberre a CIB 6,5 százalékos, a TakarékBank 6,5-6,75 százalékos kamattal kalkulál.

Bebesy Dániel a Budapest Alapkezelő portfólió menedzsere szerint az év elejéhez képest javuló inflációs kilátások, az egyre gyengébb gazdasági növekedés, az IMF-tárgyalások várható megkezdése és a feltörekvő piaci országokat általánosságban jellemző alacsony kamatszint egyre több monetáris tanácstagot terel majd a kamatcsökkentést szorgalmazók táborába. Az elemző úgy véli, hogy az eurózóna kilátásaival kapcsolatos bizonytalanság, illetve az IMF-tárgyalásokon várható feszültségek továbbra is rendkívül óvatos monetáris politikát indokolnak, ami azonban nem zárja ki a monetáris kondíciók enyhítését.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szerint ezzel a prognózissal az MNB a piaci konszenzust "lőtte be", mivel a Reuters konszenzus 2012-re 0,8 százalékos GDP csökkenést mutat. A CIB erre az évre 0,5 százalékos GDP csökkenést vár - tette hozzá.

A TakarékBank idei GDP előrejelzése is jobb mint a jegybanké, Suppan Gergely a 0,3 százalékos visszaesést azzal magyarázza, hogy anyabankjuk a konszenzusnál gyorsabb gazdasági növekedést vár Németországban, a piac 0,6-0,8 százalékot, míg a DZ Bank 1,4 százalékot. Kétségtelen, hogy a 0,3 százalékos GDP csökkenés lefelé mutató kockázatot takar - jelezte Suppan Gergely.

Az MNB jövő évi 0,8 százalékos GDP prognózisa - amely márciusban még 1,5 százalék volt - elmarad a jelenlegi piaci konszenzustól, amely 1,0-1,1 százalék - kommentálta az adatot Jobbágy Sándor. A CIB Bank elemzője kissé optimistább, 1,3 százalékos növekedést vár jövőre.

A TakarékBank is az MNB-nél gyorsabb, 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2013-ra - mutatott rá Suppan Gergely. Az elemző emlékeztetett arra, hogy beindul az Audi új kapacitása, és a bázishatás is javíthatja a jövő évi GDP-t, hiszen az idei első negyedévi mínusz 0,7 százalékot "nem lesz nehéz felülmúlni".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG