Budapest Alapkezelő
Befalap Nem szabad az összes tojást egy kosárba tenni
Márkázott tartalom | 2020. május 4. 06:04
A Budapest Alapkezelő számos ügyfele a mostani negatív tőkepiaci helyzetet, az alacsony árfolyamokat kedvező beszállási lehetőségnek látja és próbálja megragadni az alkalmat további vásárlásra, kockázatnövelésre – mondta el az alapkezelő vezérigazgatója, Kovács Ildikó. Akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy az általa irányított intézmény a Privátbankár.hu – Klasszis 2020 szavazáson rendkívül jól szerepelt: öt kategóriában is bejutott az első három közé, ebből háromban az élen végzett.
Részvény / Deviza / Áru Részvények válság idején: a nagy amerikai techcégekre érdemes figyelni?
Privátbankár.hu | 2020. április 3. 10:58
A Klasszis 2020 díjak rendhagyó, virtuális díjátadója kapcsán portfóliómenedzsereket kértünk fel arra, értékeljék a 2019-es évet és a 2020-as kilátásokat. Richter Pál, a Budapest Alapkezelő szakembere arról beszélt: 3-5 éves időtávval számoljon az, aki részvénybe fektet.
Részvény / Deviza / Áru Te mersz kockáztatni? Így takarítanak meg a magyarok
Eidenpenz József | 2016. május 25. 16:00
A Budapest Alapkezelő által készített felmérés szerint 2013 és 2016 között 34-ről 55 százalékra nőtt azok aránya, akik rendelkeznek megtakarításokkal. Sokan még mindig valamilyen bankbetétben tartják pénzüket, akár lekötés nélkül is, az alapok aránya stagnált, az ingatlanoké nőtt. A legszívesebben állampapírba, bankbetétbe vagy ingatlanba fektetnének.
Részvény / Deviza / Áru Hol van még itt rendes hozam széles e vidéken?
Eidenpenz József | 2015. szeptember 21. 13:05
A történelmi tapasztalatok szerint egyáltalán nem olyan rossz a tőkepiacok teljesítménye az amerikai kamatemelés után, mint sokan gondolják – derült ki a Budapest Alapkezelő sajtóbeszélgetésén. A részvénypiacokat és a kötvénypiacokat sem feltétlenül érintette rosszul. A cég olyan alapokat válogatott össze, amelyeknek jó esélyük van a magyarországi minikamatok túlszárnyalására.
Pénzügyi szektor Profitgyárat vett az állam?
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 4. 15:40
Kiemelkedő félév végén vette át az állam a Budapest bankot - nem ezért, de az év második felére a profitdinamika lassulására számít a bank.
Részvény / Deviza / Áru Te mibe fektetnél egymilliót? Óriásit ugrott az ingatlan a listán
Eidenpenz József | 2015. június 9. 12:48
A Budapest Alapkezelő felmérése szerint egy év alatt többszörösére ugrott azok aránya, akik ingatlanba fektetnék megtakarított pénzüket. Érezhető a brókerbotrányok hatása, nagy a készpénz és a folyószámla aránya, előkelő helyen az állampapír, többen választanának alapokat is. A Nasdaq történelmi csúcson van, mégsem lufi.
Makro / Külgazdaság A forint engedte a vágást - meddig mehetnek el Matolcsyék?
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 15:32
Nem okozott meglepetést az elemzők számára a jegybank mai lépése. Egybehangzó a vélemény, hogy a gazdasági környezet engedi a további lazítást.
Befalap Túl alacsony a kamat? Ez lesz idén a befektetési sláger – interjú
Privátbankár.hu | 2015. április 13. 10:42
Aki hozamot szeretne, kockázatot kell vállalnia, hosszabb futamidejű kötvényekkel vagy részvényekkel. Az alapkezelő nem brókercég; ilyen kifinomult ellenőrzési rendszer, mint itt, messze nincs az értékpapírcégeknél. Aki évekig dolgozott a megtakarításáért, szánjon rá legalább pár órát, hogy befektetési döntését meghozza – interjú Konkoly Miklóssal, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatójával.
Befalap Óvakodj a kötvényektől? Az alapok is profitálhatnak a brókerbotrányból
Eidenpenz József | 2015. március 25. 13:36
Megijedtek-e az ügyfelek a befektetési alapoktól a brókerbotrányok kapcsán, vagy esetleg éppen ellenkezőleg, profitálni fognak az eseményekből az alapkezelők? Mi lesz a kockázatvállalási hajlandóságukkal? Mi a legnagyobb hiba, amit az ügyfelek el szoktak követni? – merült fel a Dorsum Zrt. alapkezelői klubjában.
Állampapír / Kötvény Alacsony az állampapír-hozamunk? Nézd meg Németországot!
Eidenpenz József | 2014. november 25. 11:45
Bár sokat csökkentek nálunk az állampapír-hozamok, még mindig jóval meghaladják az irányadó német kötvényekét. A magas kamatozású feltörekvő országok köréből már kikerültünk, de tovább csökkenhetnek a hozamok – mondta Bebesy Dániel vezető elemző a Budapest Alapkezelőnél.
Karrier Új vezető a Budapest Alapkezelőnél
Privátbankár.hu | 2014. augusztus 12. 13:35
Idén augusztustól Konkoly Miklós tölti be a Budapest Alapkezelő vezérigazgatói pozícióját. A széleskörű pénzügyi tapasztalattal rendelkező szakember 2007 óta vezeti a bankcsoport privát banki üzletágát.
Befalap Hozamot akarsz, vagy inkább nyugodtan szeretnél aludni? – interjú
Eidenpenz József | 2014. április 18. 06:09
Mivel lehet magasabb hozamot elérni a szinte történelmi mélységekbe süllyedt banki kamatoknál? Kötvényalappal, vegyes alappal, külföldi vállalati kötvényekkel, vagy részvényekkel? A kisbefektetők melyik felé mozdulnak el, mennyire hajlandók kockázatot vállalni? – interjú Pázmándi Lászlóval, a Budapest Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével.
Befalap Mit ér a megtakarítás, ha euró alapú?
Privátbankár.hu | 2014. április 9. 14:30
Egy év alatt 50 százalékkal tudta növelni kezelt vagyonát a Budapest Alapkezelő. Nincs kimondott slágertermék, a befektetők mindennek örültek, ami nagyobb hozamot hozott a bankok betéti kamatánál. 2013-ban az egész alapkezelői szektor jelentős növekedést tudott felmutatni. Videóinterjú
Befalap Megvan az Év Alapkezelője és az Év Portfóliómendzsere - itt a lista
Privátbankár.hu | 2014. március 28. 06:10
Március 27-én egy ünnepélyes gála keretében adták át a Privátbankár.hu Klasszis 2014 díjakat a magyarországi befektetésialap-piac legkiemelkedőbb szereplőinek. Az Év Portfóliómenedzsere Szalma Csaba lett, az Év Alapkezelője pedig a Concorde Alapkezelő.
Makro / Külgazdaság Meddig lehet ezt folytatni? Egyre több a veszély, kisebb a mozgástér
Privátbankár.hu | 2014. március 25. 14:59
Ezúttal a várakozásoknak megfelelően lépett a Monetáris Tanács: 10 bázisponttal vágták meg kedden az alapkamatot. A kérdés, hogy ez volt-e az utolsó csökkentés, vagy folytatódhat? Egyre több a kockázat és egyre szűkül az MNB mozgástere.
Befalap A következő exportcikkünk a befektetési alap lesz?
Eidenpenz József | 2014. március 11. 12:25
Árfolyam 250, 280, majd 300. Az utóbbi mintegy tíz évben egyre feljebb került az euró/forint árfolyam centruma, kérdés, jön-e újabb szint. A Budapest Alapkezelő tavaly közel 50 százalékkal növelte az alapjaiban kezelt vagyont és már 50 milliárd forintot kezel cseh alapokban.
Befalap Öt szűk esztendő után ismét eljön az ingatlanalapok ideje?
Eidenpenz József | 2014. január 6. 06:10
A nagyon alacsonyra süllyedt forintkamatok ismét elhozhatják az érdeklődést az ingatlanalapok iránt. Kérdés, hogy képesek lesznek-e megfelelő hozamokat kínálni, és mennyire emlékeznek majd a befektetők 2008-2009-re. Mementó pedig van, az alapok mezőnyének egy része ugyanis még ma is valamiféle roncsderbire hasonlít.
Befalap Alacsonykamat-mizéria: Újabb alapkezelő lépett az abszol-útra
Privátbankár.hu | 2013. november 11. 11:08
A Budapest Alapkezelő új alapot indít, amely más abszolút hozamú alapok befektetési jegyeibe fektet. Ez az egyik legnépszerűbb kategória jelenleg, az átlagos hozamuk évi hat százalék volt az utóbbi egy évben, de sokan kétszámjegyű teljesítményt értek el.
Makro / Külgazdaság Nem lepte meg a piacokat az Ecofin
Privátbankár.hu | 2013. június 21. 16:14
Szakértők szerint jelentős teljesítmény, hogy megszűnt a Magyarország elleni eljárás, és nagy megkönnyebbülést jelent.
Befalap A jó reálkamat nemcsak a gazdagok kiváltsága
Eidenpenz József | 2013. május 16. 16:30
Mit lehet csinálni akkor, amikor a kamatszint ennyire rendkívülien alacsony? – tette fel a kérdést Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a cég sajtóebédjén. A válasz valahol a részvények irányában keresendő. Szomorú eredményeket hozott a kisbefektetők között végzett felmérés.
Befalap Körkép aranyárzuhanás után – vajon mi van a magyar árupiaci alapokban?
Eidenpenz József | 2013. május 10. 06:10
Nem sok örömet okoztak a befektetőknek az árupiaci termékek mostanában, a látványosan zuhanó aranyon kívül a többi is inkább lefelé tendált. Mintegy féltucatnyi hazai nyílt végű alap fektet viszont be ezen a területen, mi lehet a helyzet velük?
Befalap Ez az a 11 százalék, amely 0 és 7,2 között bárhol lehet
Eidenpenz József | 2013. január 18. 13:35
Hónapról hónapra új és új tőkevédett alapokat kínálnak bankjaink, az innovációk száma határtalan. Az egyikkel már a forintra is lehet spekulálni, akkor kap magasabb hozamot az ügyfél, ha az árfolyam nem lép ki egy bizonyos sávból. Kérdés, nem túl szűk-e az a sáv a mostani bizonytalan tőkepiaci környezetben, és megéri-e évi bizonytalan 7,2 százalékért kockáztatni.
Befalap 20 évnyi befektetés: Oscar-gála a magyar alappiacon
Privátbankár.hu | 2012. november 29. 09:21
A magyar befektetési alappiac idén ünnepli a 20. évfordulóját, ennek kapcsán díjazták az alapokat és a szektor kiemelkedő személyiségeit.
Részvény / Deviza / Áru Merre tovább, tőzsdék? - ne játssz macsót a piacokkal szemben!
Eidenpenz József | 2012. szeptember 19. 14:58
Annak ellenére emelkedtek a tőzsdék, hogy a vállalati profitok elmaradnak a várakozásoktól, a globális konjunktúra aggasztó, sem a részvények, sem a feltörekvő piaci devizák nem mondhatók olcsónak és az amerikai és európai pénzpumpa sem volt igazán meglepetés. A fenntartások ellenére sem szabad azonban szembe menni a piacokkal – tartja a Budapest Alapkezelő. A magyar gödör alját még nem látják.
Makro / Külgazdaság A csökkenő olajár miatt enyhülhet az inflációs nyomás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 17:05
Az olajár és vele a benzinár csökkenése mérsékelheti az inflációt az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy ezért csökkenthette a korábbi 5,6 százalékról 5,3 százalékra idei inflációs előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank. A megkérdezettek az év hátralévő hónapjaiban monetáris enyhítésre számítanak, 6,5-6,75 százalékos év végi jegybanki alapkamattal számolnak.
Deviza / Áru Budapest Alapkezelő: recesszió biztosan lesz, IMF-megállapodás csak talán
Eidenpenz József | 2012. április 11. 12:58
Még sokáig tartó és mélyülő recessziót vár a hazai gazdaságban a Budapest Alapkezelő, a reáljövedelmek és a hitelterhek miatt a fogyasztás is tovább csökkenhet, a beruházások gödörben vannak. A jelenlegi adósságpályánk fenntarthatatlan, de úgy látszik, ez a politikusokat kevéssé zavarja. A forint jó helyen van 250 és 300 forint között, a dollár erősödhet.
Friss
hírlevél