6p
Közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést a Főtáv, amelynek vezérigazgatóját hétfőn menesztette Karácsony Gergely főpolgármester. 

Látszólag minden előzmény nélkül menesztette a Főtáv vezérigazgatóját Karácsony Gergely főpolgármester. Valódi meglepetést azonban sem az érintettnek, sem a kabinet tagjainak, se a Fővárosi Közgyűlés tagjainak nem okozott. Mitnyan György ugyanis egyike azon fővárosi cégvezetőknek, akik Tarlós István főpolgármestersége idején klasszikus politikai ejtőernyősként landolt a nekik kinézett gazdasági társaságok élén.

Mitnyan soha nem tartozott a Fidesz hardcore politikusai közé, de az elmúlt évtizedekben elég jól fizető állásokat sikerült megcsípnie magának, amelyeket kisebb-nagyobb botrányokkal tarkítva töltött be. A Fidesz jelöltjeként választották meg a XII. kerület polgármesterévé 1998-ban és két cikluson át sikerült megtartania a posztot.

Polgármesterségének nyolc éve kevés nyomott hagyott a kerületben és politikai közéletben. De azok mélyre sikeredtek. Senki nem bizonyította ugyan, de mindmáig makacsul tartja magát az a legenda, hogy a képviselőtestület üléseire egy piros és egy zöld békával érkezett, ha nemmel kellett szavazni, akkor a pirosat, ha igennel, akkor a zöldet emelte fel, ezzel jelezve, mi a helyes döntés.Az viszont cáfolhatatlan tény, hogy 2005-ben öltözködési előírásokat tartalmazó, úgynevezett dress-code-ra vonatkozó előterjesztést nyújtott be a Fővárosi Közgyűlésben, amely a testület méltóságának megőrzése érdekében meghatározta volna a fővárosi képviselők ülésteremben való megjelenését.

A szoknyának például olyan hosszúnak kellett volna lenni, hogy a térd felett legfeljebb 2-3 centi villanjon ki, "de ezt is szigorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy teljesen tökéletes lábakkal rendelkezünk". Az előterjesztést elvetette az akkor még Demszky Gábor főpolgármester vezette testület.

Ennél sokkal kevésbé vicces történet a XII. kerületben engedély nélkül felállított Turul-szobor, amelyet végül a jelenlegi polgármester Pokorni Zoltán javaslatára később második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékművére kereszteltek át, a Demszkyt váltó Tarlós István vezette főváros pedig nem bontatta el a törvénysértően állított szobrot. Az emlékművön  felsorolt háborús áldozatok és hősök között egyébként Pokorni apai nagyapja, Pokorni József, és egyik nagybátyja, a nyolcévesen elhunyt Pokorni Károly is szerepel. A nagyapáról idén novemberben kiderült, hogy valójában a nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható. Pokorni azóta kezdeményezte a nagyapa nevének eltávolítását a szoborról.

Mitnyan Pokorni polgármesterré választása után sem tűnt el végleg a politikai süllyesztőben. Előbb Tarlós István pénzügyi tanácsadójaként tűnt fel, majd 2015 jnauár elsejétől átvette a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. vezetését. Kinevezése egyértelmű politikai gesztus volt, de még kritikusai is elismerik, hogy az évek múltával egyre inkább belejött a 650-670 fős vállalat vezetésébe.

A cég árbevétele 40 milliárdról 2018 végére 44,5 milliárdra emelkedett és a fűtés mellett megkezdte a hűtési és a napelem üzletág kiépítését. A múzeumi negyed és a Biodóm számára például a Főtáv biztosítaná a hűtést. Feltéve persze, hogy ezek megépülnek. A budapesti távhőgyűrű kiépítésével pedig olyan helyeken is igénybe vehetővé válik a cég szolgáltatása, amelyek eddig nem csatlakozhattak rá a rendszerre. A fejlesztés révén a Főtáv biztosítja majd a hőszolgáltatást az Eiffel műhelyház működéséhez is. A beruházások nagyrészt uniós forrásból valósultak meg.

De a Főtáv-vezérigazgatósága sem múlt el botrány nélkül. A legnagyobb vihart a cég gépkocsi-flottájának 2016-os leselejtezése kavarta. Az első körben értékesített 51 haszongépjárművön ugyanis nem a fővárosi cég nyert, hanem a járművek darabját 40 és 700 ezer forint közötti áron felvásárló Rácz Kelet-Pest Kft. Az egyik 40 ezer forintért megvett 13 éves Ford Transitot kicsivel később már 1,49 millióért hirdette a kereskedő. Az önkormányzat által elrendelt belső vizsgálat több szabálytalanságot és furcsaságot tárt fel. Az ellenőri jelentés végső konklúziója szerint a cég pénzügyi mérlegének hihetősége is megkérdőjelezhető. Mitnyan vette a lapot és az azóta eltelt idő különösebb botrányok nélkül telt el.

A Privátbankár információi szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy ne történt volna semmi vitatható ezen időszak alatt. Az új városvezetés több szerződést is vizsgál, amelyek gyanúra adnak okot.

A merítés elég nagy. Az Mfor korábban közölt összeállítása szerint a fővárosi önkormányzat és cégei 2011 és 2017 közötti hét évben 1400 milliárd forintot meghaladó értékben kötöttek szerződéseket különféle tenderek eredményeként. S ebben a két, választásokkal és jellemzően fokozott pénzszórással járó választási év - 2018 és 2019 - még csak nem is szerepelt. Anagy kondérból a Főtávnak is jutott. A jelzett időszakban a Korrupciókutató Központ adatbázisa szerint csaknem 46 milliárdot költöttek el különféle közbeszerzéseken keresztül. Ebben egyébként nincs benne az a két nagy értékű kontraktus, amelyet a cég idén szeptemberben, illetve közvetlenül a választások előtt kötött.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint szeptember közepén írták alá a csaknem kétmilliárdos szerződést tervezett hibaelhárítási feladatok elvégzésére, illetve új fogyasztók távhőszolgáltatásba történő bekötésére,amelyben például a gépészeti rezsióradíjként nettó 16500 forint szerepel. Összesen négy ajánlat érkezett be, amelyek közül a Terra 21 Közmű és mélyépítő Kft., valamint az OT Industries két cége alkotta konzorciumot választották ki.

November végén hirdették ki a Főtáv Zrt. és leányvállalatainak telephelyein végzendő létesítményüzemeltetésre, karbantartása, vagyonvédelemre valamint takarításra és pénz- és értékszállítási feladatok elvégzésére kiírt pályázat eredményét, de a szerződést jóval korábban, az önkormányzati választások előtt egy nappal írták alá a felek. Ennek értelmében a Fénysziget Kft. és a He-Ba Kft. 2,06 milliárd forint fejében 36 hónapig végzi a fenti munkákat a cég 39 telephelyén.

A Fénysziget egyébként visszatérő partner, hiszen 2016-ban is ők nyerték a létesítményüzemeltetésre kiírt tendert, csak akkor 360 milliért vállalták a munkát egy másik konzorciumi taggal. De ez a jelenleg néhány tucat alkalmazottal dolgozó cég takarítja az újpesti piacot is 2012 óta, illetve hegyvidéki önkormányzattól is kaptak már megbízást. A még kevesebb embert foglalkoztató He-Ba Kft. is több helyre dolgozik, árbevétele tavaly már elérte a 750 milliót. Míg a Fénysziget árbevétele 2018 végére egymilliárd fölé emelkedett. Az új Főtáv-szerződéssel az idén minden bizonnyal újabb lendületet vehetnek a vállalkozások.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG