3p

Legalábbis a hivatalos adatok szerint. A foglalkoztatottsági és a munkanélküliségi mutatók mellett a többi közt a keresetekről is közöl új mutatókat a KSH. 

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a foglalkoztatottság és a munkanélküliség augusztusi, illetve a keresetek júliusi mutatói, valamint a kormányzati szektor második negyedévi egyenlege.

Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és a munkanélküliség augusztusi adatait.

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve.

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma, az adat 12 ezerrel több az előző havinál és 94 ezerrel az egy évvel korábbinál.

Szerdán a keresetek júliusi adata jelenik meg.

Júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

(Illusztráció. Fotó: MTI)
(Illusztráció. Fotó: MTI)

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 3,1 százalékkal emelkedett.

Az átlagkereset emelkedése jelentősen elmaradt az előző hónapokban mérttől, mert a növekedés ütemét erőteljesen visszafogta a tavaly júniusban az egészségügyben kiosztott rendkívüli 500 ezer forintos juttatás, amely akkor jelentősen megemelte az átlagkeresetet.

A bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 445 900 forint volt, 6,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a költségvetésben pedig 417 800 forint, ami 4,0 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

Csütörtökön az ipari termelői árak augusztusi alakulását közli a KSH.

Júliusban a belföldi értékesítési árak 18,3 százalékkal, az export értékesítési árak 13,0 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva.

A belföldi árak növekedési üteme 2,9 százalékponttal, az exportáraké 3,3 százalékponttal volt magasabb az előző havinál. Az ipari termelői árak átlagosan 14,8 százalékkal nőttek egy év alatt az előző havi 11,6 százalékos emelkedést követően. Az áremelkedés ütemét elsősorban a nyers-, az alap- és az üzemanyagok drágulása, valamint a forint euróval szembeni árfolyamváltozása befolyásolta.

Pénteken a külkereskedelmi forgalom júliusi második becslését, és a kormányzati szektor második negyedévi egyenlegét közli a KSH.

Az első becslés szerint júliusban az export euróban számított értéke 10,0 az importé 14,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A külkereskedelmi mérleg 379 millió euróval romlott és ezzel 193 millió euró deficitbe fordult.

Az áruforgalmi mérleg tavaly áprilisban zárt utoljára hiánnyal.

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya.

A kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedése miatt az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott.

A jelentős romlás a Covid19-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye. A kormányzati szektor bevétele 5008 milliárd forint volt 150 milliárd forinttal, 3,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a kiadások 814 milliárd forinttal, 16,3 százalékkal 5796 milliárd forintra nőttek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG