7p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A tavalyi év történelmi gazdasági zuhanását követően a politikusok és az elemzők is világszerte óriási GDP-növekedéssel számolnak. A Világbank azonban korántsem ilyen derűlátó, szerintük ehhez gyors vakcinázásra lenne szükség. Érdekesség, hogy az elmúlt napokban az oltóanyagok lassabb ütemű érkezése miatt a magyar politikusok is panaszkodtak.

2020 nem csak egészségügyi szempontból volt fekete év, de a világ legnagyobb gazdaságai is óriási visszaesést szenvedtek el. A korábbi statisztikák szerint Európát a második világháború óta nem látott gazdasági megrázkódtatás érte. Természetesen ez alól Magyarország sem jelent kivételt, az év végén Matolcsy György, az MNB elnöke a helyzetet elemezve megjegyezte, hogy 2020 a magyar gazdaság egyik fekete éve lesz, hiszen az elmúlt 100 év ötödik legnagyobb visszaesését szenvedjük el. A jegybank várakozása szerint 6-6,5 százalékkal csökkenhet a magyar GDP. Igaz, a 2021-es kilátások kapcsán az elnök kifejezetten optimista, hiszen úgy vélekedett, hogy minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el. Kulcskérdés azonban szerinte is, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét.

Kulcskérdés az oltás

A járvány pedig továbbra is problémát jelent, hiszen Európában ugyan a második hullám, úgy tűnik, tetőzött, ám a vírus mutációi miatt a fenyegetettség továbbra is nagyon magas. A kontinensen a korlátozások szinte minden országban a december eleji szinten vannak, esetleg még annál is szigorúbbak. Ez pedig a gazdasági visszapattanás szempontjából rejt veszélyeket.

Nem véletlen, hogy az év elején közzétett elemzésében az egyik legtekintélyesebb nemzetközi pénzügyi intézmény is a koronavírussal kapcsolatos kockázatokra hívta fel a figyelmet. A Covid-19 utáni globális gazdasági fellendülés nagyban függ az oltások sikeres bevezetésétől - figyelmeztetett a Világbank, hozzátéve, hogy késedelem az idei évre várt növekedési ütemet akár meg is felezheti. Így viszonylag nagy annak a valószínűsége, hogy "lassú és kihívásokkal teli fellendüléssel néz szembe a világ".

A Világbank a napokban megjelent elemzésében azt prognosztizálta, hogy a globális GDP-növekedés 2021-ben 4 százalékos lesz. Mindez azt jelenti, hogy a gazdasági aktivitás 2022-re még mindig 4,4 százalékkal maradna a pandémiát megelőző pályától. Ehhez a növekedési ütemhez is arra van szükség, hogy a fejlett gazdaságokban folytatott oltási kampányok gyorsan haladjanak, és a járványt a nagyobb gazdasági erejű feltörekvő és fejlődő országokban is megállítsák 2021 második felére.

Ugyanakkor még ezt a növekedési pályát sem lehet biztosnak tekinteni, a járvánnyal kapcsolatban számos olyan tényező van, ami kisiklathatja. Például, ha a fertőzések száma továbbra is növekedik, és az oltások bevezetését a nagyobb gazdaságokban a vakcinák előállítása és logisztikáka hátráltatja. De az is komoly kockázatnak vélik, ha az emberek nem oltatják be magukat, és emiatt lassú lesz az immunizálás. A Világbank becslése szerint ebben az esetben a globális GDP csak1,6 százalékkal fog bővülni.

Lassan halad az immunizálás

David Malpass, a Világbank elnöke szerint az oltások kapcsán számos nehézség látható. Véleménye szerint a fejlett gazdaságú országok szerezték meg a vakcinákat, ám ennek ellenére a lakosság immunizálása csak nagyon lassan halad. A vezető azt reméli, hogy felszabadítják a vakcinák egy részét, így ezek a szegényebb országokba is hamarosan eljuthatnának.

Az európai hatóságok hiába hagyták jóvá az első vakcinát, amelyet a Pfizer és a BioNTech fejlesztett, és jutottak el az első szállítmányok az EU-ba, az oltás akadozva indult meg. Számos kritikát váltott ki például az, hogy Franciaország az első héten csak 350 embert oltott be, míg Németország kormányát azzal vádolják, hogy nem sikerült elegendő adagot beszereznie.

David Malpass, a Világbank elnöke nem túl optimista (Forrás: icf.org)
David Malpass, a Világbank elnöke nem túl optimista (Forrás: icf.org)

"A politikai döntéshozók óriási kihívásokkal néznek szembe - a közegészségügy, az adósságkezelés, a költségvetési politika, a központi banki és a strukturális reformok terén -, miközben megpróbálják biztosítani, hogy ez a még mindig törékeny globális fellendülés komolyabb lendületet vegyen, és megalapozza a robusztus növekedést" - mondta David Malpass. A kilátások a fejlett és a feltörekvő gazdaságok számára egyaránt komorak. A Világbank központi forgatókönyve szerint a fejlett világban az idén átlagosan 3,3 százalékos növekedés várható. Ha Kína növekedésétől eltekintünk - ahol a kibocsátás várhatóan 7,9 százalékkal bővül idén –, akkor világszinten a GDP átlagosan 3,4 százalékkal fog növekedni.

Az újabb engedélyek növelhetik a tempót

Természetesen a politikusok szeretnék felgyorsítani a lakosság immunizálását, ám az eddig Európában és Észak-Amerikában is engedélyezett vakcina fejlesztője, a Pfizer nem tudja ellátni az egész világot oltóanyaggal. Nehéz eldönteni, hogy a döntéshozók festettek túl optimista képet, vagy a vállalat küzd nehézségekkel, de úgy tűnik, az előzetesen várt tempónál lassabb az ellátás. Így kulcsfontosságú, hogy lehetőség szerint több vakcina is rendelkezésre álljon.

Szállításra készítik elő a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcináját 2020. december 20-án. (Fotó: MTI/AP pool/Paul Sancya)
Szállításra készítik elő a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcináját 2020. december 20-án. (Fotó: MTI/AP pool/Paul Sancya)

Ebből a szempontból kifejezetten jó hír, hogy szerdán az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta az Európai Unióban az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus elleni oltóanyagát. Az EU volt a negyedik, amely zöld utat adott a szernek, az Amerikai Egyesült Államok még tavaly december 18-án engedélyezte azt, majd Kanada és Izrael is jóváhagyta. Sőt, a legfrissebb információk a Moderna első szállítmánya már a jövő héten meg fog érkezni az Európai Unióba, amely korábban 160 millió adag oltóanyagot rendelt. Magyarország egyébként az EU-val együttműködve egy központosított beszerzés révén jut a vakcinákhoz. Ennek két előnye is van, egyrészt így viszonylag kedvező áron tudjuk beszerezni az oltóanyagot, másrészt - igaz, az uniós arányos elosztás keretében, de - előbb hozzájutunk a szerhez, mintha külön utakon járnánk.

Nem véletlenül aggódnak a magyar politikusok

Ugyanakkor egyesek szerint hiába tűnik feszítettnek a fejlesztési és engedélyezési eljárás és az uniós beszerzés tempója, a magyar politikusok még ennél is nagyobb sebességet várnának el. Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is tett kritikus megjegyzéseket az elmúlt időszakban ennek kapcsán. Más kérdés, hogy nem nagyon látszik más alternatíva, hiszen a Magyarországra hozott orosz és kínai oltóanyagok aligha jelentenek megoldást. A hírek szerint ezek hiába készültek a nyugati sztenderdek szerint, az Európában (így Magyarországon is elvárt) tesztelési fázisokon még nem estek át, azok folyamatban vannak. Ezek nélkül viszont nem lehet a szereket engedélyezni. Az sem mellékes, hogy részben az említett szerekről napvilágot látott ellentmondó információk miatt az orosz oltóanyaggal kapcsolatban a magyar közvéleményben kialakult egy erős ellenállás. Ennek lebontásában az sem segített, hogy az Operatív Törzs egyik korábbi tájékoztatóján az is elhangzott, hogy nem lehet majd oltóanyagot választani, mindenki azt kapja, ami jut neki.

A magyar oltási terv ugyan nem tartalmaz ütemezést, de ahol dátumokat is rendeltek ezekhez, ott az látszódik, hogy a nem a frontvonalban lévő, illetve veszélyeztetett csoportba tartozók (tehát a lakosság nagyobbik része) a második negyedévben, illetve a harmadik negyedév első hónapjaiban kaphatja meg a védőoltást. Mindez egyébként azt is jelentheti, hogy a Világbank előrejelzése alapján komoly kockázatok vannak az idei robusztus gazdasági növekedést illetően.

Az MNB előrejelzése is széles skálán szor
Az MNB előrejelzése is széles skálán szor

A magyar helyzeten persze még az is csavar egyet, hogy jövőre parlamenti választások lesznek. Így az Orbán-kormány számára létszükséglet, hogy a gazdasági növekedés látványos legyen. Ha csak gyengécske bővülés lesz, és a munkaerőpiacon sem következik be látványos javulás (a viszonylag alacsony munkanélküliség örömteli, de számottevően nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma), ami javítaná a lakosság jövedelmi helyzetét, akkor minden bizonnyal romlik Orbán Viktor esélye az egymást követő negyedik ciklusra. Ezen persze olyan módon tudnának javítani, ha a hiány elengedésével, az államadósság növelésével javítják a közhangulatot, ez viszont vélhetőleg a későbbiekben visszaütne. Maga Matolcsy György is azt hangsúlyozta, hogy az adósság mindig adósság lesz, és az egyensúly megteremtése mellett kell fejlődnünk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály az euró bevezetéséről is beszélt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 17:41
Az alapkamat maradt, egyhangú döntést hozott a monetáris tanács. A nemzetközi helyzet bizonytalan, a magyar gazdaságban is vannak problémák, de a forint legalább erős. Euró pedig egyhamar nem lesz. 
Makro / Külgazdaság Döntött az MNB: óvatos és megfontolt maradt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 14:00
Októberben is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A jegybank monetáris tanácsa ismét óvatos maradt, tavaly szeptember óta nem nyúlt az irányadó rátához. 
Makro / Külgazdaság Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
Litván Dániel | 2025. október 21. 11:17
Bezárná az uniós forrásokhoz vezető kiskapukat a svéd kormány tervezete. Eközben egyre nő a nyomás Ursula von der Leyenen a kémbotrányba keveredett Várhelyi Olivér miatt is.
Makro / Külgazdaság Ekkora a baj? A Mol hozzányúlhat a stratégiai olajkészletekhez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:22
Hónapokra kieshet ugyanis a százhalombattai finomító kapacitásának 40 százaléka. Eközben Orbán Viktor elrendelte a százhalombattai tűzeset kivizsgálását.
Makro / Külgazdaság Huncutkodnak a hazai benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:56
A gázolaj átlagárát kevésbé vitték le, mint amennyivel a Mol adja olcsóbban nekik.
Makro / Külgazdaság Mindenki Varga Mihály mai beszédére vár
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:15
Bár az nem lehet kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa nem nyúl a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz, érdekes lesz, reagál-e az elnök e fórumon is a kormány felől érkező kamatcsökkentési nyomásra.
Makro / Külgazdaság Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:35
Kiemelt beruházássá minősítenének bizonyos építési beruházásokat, a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket meg kiemelt jelentőségű üggyé.
Makro / Külgazdaság Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 17:29
Nem fogadta jól a magyar miniszter az Európai Tanács döntését. De még nincs vége a játszmának?
Makro / Külgazdaság Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:38
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:31
Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az orosz gáz importja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG