1p
Rekord szélesre tágult a francia külkereskedelmi mérleghiány tavaly. Az adat újabb fegyver a Sarkozy elnök leváltására készülő szocialisták kezében. A külkerforgalom egyre nagyobb aránytalansága ugyanis a három hónap múlva esedékes elnökválasztás egyik központi témája lett. A két fő ellenlábas egészen más úton oldaná meg a gondokat.

A francia kereskedelmi mérleg hiánya rekordméretűre nőtt 2011-ben. Az értékben kifejezett különbség 69,6 milliárd euró lett, a 2010-es 51,5 milliárd euró után. Az export 8,6 százalékkal, 429 millió euróra nőtt, viszont az import sokkal nagyobb ütemben, 12 százalékkal erősödött, 498 milliárd euróra tavaly. A Sarkozy elnököt bírálók szerint ez újabb bizonyíték a francia vállalatok versenyképességének csökkenésére.

A három hónap múlva esedékes elnökválasztás közeledtével egyre nagyobb hangsúly kerül a gazdasági nehézségekre. Ráadásul a konzervatív Sarkozy szocialista ellenfele teljesen máshogy képzeli el a gazdaság élénkítését. Míg a jelenlegi elnök a forgalmi adó emelésével próbálja behozni a munkáltatókat terhelő adó csökkentésből kieső bevételeket, addig ellenfele Francois Hollande egy nemzeti beruházási bank felállításával garantálná a vállalati szektor ösztönzését.

Nicolas Sarkozy a javak és szolgáltatások forgalmára kivetett adó emelésével próbálja betömni azt a 13 milliárd eurós lyukat, amit a jövedelmekhez kötött adó csökkentésével keletkezett a francia költségvetésben. Az 1,6 százalékpontos adóemelési javaslat 21,2 százalékra emelné a javak és szolgáltatások forgalmának adóját Franciaországban. A népszerűtlen adójavaslat megfigyelők szerint azt jelzi, hogy Sarkozy még akkor is a gazdasági problémák ellen fog küzdeni, ha ellenfele nyerésre áll vele szemben.

A Societe Generale elemzője a Bloombergnek úgy értékelte a mai kereskedelmi statisztikát, hogy a francia mérleghiány évek óta romló tendenciát mutat, így akárki is nyeri a választást, mindenképpen meg kell oldania a problémát. A kereskedelmi minisztérium szerint a francia külkereskedelem 0,3 százalékponttal húzta le a tavalyi GDP-t. A BNP Paribas számításai szerint a 2011-es hiány az összes kibocsátás 3,5 százalékának felel meg.

A francia külkereskedelemnek 2002 óta van hiánya és ez évről évre nő. Ez azt jelenti, hogy az ország egyre többet vásárol külföldről, miközben egyre kevesebbet tud eladni oda. A kereskedelmi tárca számításai szerint egyre csökken Franciaország részesedése az összkereskedelemből, ugyanúgy romlanak a mutatók a fejlődő országok felé, mint a szomszédos EU országok felé. Szemmel látható az eladott áruk mennyiségének csökkenése Japán és az USA felé.

A WTO (Világ Kereskedelmi Szervezet) adatai szerint 2000 és 2010 között a német feldolgozóipari export 126 százalékkal bővült, míg a francia mindössze 50 százalékkal. Ez pedig még az olasz mutatót is alulmúlja, az olasz kivitel ugyanis 72 százalékkal bővült ebben az időszakban.

Franciaország január elején vesztette el a kitűnő, AAA besorolását a Standard and Poor’s hitelminősítőnél. Korábban Sarkozy azt mondta mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze a kitűnő minősítést, ha az veszélybe kerül. A francia munkanélküliség 5,6 százalékra emelkedett tavaly, 2,87 millió munkanélkülit jelezve az országban. Ez 1999 szeptembere óta a legmagasabb szám.  Az elnökválasztás kétfordulós lesz Franciaországban, az elsőt április 22-én, a másodikat május 6-án tartják.

Rekord szélesre tágult a francia külkereskedelmi mérleghiány tavaly. Az adat újabb fegyver a Nicolas Sarkozy leváltására készülő szocialisták kezében. A külkereskedelmi fogalom egyre nagyobb aránytalansága ugyanis a három hónap múlva esedékes elnökválasztás egyik központi témája lett. A két fő ellenlábas egészen más úton oldaná meg a francia vállalatok finanszírozási gondjait.

A francia kereskedelmi mérleg hiánya rekordméretűre nőtt 2011-ben. Az értékben kifejezett különbség 69,6 milliárd euró lett, a 2010-es 51,5 milliárd euró után. Az export 8,6 százalékkal, 429 millió euróra nőtt, viszont az import sokkal nagyobb ütemben, 12 százalékkal erősödött, 498 milliárd euróra tavaly. A Sarkozy elnököt bírálók szerint ez újabb bizonyíték a francia vállalatok versenyképességének csökkenésére.

A három hónap múlva esedékes elnökválasztás közeledtével egyre nagyobb hangsúly kerül a gazdasági nehézségekre. Ráadásul a konzervatív Sarkozy szocialista ellenfele teljesen máshogy képzeli el a gazdaság élénkítését. Míg a jelenlegi elnök a forgalmi adó emelésével próbálja behozni a munkáltatókat terhelő adó csökkentésből kieső bevételeket, addig ellenfele Francois Hollande egy nemzeti beruházási bank felállításával garantálná a vállalati szektor ösztönzését.

Nicolas Sarkozy a javak és szolgáltatások forgalmára kivetett adó emelésével próbálja betömni azt a 13 milliárd eurós lyukat, amit a jövedelmekhez kötött adó csökkentésével keletkezett a francia költségvetésben. Az 1,6 százalékpontos adóemelési javaslat 21,2 százalékra emelné a javak és szolgáltatások forgalmának adóját Franciaországban. A népszerűtlen adójavaslat megfigyelők szerint azt jelzi, hogy Sarkozy még akkor is a gazdasági problémák ellen fog küzdeni, ha ellenfele nyerésre áll vele szemben.

A Societe Generale elemzője a Bloombergnek úgy értékelte a mai kereskedelmi statisztikát, hogy a francia mérleghiány évek óta romló tendenciát mutat, így akárki is nyeri a választást, mindenképpen meg kell oldania a problémát. A kereskedelmi minisztérium szerint a francia külkereskedelem 0,3 százalékponttal húzta le a tavalyi GDP-t. A BNP Paribas számításai szerint a 2011-es hiány az összes kibocsátás 3,5 százalékának felel meg.

A francia külkereskedelemnek 2002 óta van hiánya és ez évről évre nő. Ez azt jelenti, hogy az ország egyre többet vásárol külföldről, miközben egyre kevesebbet tud eladni oda. A kereskedelmi tárca számításai szerint egyre csökken Franciaország részesedése az összkereskedelemből, ugyanúgy romlanak a mutatók a fejlődő országok felé, mint a szomszédos EU országok felé. Szemmel látható az eladott áruk mennyiségének csökkenése Japán és az USA felé.

A WTO (Világ Kereskedelmi Szervezet) adatai szerint 2000 és 2010 között a német feldolgozóipari export 126 százalékkal bővült, míg a francia mindössze 50 százalékkal. Ez pedig még az olasz mutatót is alulmúlja, az olasz kivitel ugyanis 72 százalékkal bővült ebben az időszakban.

Franciaország január elején vesztette el a kitűnő, AAA besorolását a Standard and Poor’s hitelminősítőnél. Korábban Sarkozy azt mondta mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze a kitűnő minősítést, ha az veszélybe kerül. A francia munkanélküliség 5,6 százalékra emelkedett tavaly, 2,87 millió munkanélkülit jelezve az országban. Ez 1999 szeptembere óta a legmagasabb szám.  Az elnökválasztás kétfordulós lesz Franciaországban, az elsőt április 22-én, a másodikat május 6-án tartják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG