3p
Ma van a víz világnapja, izgalmas infografikán a budapesti adatok.

Áder János köztársasági elnök mindig is szívén viselte a világ – és ezzel Magyarország – vízkészletének sorsát. A köztársasági elnök a víz világnapja alkalmából tartott előadást Kapuváron, ahol elmondta: egyszerre okoz drámainak mondható gondokat a világ számos pontján fellépő vízhiány és a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló esők. A köztársasági elnök hangsúlyozta a klímaváltozás nem csupán fenyeget, a klímaválság a mindennapok részévé vált, számolnunk kell annak következményeivel.

A KSH ebből az alkalomból összegyűjtötte, hogy pontosan mire, mennyi vizet használnak el a budapestiek – tudtad például, hogy évente mintegy 34 köbméter csapvizet isznak meg a fővárosiak fejenként? Ez 136 ezer pohár (2,5 decis) csapvíznek felel meg.

De mibe kerül a víz?

Persze, a vízdíjat és a csatornadíjat jó esetben rendszeresen fizetjük, ezek azonban köbméteres fogyasztásban számolnak. Bár így is relatíve jól lehet követni, hogy pontosan mennyi tiszta vizet fogyasztunk, de a kíváncsibbak kedvéért kiszámoltuk, hogy mennyibe kerül egy liter víz ma Magyarországon. A Vízművek adatai szerint köbméterenként bruttó 218,95 forintot kell fizetnünk a vízért, ezt literre leosztva (egy kis iskolai emlékeztető: egy köbméterbe ezer liter víz fér) nagyjából 0,2 forintot kell fizetnünk egy liter ivóvízért. A Csatornázási Művek díjaival számolva ez bruttó 381,29 forint köbméterenként, így a csatornázás litere ~0,4 forintra jön ki.

Ezek alapján már könnyű kiszámolni, hogy pontosan mennyi vizet használunk az alábbi műveletekhez otthon:

  • egy kiló ruha kimosásához (átlagosan 9 – 15 liter/kg)
  • egy adag szennyes edény kimosásához a mosogatógépben (12 – 14 liter/ adag)
  • a WC tartály kisöblítéshez: nagyjából 4 liter
  • míg egy nagy öblítéshez megközelítőleg 7,5 liter vízre van szükség.

Érdekesség, hogy a legkönnyebben a fogmosáson tudunk spórolni a vízen – az orvosok ajánlása a legalább 2-3 perces fogmosás, sokan azonban erre az időre is folyni hagyják a vizet. Ezzel percenként nagyjából 15 liter ivóvíz megy pocsékba, ami egy négytagú családdal számolva akár 3600 liter fölöslegesen elfolyatott vizet is jelenthet havonta, írja a Pénzügyi Térkép. Megoldást jelenthet, ha a zuhany alatt mosunk fogat (vagy ott fejezzük be, gusztus dolga), illetve, ha fogmosó poharat használunk – ezzel 100 literre csökkenthető családonként a fogmosásra szánt víz fogyasztása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG