2p
A kormányszóvivő szerint dolgozni kell a magyar-orosz viszony megerősítésén - sok ezer ember munkahelye múlik ezen.
Kép forrása: Orbán Viktor Facebook oldala

A kormányszóvivő szerint sok ezer ember munkahelye múlik azon, hogy az energetikától kezdve a gyógyszeriparon, a mezőgazdaságon és az élelmiszeriparon keresztül az oktatásig az orosz-magyar együttműködés jól működjön.

Magyar-orosz barátság: legyen minden olyan, mint régen?

Kovács Zoltán erről az M1-en beszélt csütörtökön, felidézve: az Európai Unión kívüli országok közül Oroszország volt az első számú partnere Magyarországnak, ebben a szankciópolitika és az energiaárak változást eredményeztek. Hangsúlyozta: mindent meg kell tenni ezeknek a változásoknak az ellensúlyozására, természetesen az európai uniós és nemzetközi kereteket betartva.

A kormányszóvivő közlése szerint a magyar álláspont az, hogy nem csupán az Európai Uniónak, de a teljes nemzetközi közösségnek is elemi érdeke, hogy az orosz-uniós viszony minél előbb normalizálódjon.

Az orosz cégek magyarországi befektetések összértéke egyébként 1,5 milliárd dollár értékű, míg a magyar cégek 2 milliárd dollárt fektettek be az orosz gazdaságba. A legnagyobb magyar befektetők az OTP, a Richter és a Mol.

2015 végére a két ország közötti külkereskedelem volumene 40 százalékkal esett.

A titkokon kívül teljesen átlátható a paksi beruházás

A paksi beruházással összefüggésben azt mondta: Magyarország áll az európai intézmények vizsgálata elé, mert úgy gondolják, hogy a technológiai titkokat is figyelembe véve, egy teljesen transzparens üzletről van szó, amelyben mind a piaci konstrukció, mind az ország energiaellátása stabil alapokon nyugszik.

Ahogy arról beszámoltunk: az évszázad megállapodásának és üzletének nevezte a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött együttműködést Orbán Viktor szerdai moszkvai látogatásakor. Kijelentette: köszönettel tartozunk Oroszországnak, hogy készen állt ennek meghosszabbítására. Putyin elmondta, hogy Oroszország kész maradéktalanul teljesíteni a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG