4p
Egyelőre úgy tűnik, magányos terrorista gyilkolt a szeptember 11-i terrortámadás által érintett Világkereskedelmi Központ (WTC) emlékműve közelében: autóval hajtott az emberek közé, nyolcan meghaltak, sok a súlyos sérült. Az üzbég férfit lelőtték, de túlélte; Trump szigorú határellenőrzést vezetett be és dühös tweeteket tett közzé.
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak egy autóroncsnál a New York Manhattan városrészében levő egykori Világkereskedelmi Központ (WTC) emlékműve közelében, ahol egy sofőr kisteherautóval kerékpárútra hajtott, és legkevesebb nyolc személyt halálra gázolt, tucatnyit megsebesített 2017. október 31-én. A hatóságok egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. (MTI/AP/Bebeto Matthews)

Nyolc ember meghalt és tizenegy megsebesült kedden New Yorkban, amikor egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt majd egy iskolabusszal ütközött. A Manhattan délnyugati részében történt támadást követően a sofőr két fegyvernek látszó tárggyal - később kiderült: festéklövő fegyverrel és egy légpuskával - szállt ki az autóból majd azt kiabálta, hogy Allah akbar.

A 29 éves férfit a rendőrök meglőtték, majd őrizetbe vették. A támadót kórházba szállították és megműtötték. A hatóság szerint a terrorista egyedül dolgozhatott, nincs bizonyíték arra, hogy egy szélesebb körű összeesküvés vagy terv lett volna.

Argentin és belga halottak - magyar áldozatról nincs hír

Öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között, a belga hatóságok jelentése szerint pedig egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak jelenleg nincs információja arról, hogy lenne magyar érintettje a New Yorkban kedden történt gázolásos támadásnak.

Hét éve az Egyesült Államokban él a terrorista

Az elkövetőt Sayfullo Saipovnak hívják, Üzbegisztánból származik és 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba. A CNN értesülése szerint autójában egy cetlit találtak, amely arra utal, hogy a támadó az Iszlám Állam nevében cselekedett. Az NBC televízió értesülései szerint az üzbég férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, a helyi mecset rendszeres látogatója volt.

A mecset 2006 óta - a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében - már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették.

Ami ellen nem lehet védekezni

Az eset arra a korábban már Európában is alkalmazott terrorista-módszerre hajaz, ami ellen a legnehezebb védekezni: amikor egy magányos elkövető autóval, teherautóval hajt az emberek közé. A franciaországi Nizzában 2016. július 14-én este hajtott egy merénylő a tengerparti sétányon a nemzeti ünnepet lezáró tűzijáték idején a nézők közé. A 86 életet követelő merényletet az Iszlám Állam vállalta magára. Öt hónappal később egy tunéziai menedékkérő teherautójával a német főváros, Berlin központjában hajtott a tömegbe egy karácsonyi vásáron. Tizenkét ember meghalt, 48 megsérült. Idén áprilisban egy elutasított menedékkérő a svéd fővárosban, Stockholm belvárosában egy áruház épületének vezette teherautóját, három ember meghalt.

A nagyobb tömeg részvételével járó rendezvényeket ugyan most már gyakran védik az ilyen támadásoktól betontömbök elhelyezésével, de az összes járdát, kerékpárutat lehetetlen hermetikusan elzárni az autók elől.

Trump: elég volt!

Trump a támadás után azt írta ki a Twitterre: "elég volt!". Az elnök "egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról" írt. Később újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. "A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben" - írta az elnök.

Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket! - írta másik bejegyzésében Trump.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG