1p
A világ egyik legelismertebb globális befektetője, Jim Rogers a közép-európai térségről, azon belül Magyarországról nagyon negatív képet fest: szerinte a befektetőknek kerülniük kell ezt a régiót, mert nem kizárt, hogy komoly zavargások törnek ki, országok fognak egymásnak feszülni.

A Concorde Alapkezelő által jegyzett internetes portál, az Alapblog számára adott exkluzív interjúban ugyanakkor jelezte: bár érez fantáziát a magyar mezőgazdaságban, de szerinte ennek kiaknázásához sürgősen liberalizálni kell az agrárterületekkel való kereskedelmet, be kell engedni a külföldi szakértőket, technológiákat  sőt a külföldi munkaerőt, akár  parasztokat is, mert mindezek nélkül nem fog tudni semmit sem profitálni Magyarország a földből, mint természeti kincsből.

Ugyanakkor Rogers megértéséről biztosítja az interjúban a magyar kormány törekvését, hogy mindenáron szabadulni akar az államadósságtól, hogy akadályozza a társadalom tovább eladósodását, sőt, hogy a bankokkal akar lenyeletni komoly  veszteségeket.

A problémák előidézésében ugyanis szerinte is közrejátszottak a bankok, de főként a jegybankban és a politikai elitben látja Rogers a fő felelősöket.

A  tőzsdeguru, aki nyolc  évvel ezelőtt előrevetítette a globális válság kitörését és azt, hogy az eurózónát felrobbanthatja egyes tagállamok túlköltekezése, állítja, hogy a svájci frank még sokat fog erősödni, a drámai helyzetre való tekintettel az amerikai dollár is jó befektetés, de leginkább továbbra is az aranyban, az ezüstben és a mezőgazdasági termőterületekben hisz, ezeket vásárolja. A nyugat-európai és amerikai technológiai cégek papírjaitól megszabadult, és eladja a feltörekvő piacok, az ázsiai, a dél-amerikai tőzsdék részvényeit is.

Az euró szerinte attól a perctől fog ismét erősödni, (tehát ő maga attól a pillanattól kezdve fog eurót vásárolni), amikor az európai politikai elit felhagy a rossz bankok és az eladósodott országok feltőkésítésével, és hagyja őket csődöt jelenteni.

Ez ugyan rövid távon komoly árfolyameséssel jár, de ha mindezt öt évvel elhalasztják, akkor már nem lesz miből tőkésíteni és bekövetkezik a háborúkkal fenyegető káosz.

Európára szerinte a következő néhány évben legjobb esetben is ugyanolyan stagnálás vár, mint ami Japánt jellemezte a kilencvenes évek elejétől egészen mostanáig. Ezért elsősorban szerinte a jegybankok és a politikusok felelősek. A legrosszabb megoldás szerinte az, ha most az államok elkezdenek külön utakat járni, protekcionista politikát követni, és megpróbálják visszaszorítani a piacokat. Mert noha a piac távolról sem tökéletes, de a történelem bizonyítja, hogy végső soron mindig  a felerősített államhatalom követi el a legsúlyosabb, az előbb kereskedelmi, majd valóságos háborúkhoz is vezető  hibákat.

A teljes interjút elolvashatja az Alapblogon >>

Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG