5p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésen nem módosítja érdemben jelenleg alkalmazott monetáris eszköztárát, de elképzelhető a piacnak küldött üzenet finomhangolása.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői azt emelték ki előrejelzésükben, hogy mivel a forintot a nyár folyamán jórészt sikerült a 330 forint/eurós árfolyamszint alatt tartani, az MNB-nek továbbra is vannak érvei a jelenlegi monetáris alapállás fenntartása mellett.

A ház szerint mindemellett várható az is, hogy az infláció jóval a jegybank tűrési sávjának 4 százalékos felső határa alatt tetőzik. A 4 százalékos felső szinthez közelebbi csúcsinfláció esetén az MNB további tétlensége mindazonáltal már rontaná a forinttal szembeni piaci hangulatot - mondják a Bank of America-Merrill Lynch elemzői.


2019-ben sem látják komolyabb kockázatát a 3 százalékos központi inflációs célszint túllépésének. A cég londoni elemzői szerint azonban az MNB-nek így is óvatosan kell eljárnia, mivel a piaci szereplők körében vannak jelentős kétségek aziránt, hogy szükség esetén a jegybank képes lesz-e időben fordítani monetáris politikáján.

Valamit mondani kell

Ebben a környezetben a keddi kamatdöntő ülést és az új inflációs jelentést árgus szemekkel figyelik majd a befektetők - jósolták a Bank of America-Merrill Lynch elemzői. Véleményük szerint bárhogy lesz is, az MNB-nek decemberig formálisan jeleznie kell a piacnak, hogy irányváltásra készül.

Attól függ a forint sorsa, amit ősszel az MNB mondani fog

A forint sorsa függ a nemzetközi hangulattól, ami most javult a feltörekvő piacokon, de bármikor el is romolhat. De még inkább a jegybank őszi kommunikációjától, amely nem hagyhatja figyelmen kívül a magasabb inflációt - mondta Barlai Róbert, az OTP regionális treasury igazgatóság ügyvezető igazgatója. Részletek >>>

Fenntartják azt a várakozásukat, hogy az MNB 2019 végén 0,15-0,3 százalékpontos kamatemelést hajt végre, de ez jelentős mértékben függ a forint addigi teljesítményétől. Ha a forint jövőre visszaerősödik a 320 forint/eurós szint alá - ami a cég szerint valószínű -, abban az esetben az MNB nem feltétlenül akarná jelentősebb előnnyel megelőzni a szigorítással az euróövezeti jegybankot (EKB) - jósolták a Bank of America-Merrill Lynch londoni közgazdászai.

A TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői hétfői prognózisukban közölték: véleményük szerint a keddi kamatdöntő ülés egyetlen kérdése az, hogy a monetáris tanács megteszi-e az "első, tapogatózó lépéseket" a nem konvencionális eszköztárral érvényesített jelenlegi enyhe pénzügypolitika leépítésére. "Szerintünk erre a kérdésre a válasz az, hogy nem" - fogalmaztak a ház közgazdászai.

Jóllehet a monetáris tanács közleményeiben június óta szerepel az a kitétel, hogy a jelenlegi volatilis globális piaci környezetben indokolt az óvatosság - és a volatilitás főleg a feltörekvő térségre azóta is jellemző -, azonban a forintra mindez viszonylag csekély hatást gyakorolt, az euróárfolyam az augusztusi monetáris ülés óta csak 0,4 százalékkal emelkedett - hangsúlyozzák a TD Securities londoni elemzői.

A forint árfolyamának alakulása az elmúlt hónapokban.
Friss árfolyamok >>>


A ház véleménye szerint ebben a környezetben az MNB nem lát különösebb okot arra, hogy már a keddi kamatdöntő ülésen módosítsa a monetáris politika enyhe alapállását. A TD Securities várakozása az, hogy erre legkorábban decemberben kerülhet sor.

Finomhangolás

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai szerint ugyanakkor a keddi kamatdöntő ülés alkalmat adhat arra, hogy az MNB a piacnak szánt üzenetében finomhangolást hajtson végre, különös tekintettel az új inflációs jelentés megjelenésére.

A Morgan Stanley elemzői szerint azonban a globális feltörekvő térség iránti befektetői hangulat romlása és az ezzel járó volatilitás nem eléggé Magyarország-specifikus ahhoz, hogy indokolt lenne a monetáris tanács hangnemének jelentősebb módosulása.

Ennek alapján a ház arra számít, hogy az MNB egyelőre tartja magát az enyhe alapállást tükröző nyelvezethez, bár van esély arra, hogy a jegybank jobban körülírja az exitfolyamat várható irányát, vagy akár hozzá is kezd egyes nem konvencionális eszközök visszavonásához, például megemeli a három hónapos betéti eszköz igénybevételi plafonját.

A Morgan Stanley londoni elemzői közölték ugyanakkor, hogy nem ez az alapeseti várakozásuk.

Hangsúlyozták mindazonáltal, hogy a feltörekvő térségen belül Magyarországon a legalacsonyabbak a reálkamatok, és véleményük szerint a vita egyre inkább arra összpontosul majd, hogy az MNB milyen gyorsan tudja visszavonni enyhítési eszköztárának egyes elemeit.

Elgondolkodhatnak a szigorításon

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics elemzői közölték: véleményük szerint a monetáris tanács keddi ülésének közleményében már lehetnek arra utaló jelzések, hogy a testület "kezd komolyabban elgondolkodni" a monetáris politika szigorításán.

A ház szerint az új inflációs jelentésben várhatóan a korábban valószínűsítettnél magasabb inflációs pálya szerepel majd.

A Capital Economics londoni elemzői mindent egybevetve azzal számolnak, hogy az MNB az idén elkezdi leépíteni nem konvencionális enyhítési intézkedéseit, és 2019 első felében kamatemelésbe kezd.

A cég távlati előrejelzése az, hogy az MNB alapkamata a jelenlegi 0,90 százalékról 2019 végéig 2,50 százalékra, 2020 végéig 3,00 százalékra emelkedik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dróntámadás érte a Barátság vezeték egy fontos pontját
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 16:27
Egy szivattyúállomást támadtak drónok.
Makro / Külgazdaság Nagyon pipa lesz, ha meglátja, hogyan alakul a benzin ára
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 12:02
Erre lehet számítani akutakon, már a keddi naptól.
Makro / Külgazdaság Szerdától olcsóbbak lehetnek a hitelek?
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:57
Az Mfor Elemzői Konszenzus nem hozott egységes eredményt: egyesek már kedden várnak kamatcsökkentést az MNB-től, mások csak márciusban.
Makro / Külgazdaság Kibújt a szög a zsákból: ezért is stagnálhatott a gazdaság tavaly
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 08:30
A növekedés egyik fő motorja lefulladt: a tavalyi negyedik negyedévi beruházások a nyers adatok szerint 1,3, szezonálisan kiigazítva 1,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2024 azonos időszakában – tette közzé a KSH.
Makro / Külgazdaság Ennyi volt, szertefoszlik egy álom: nem lesz elektromos Lambo
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 08:24
Úgy ítélték, hogy ezeket bizony el kell engednie a vállalatnak.
Makro / Külgazdaság Léket kapott a MAGA-terv: sorra faképnél hagyják a nagyhatalmak az USA-t
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 06:14
Kína még ráadásul fel is szólította az egyoldalú intézkedések kapcsán az Egyesült Államokat.
Makro / Külgazdaság Trump mondott egy kövéret, és újra elsütötte kedvenc fegyverét
Privátbankár.hu | 2026. február 22. 08:25
Az lehet, hogy hallott Trump globális vámjairól, de az már a múlté. Újra emel az elnök.
Makro / Külgazdaság Robert Fico: Hétfőn az áramszállítást is leállítják Ukrajnába, ha nem indul el az olaj Szlovákiába
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 14:10
A szlovák miniszterelnök a hét végére adott gondolkodási időt Zelenszkijnek. 
Makro / Külgazdaság Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 12:32
A Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat a horvát kormánnyal együttműködésben 2026. március 20-ig érvényes engedélyt szerzett az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyoneszközöket Ellenőrző Hivatalától (OFAC), amely lehetővé teszi a kőolaj további zavartalan szállítását a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részére – közölte szombaton a horvát társaság.
Makro / Külgazdaság Nagy drágulás jöhet a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. február 21. 10:10
Nem kizárt, hogy 7-8 forinttal is emelkednek a hazai benzin- és gázolajárak – jelzi előre az Mfor Üzemanyagár-figyelő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG