3p
Tavaly nyár óta biztos dúl a kiberháború a két ország között. Titkosszolgálati forrásokból most kiderült: hónapokkal korábban törtek be az orosz kémszolgálatok emberei a demokraták rendszereibe, hogy az onnan szerzett adatokkal manipulálják az elnökválasztás kimenetelét, csak erről senki sem szólt Hillary Clinton csapatának. A választás előtti napokban óriási botrány jöhet.

Már egy évvel ez előtt is közölték a titkosszolgálatok az Egyesült Államok kongresszusának tagjaival, hogy az orosz hackerek gyakorlatilag csak azokat az adatokat nem lopják el a demokrata párttól, amelyiket nem akarják - értesült a Reuters három különböző, az ügyet jól ismerő forrástól. Az ügy pikantériája, hogy a helyzet komolysága miatt erről nem értesíthették a demokrata pártot.

Még júliusban robbant a hír, hogy feltörték a demokraták szervereit, ahonnan értékes információkat loptak el hackerek, például több mint 20 000 emailt szivárogtattak ki a párt legfontosabb szervétől, a választási bizottságtól (DNC), ami belső zűrzavart is keltett, mert kiderült, nem volt minden tiszta az elnökjelölés kapcsán. Ekkor vált igazából nyilvánvalóvá, hogy a nagy Trump-Putyin összeborulás messze nem kampányfogás, az oroszok tényleg bele akarnak szólni az elnökválasztás kimenetelébe.

Folyamatosan figyelték a hackereket

A Reuters hírei alapján azonban jóval korábban megkezdődött már az orosz hackerek munkája: az FBI és a CIA már jó ideje figyeli a betörők mozgását és módszertanukat, az ellopni kívánt adatokat pedig extra védelemmel látták el. A titkosszolgálat szerint két orosz kémszervezet próbált meg így információt lopni.

Még tavaly nyáron értesítettek erről nyolc vezető kongresszusi tagot is, akik egy szuperbiztonságos szobából hallgathatták végig a történteket. Őket egyébként a "Nyolcak bandájának" nevezték el - nyilatkozta a lapnak a forrás. A Reuters pontosan meg is nevezi a 4 republikánus és 4 demokrata politikust, akik között ott a házelnök, a republikánusok szenátusi vezetője és a hírszerzési tanács vezetői is. Eddig egyikőjük sem kívánta kommentálni az értesülést.

Tényleg nem tudtak semmiről?

A DNC most azt mondja, először csak hónapokkal később, ősszel hallottak az esetről, amikor megjelent náluk az FBI kíberbiztonsági ügynöke, aki viszont nem mondta el, hogy az oroszokra gyanakodnak. Onnantól fogva az FBI többször is járt a szervezetnél, mivel a DNC-től más demokrata szervekhez is eljutottak állítólag a hackerek, de még akkor sem említették az orosz szálat.

Ez már háború?

Az elnökválasztás ilyen módszerekkel történő manipulálása mára mindenki számára jól jelzi, hogy tényleg eljött a kíberhadviselés kora és nem csak holmi fantazmagóriáról van szó. Valószínűleg bőven látunk még az elnökválasztás napja elé időzítve olyan mocskos részleteket, amelyek alapvetően képesek megváltoztatni a szavazók döntését és esetleg Donald Trump felé billentik a mérleg nyelvét.

Kérdés azonban, hogy miért nem érkeznek válaszlépések az Egyesült Államok részéről? A válasz több szempontból is elszomorító: nagyon nehezen lehet bizonyítani, hogy valóban egy kormány emberei állnak a betörések mögött. Erről Krasznay Csaba biztonságpolitikai elemző is mesélt lapunknak, amikor azt ecsetelet, hogyan veszik át az irányítást egyszerűen a hackerek mások gépei felett, hogy aztán arról indítsák meg a támadást, minden nyomot eltüntetve. Gyakorlatilag tehát alig van valamilyen kockázat, és ha mégis lebukik valaki, akkor nincs az a nemzetközi szervezet, amelyik igazságot tudna szolgáltatni, hiszen még a NATO is most tárgyalja a kiberhadviselés kereteit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG