3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította az iráni biztonsági erőket, hogy tartózkodjanak "a szükségtelen és aránytalan erő" alkalmazásától a kormányellenes tüntetéseken. A tüntetések kezdete óta legalább 50 ember vesztette életét.

Az immár nyolcadik napja az ország számos városában folyó tüntetéseket az váltotta ki, hogy az erkölcsrendészeti letartóztatás alatt meghalt egy fiatal kurd nő, a 22 éves Mahsza Amini, akit azért vettek őrizetbe, mert nem megfelelőképpen viselte a kötelező muzulmán kendőt.

Felgyújtott rendőrségi motorkerékpár ég az úttest közepén Teheránban 2022. szeptember 19-én. Az iráni fővárosban tüntetők vonultak utcára tiltakozásul annak a fiatal nőnek a halála miatt, aki az erkölcsrendészeti őrizetbevételt követően halt meg. A 22 éves Masa Aminit azért tartóztatták le, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a muzulmán nők haját eltakaró kendőt, a hidzsábot. Fotó: MTI/AP/
Felgyújtott rendőrségi motorkerékpár ég az úttest közepén Teheránban 2022. szeptember 19-én. Az iráni fővárosban tüntetők vonultak utcára tiltakozásul annak a fiatal nőnek a halála miatt, aki az erkölcsrendészeti őrizetbevételt követően halt meg. A 22 éves Masa Aminit azért tartóztatták le, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a muzulmán nők haját eltakaró kendőt, a hidzsábot. Fotó: MTI/AP/

A főtitkár felszólított továbbá mindenkit, hogy gyakoroljon önmérsékletet a feszültség további mélyülésének megakadályozása érdekében - közölte Guterres szóvivője, Stéphane Dujarric.

"Aggódunk azon jelentések miatt, amelyek szerint túlzott erőt alkalmaztak békés tüntetők ellen, aminek következtében több tucatnyian meghaltak, illetve megsebesültek" - mondta New Yorkban Dujarric.

Guterres csütörtökön az ENSZ-közgyűlés ülésszakának szünetében Ebrahim Raiszi iráni elnökkel találkozva megvitatta az emberi jogok helyzetét - tette hozzá Dujarric.

Guterres "alapos, pártatlan és hatékony vizsgálatot követelt Amini halála ügyében" - közölte a szóvivő.

Pénteken állami szervek által szervezett tüntetéseket tartottak több iraki városban a kormány támogatására. A menetben részt vevők a tiltakozók - mint zavargók - kivégzését követelték.

A résztvevők "Izrael katonáinak" nevezték a kormányellenes tiltakozókat, és Halál Amerikára, Halál Izraelre jelszavakat skandáltak. A Korán megsértőit ki kell végezni - kiáltotta a tömeg.

Az Iran Human Right nevű, oslói székhelyű civil szervezet szerint a kormányellenes tüntetések kezdete óta legalább 50 ember vesztette életét. Az állami televízió jelentése szerint 26 tüntető és rendőr halt meg a tiltakozó mozgalom szombati kezdete óta.

Az AP hírügynökség iráni állami és félhivatalos médiumok által közölt adatokon alapuló összesítése szerint 11 ember halt meg az összetűzésekben.

Egy londoni székhelyű nemzetközi emberi jogi szervezet azzal vádolta meg a biztonsági erőket, hogy gumibottal támadtak a tüntetőkre és fémgolyókat lőttek ki rájuk. Videofelvételek szerint a rendőrség és a félkatonai egységek tagjai éles lőszert, könnygázt és vízágyúkat vetettek be a tömegoszlatáshoz.

Az iráni hatóságok a tüntetések miatt a héten többször is korlátozták, majd egy időre teljesen elérhetetlenné tették az internetet a lakosság számára. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma pénteken olyan iránymutatást adott ki, amely az irániak számára az országgal szembeni amerikai szankciók ellenére elérhető internetes szolgáltatások körét bővíti. A tisztviselők szerint a lépés segítené az irániak hozzáférését olyan eszközökhöz, amelyekkel megkerülhető az állami felügyelet és cenzúra, de nem tudja megakadályozni teljesen, hogy Teherán a másként gondolkodók elfojtására a kommunikációs eszközöket használja - közölte a Reuters.

A SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk pénteken Antony Blinken államtitkár Twitter-bejegyzésére az új engedélyről a "Starlink aktiválása" megjegyzéssel válaszolt, utalva a cég műholdas szélessávú szolgáltatására - amelyet már Ukrajnának is nyújtottak az orosz invázió elleni harcban. Musk hétfőn közölte, hogy cége a Starlinket biztosítani fogja az irániak számára, és ehhez szankciós kivételt fog kérni.

(MTI/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG