4p

A Monetáris Tanács keddi ülésén a várakozásnak megfelelően 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. Elemzők júniusra is ekkora vágással számolnak. 

A jegybank mai döntése az áprilisi 50 bázispontos vágással megegyező volt. A kamatcsökkentést támogatta a még jegybanki toleranciasávon belül maradt inflációs adat, emellett a befektetők kockázatvállalási hajlandósága is kedvezőbben alakult, ami támogatta a forint árfolyamát is. Emellett a kamatvárakozások is mérséklődtek valamelyest: a határidős kamatláb-megállapodások a május elején jellemző 6,5 százalék körüli szintről 6,3 százalék környékére jöttek le, ami jelzi, hogy lehet mérsékelt tere a kamat további csökkentésére idén - írta kommentárjában Balog-Béki Márta, az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzője az MNB kamatdöntése után.

Júniusban még 50 bázisponttal vághatnak
Júniusban még 50 bázisponttal vághatnak
Fotó: MTI

Eszerint a MNB kamatdöntése a vártnak megfelelő mértékű volt, így az nem jelentett meglepetést a piaci szereplők számára, az EUR/HUF árfolyam a kamatdöntés bejelentése után is 385,40 körül mozgott.  A mai ülésen egyetlen opciót tárgyaltak, az 50-bp kamatcsökkentés lehetőségét, a döntést egyhangúan hozták meg.

Virág Barnabás alelnök a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az infláció globálisan alacsony szintre került, de a szolgáltatások magas árdinamikája fékezi a dezinflációt a fejlett és a feltörekvő gazdaságokban is. A nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság javult, a piaci árazások alapján az EKB előbb kezdheti meg a monetáris lazítást, a Fedhez képest. A Fed és az EKB közötti várható divergencia óvatos monetáris politikát indokolnak a feltörekvő gazdaságokban. Az elmúlt egy hónapban a hazai hozamfelárak csökkentek, részben hazai tényezők nyomán (a gazdasági növekedés az első negyedévben a vártnál gyorsabban újraindult, a folyó fizetési mérleg javult, devizatartalékok historikusan magas szinten vannak).

Az alelnök tájékoztatóját laptársunk, szintén a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor percről percre követte, amelyet itt olvashat vissza >>>

A hazai inflációs folyamatokról elmondta az alelnök, az áremelkedés üteme az év közepén átmenetileg emelkedik. A maginfláció csökkenése áprilisban is folytatódott, erőteljes az iparcikkek és feldolgozott élelmiszerek árcsökkenése, a piaci szolgáltatások inflációjának alakulását továbbra is kiemelten figyeli a Monetáris Tanács. A piaci szolgáltató szektor oldaláról látható visszatekintő árazásról ismét elmondta Virág Barnabás, hogy azt rossz, téves gyakorlatnak tartja, ami azonban néhány szektorra koncentrálódik. A 3-4 százalékos inflációs környezetben kétszámjegyű emelést végrehajtó cégek rossz gyakorlata megnehezíti az infláció tartós letörését. Az inflációs várakozások csökkentek, de ez elhúzódó folyamat, az inflációs várakozásokat az inflációs célon kell horgonyozni. Az első negyedévben folytatódott a magyar gazdaság kilábalása, a második negyedévben tovább gyorsulhat a növekedés, amiben meghatározó a munkaerőpiac helyzete. A reálbérek emelkedése támogatja a fogyasztást, az óvatosság oldódása is megindult. 

A kamatpolitika alakítását óvatos és türelmes megközelítés jellemzi, a pénzügyi piaci stabilitás megőrzése kiemelt szempont a dezinfláció folytatását tekintve. Virág Barnabás elmondta, továbbra is adatvezérelten döntenek, az inflációs kilátásokat és a kockázati környezet változásait figyelembe véve; az előretekintő iránymutatás nem változott. 

Az alelnök kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a mostani kilátások alapján a 6,75-7,00s százalékos célsávot elérhetőnek tartják júniusban, az év második felében a kamatcsökkentés további tere nagyon mérsékelt, a júniusi friss makrogazdasági prognózisok segíthetik a jövőbeli folyamatok pontosabb értékelését.
Kilátások

„Véleményünk szerint a döntést követő sajtótájékoztató semleges hangvételűnek mondható, az áprilisban jelzett iránymutatás nem változott érdemben. Úgy látjuk, hogy a jegybank még egy 50 bázispontos kamatcsökkentést léphet meg júniusban, majd az év második felében már csak minimális mértékben enyhítheti a kamatkondíciókat az MNB. Így év végére 6,25 százalékos alapkamattal számolunk” – írta az elemző. 

A következő hónapokban ismételten fokozatosan emelkedik az infláció éves mértéke, továbbá a geopolitikai feszültségek és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága is körültekintő, óvatos monetáris politikát indokolnak. Emellett a Fed irányadó rátájával kapcsolatos piaci várakozások is behatárolják az MNB mozgásterét. A piacok két kamatvágást áraznak a tengerentúlon, de a Fedhez képest érdemi kamatfelárra lehet szükség Magyarországon.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG