3p

A beruházások és a fogyasztás idei lassulása, valamint a cserearányok várható javulása miatt erre számítanak a Magyar Bankholding elemzői.

A várakozásokat felülmúló 513 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben az év második hónapjában, elsősorban az energiaárak mérséklődésének köszönhetően. Részben az egy évvel ezelőtti magas bázis miatt 10,5 százalék volt az export euróértékének növekedése, ugyanakkor a belső kereslet lassulása és az energiaárak tavaly év végi visszaesése mellett csak 3,8 százalékkal nőtt az import euróértéke. Ennek megfelelően a külkereskedelmi egyenleg 749 millió euróval javult az egy évvel ezelőtti 236 millió euró deficithez képest, így a második havi, ráadásul igen jelentős javulást mutatja 2021 eleje óta, ami jele lehet a várt trendfordulónak – értékeli a Magyar Bankholding a Központi Statisztikai Hivatal ma közzétett adatait.

2022-ben összességében 19,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest az export, míg 28,2 százalékkal az import euróértéke, ennek megfelelően 10 216 millió euróval romlott a külkereskedelmi egyenleg, így 8 593 millió euró hiányt mutatott az egy évvel korábbi 1 623 millió eurós többlettel szemben. Az energiahordozók és más nyersanyagok árainak drasztikus emelkedése szignifikánsan rontotta a cserearányokat. Az energiaegyenleg önmagában 9 791 millió euróval járult hozzá a külkereskedelmi mérleg romlásához a tavalyi évben, ami meghaladta az egyenleg első tizenegyhavi 9 623 millió eurós romlását, azaz a cserearányok romlása nélkül javulhatott volna az egyenleg.

Negatív tényező, hogy az Oroszország elleni szankciók és ellenszankciók, valamint az ukrajnai háborús helyzet miatt visszaesik az oda irányuló hazai export, bár ennek nagy részét más piacokra lehet irányítani. Az exportpiaci kilátásokat az energia- és élelmiszerárak által vezérelt infláció miatt a külpiacainkon csökkenő reáljövedelmek és vásárlóerő is ronthatja, valamint az elszálló infláció megfékezését célzó monetáris szigorítások szintén hozzájárulnak a külső kereslet romlásához.  

Az energiaárak tavaly év vége óta jelentősen csökkentek, így a Magyar Bankholding elemzői szetint az idei év tavaszától szignifikánsan javulhatnak a cserearányok. Amennyiben az energiaárak a jelenlegi szint körül maradnak az év hátralévő részében, a külkereskedelmi egyenleg akár 7 milliárd euró körüli értékben is javulhat, érdemben hozzájárulva a folyó fizetési mérleg javulásához, amit más tényezők is javíthatnak. Ez pedig erős korrekciós támaszt adhat(na) a forintnak is, mivel korábban épp az egyenleg drasztikus romlása volt a fő negatív érv a hazai deviza ellen.

A beruházások és a fogyasztás idei lassulása, valamint a cserearányok várható javulása miatt a külkereskedelmi egyenleg javulására számítunk a következő hónapokban, amit az ellátási problémák és a chiphiány enyhülése, valamint új termelőkapacitások üzembe helyezése is támogathat az export javulásán keresztül – állapították meg a Magyar Bankholding elemzése. Az energiaárak előrejelzésével kapcsolatos nehézségek és váratlan volatilitások miatt továbbra is bizonytalanságok övezik a külkereskedelmi teljesítményt, azonban az új ipari kapacitások kiépülésével a következő években újra javulhat a külkereskedelem egyenlege. Idén a külkereskedelmi hiány akár 1,5 milliárd euróig mérséklődhet az előző évi 8 milliárd euró feletti szintről, azonban a kulcskérdés energiaárak tartósan a jelenlegihez hasonló kedvező szinten alakulása esetén értelemszerűen ez a szám további javulást mutathat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG