3p

Miközben indul a NATO-csúcs, Peszkov és Zelenszkij is megszólalt, és egy stadiont rakétatalálat ért. 

  • Az orosz erők kedd reggel nyolc rakétát lőttek ki a dél-ukrajnai Mikolajiv megyeszékhelyű városra, és eltalálták a település központi stadionját is - mondta el Olekszandr Szenkevics mikolajivi polgármester. A stadionon kívül találat érte a 79-es dandár katonavárosát is, amely azonban most üresen áll. A keddi rakétacsapások következtében senki sem sérült meg.
  • A kremencsuki bevásárlóközpont elleni hétfői orosz rakétatámadásban eddig azonosított elhunytak száma elérte a húszat - közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a keddi kijevi sajtótájékoztatóján. A sérültek száma 59-re emelkedett, akik közül 25 szorul kórházi ápolásra. Több mint negyven embert még keresnek.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a támadással összefüggésben keddi Telegram-üzenetében arra szólította fel a világ közösségét, hogy nyilvánítsa Oroszországot terrorizmust támogató országnak. "Rakétával polgári célpontokat lőni csakis hidegvérű terroristák tudnak, akiknek nincs helyük a Földön. Ezek nem elhibázott rakétatalálatok óvodákra, iskolákra, bevásárlóközpontokra, lakóépületekre, ezek kegyetlenül kitervelt, célzott csapásmérések. Oroszországot terrorizmust támogató országnak kell nyilvánítani. A világnak meg kell állítania az orosz terrort, mert képes rá" - írta az államfő.
  • Az ukrajnai harcok még a nap lejártáig véget érhetnének, ha Kijev fegyverletételre utasítaná a „nacionalistákat” - közölte kedden újságírókkal Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Az ukrán fél még a mai nap lejárta előtt véget vethet mindennek, kell egy parancs a nacionalista egységeknek, hogy tegyék le a fegyvert, kell egy parancs az ukrán hadseregnek, hogy tegye le a fegyvert, és teljesíteni kell Oroszország feltételeit. És minden véget érhet még azelőtt, hogy ez a nap véget érne - mondta.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

  • Az ukrán katonai hírszerzés közben arról tájékoztatott, hogy fogolycserével kiszabadítottak 16 katonát - köztük két tisztet -, és egy polgári személyt. Cserében 15 orosz foglyot adtak vissza. A műveletet Herszon és Mikolajiv megyék közigaztási határán hajtották végre.           
  • Újabb 25 amerikai állampolgárnak, köztük Joe Biden amerikai elnök feleségének és lányának tiltották meg válaszintézkedésként a beutazást Oroszországba az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleménye szerint.
  • Elkezdődött a NATO-csúcs Madridban. A terítéken az orosz-ukrán háború mellett, Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának gyorsítása is szerepel. Jens Stoltenberg főtitkár szavai szerint a tagországok megállapodnak egy új stratégiai koncepcióban, amelyet egy veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb világban fog alkalmazni a szövetség
  • Műholdfelvételeket és koordinátákat tett közzé a nyugati döntéshozatali központokról a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat kedden a Telegram-csatornáján, a madridi NATO-csúcstalálkozót megelőzően.  Amikor a szövetség 30 országának képviselői, valamint a partnerek és a jelöltek a 2030-ig szóló stratégiai koncepcióval fognak foglalkozni, a Roszkozmosz műholdképeket tesz közzé a csúcstalálkozó helyszínéről és éppen azokról a döntéshozatali központokról, amelyek az ukrán nacionalistákat támogatják - áll az orosz állami vállalat közleményében.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG