3p

Kormányfőjük szerint idén legalább 37 milliárd dollár pénzügyi segítségre van szüksége az oroszok által megtámadott országnak.

Ukrajnának legalább 37 milliárd dollárnyi külső pénzügyi segítségre van szüksége 2024-ben - jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.

"A teljes körű háború első két évében több mint 75 milliárd dollárnyi külföldi segélyt kaptunk. Valójában kizárólag hazai forrásokat költünk az ország védelmi biztonsági szükségleteire" - mondta a kormányfő. Szavai szerint a közvetlen költségvetési támogatás kiemelt adományozói az Európai Unió, az Egyesült Államok, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), Japán, Kanada, valamint más G7-országok. "2022-ben mintegy 37 milliárd dollárt gyűjtöttünk össze, 2023-ban pedig több mint 42 milliárd dollárt. Az idei évre az a terv, hogy legalább 37 milliárd dollárnyi segítséget kapjunk partnereinktől" - fejtette ki. Hozzátette, hogy ennyi az ukrán költségvetés idei hiánya, ami több mint Ukrajna GDP-jének a 20 százaléka.

Denisz Smihal ukrán kormányfő szerint az orosz vagyon elkobzása és felhasználása az ukrán kormány idei prioritása. Fotó: Youtube
Denisz Smihal ukrán kormányfő szerint az orosz vagyon elkobzása és felhasználása az ukrán kormány idei prioritása. Fotó: Youtube

Smihal közölte, hogy Belgium 1,7 milliárd euró bevételt szabadított fel a zárolt orosz vagyonból, amelynek egy részét az ukrán menekültek támogatására, egy másik részét pedig Ukrajna szükségleteinek finanszírozására fordítják, beleértve ebbe a védelmi kiadásokat is. Szavai szerint jelenleg tárgyalások folynak a két ország között ennek az összegnek az elosztásáról. Elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és ő maga már tárgyalt erről a témáról Alexander de Croo belga miniszterelnökkel annak kijevi látogatása során. "Természetesen most nem mondhatok el minden részletet, de Belgium határozottan kész támogatni minket, különösen ebből az összegből. Ez a pénz persze elenyésző ahhoz a 200 milliárd euróhoz képest, amelyet az év során zároltak Belgiumban" - jegyezte meg a miniszterelnök.

Smihal hangsúlyozta, hogy az orosz vagyon elkobzása és felhasználása az ukrán kormány prioritása 2024-ben. Szavai szerint eddig a nyugati országok mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be. "Létrehozunk egy, az orosz vagyon elkobzásával foglalkozó nemzetközi munkacsoportot, amelynek első üléséről már egyeztetünk. Belgiummal és az EU-val külön dolgozunk az orosz vagyonból származó bevételek felhasználásán. A legtöbb partner támogatja az elkobzást" - jegyezte meg a miniszterelnök. 

A belső reformokról szólva Smihal bejelentette: a kormány azt tervezi, hogy harmadára csökkenti a minisztériumok számát, és ennek megfelelően a közalkalmazottak létszámát is csökkentik.

A miniszterelnök kijelentette, hogy az ukrajnai vállalkozások már készen állnak több mint egymillió drón gyártására. A kormány mintegy 40 milliárd hrivnyát (374 milliárd forint) különített el a termelés megszervezésére. Arra emlékeztetett, hogy Zelenszkij elnök célkitűzésként szabta meg egymillió drón gyártásának elérését az idei évben.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG